Nemzetközi és magyar sztárok klasszikus, jazz-, könnyű- és világzenei koncertjei és bemutatói, táncelőadások, kiállítások és filmvetítések, összesen több mint harminc programmal várja a közönséget március 31. és április 16. között a 3. Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek.

061.hu

A Bartók Béla nevét viselő fesztivál 2021-ben azzal a céllal indult, hogy műfajok és produkciók sokaságán keresztül éltesse a zeneszerző által örökül hagyott gondolatiságot – emlékeztetett az eseménysorozat szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a fesztivált szervező Müpa vezérigazgatója. Káel Csaba felidézte, hogy az első Bartók Tavasz éppen a világjárvány okozta szigorú lezárások idejére esett, ezért online kellett megtartani, értékelése szerint azonban a fesztivál hamar megvetette lábát a régió kulturális piacán.

Szomolányi Janina, a Bartók Tavasz operatív igazgatója hozzátette: az idei programmal is a magyar közönség “vágyálmait” próbálják teljesíteni, közben pedig hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a magyar művészek nemzetközi partnerek oldalán is megmutathassák magukat.

Élvonalbeli hazai művészek, világsztárok

A szervezők kiemelték a Klangforum Wien koncertjét, amely a 100 éve született Ligeti György előtt tiszteleg. A két nappal a németországi debütálást követően Budapestre érkező produkciót Ligeti egykori munkatársa, a zeneszerző-dirigens Eötvös Péter vezényli. A koncert négy versenyműve Kelemen Barnabás, Fenyő László és Fejérvári Zoltán közreműködésével csendül fel a Müpában. Elmondásuk szerint a régió egyik legismertebb szimfonikus zenekara, a Cseh Filharmonikusok és karmesterük, Szemjon Bicskov impozáns programmal nyitja meg a Bartók Tavaszt: Bartók és Stravinsky kompozíciói mellett a világhírű orgonista, Thierry Escaich legújabb zongoradarabját adják elő Cso Szongdzsin zongoraművész közreműködésével, alig két héttel a prágai világpremier után.

A patinás londoni Philharmonia Orchestra és karmestere, a finn Santtu-Matias Rouvali kifejezetten a fesztivál közönségére szabva állította össze a fesztivál zárókoncertjének programját: Beethoven mellé Sibeliustól és Bartóktól választottak egy-egy művet. A koncert szólistája Baráti Kristóf hegedűművész lesz.

Több program kötődik a húsvéti ünnepkörhöz is: a Magyar Állami Népi Együttes Kivirágzott keresztfája című táncjátékával lép fel, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus pedig Vashegyi György vezényletével Gottfried Heinrich Stölzel 300 évig méltatlanul elfeledett passióját adja elő. A svájci Gabetta Consort Benjamin Appllal és egy főként Bach-szerzeményekből álló programmal érkezik a fesztiválra.

Szomolányi Janina, a Bartók Tavasz operatív igazgatója és Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója (Fotó: MTI)

Ősbemutatók

Nem hiányoznak a fesztiválról az ősbemutatók sem: a Müpa zeneműpályázatára készült például Eredics Benjamin Végvárak, vitézek tánczenéje, amelyet A koppányi aga testamentumának története ihletett. A darab modern elemekkel gazdagított, ám népzenei alapokra épülő zenei anyaga Vecsei H. Miklós víziójában, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának közreműködésével és Hegedűs D. Géza narrációjával hangzik el.

Ugyanerre a pályázatra készült Csengery Dániel gyerekoperája, a klasszikus Grimm-mesét feldolgozó Holle anyó. A látványos, technikai trükkökben bővelkedő előadás címszereplője Meláth Andreával lesz – közölték a szervezők.    

Káel Csaba és Szomolányi Janina kiemelték a Bartók Tavasz műfaji sokszínűségét: először koncertezik például Budapesten a Mark Oliver Everett által vezetett alternatív indie rock formáció, az EELS. Hasonlóan sokan várták már az ír dalszerző-énekes, Damien Rice koncertjét is, míg a modern jazz kivételes alakja, a svájci zongorista-zeneszerző, Nik Bärtsch magyar zenésztársakkal készül közös, Bartók életművére reflektáló koncertre a Magyar Zene Házában.

Muzsikás-nap

A Budapest Ritmo világzenei fesztivál koncertjeinek ezúttal is az Akvárium Klub ad otthont, de idén először a felszínen, az Erzsébet téren is építenek egy színpadot, a Toldi moziban pedig filmvetítéseket tartanak.

Fotókiállítással, táncházzal, koncertekkel rendez Muzsikás-napot a Müpa az ötvenéves jubileumát ünneplő népzenei együttes tiszteletére április 10-én, és ezen a napon mutatja be a házban Alma (Lélek) című produkcióját a flamenco egyik legnagyobb táncosaként tisztelt Sara Baras és társulata is.

A Bartók Tavasz során új kiállítások is nyílnak: a Ludwig Múzeumban az amerikai Boris Lurie és a német Wolf Vostell Művészet a Soá után című kortárs tárlata, a Magyar Nemzeti Galériában Gulácsy Lajos életműkiállítása, míg a Szépművészeti Múzeumban egy Csontváry Kosztka Tivadar munkásságát áttekintő, nagyszabású válogatás lesz látható.