“Régebben sokkal vehemensebb és szabadabb voltam, ma már szelídebb vagyok, és próbálok empatikusabb lenni a sok zenei irányzattal szemben. Próbálom megérteni, ki mit miért csinál. Régebben az elefántcsonttornyban ültem, és azt gondoltam, hogy az, amit én művelek, egy csoda. Ma már nem egészen így gondolom…” – fogalmaz Dresch Mihály, aki a magyar népzene és a dzsessz ötvözésén alapuló, saját zenei világot megjelenítő előadóművészi pályája elismeréseként március 14-én Kossuth-díjat vehetett át. A magyar jazz kiemelkedő alakjával műfajteremtésről, könnyen fogyasztható zenéről és közelgő koncertjeiről is beszélgettünk.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Díjakban gazdag az elmúlt időszak – átvehette a legmagasabb magyar állami művészeti-kulturális kitüntetést, a Kossuth-díjat és nem olyan régen Fonó-életműdíjban is részesült. Mit jelentenek ezek az elismerések?
Óriási megtiszteltetés, hogy átvehettem a Kossuth-díjat, még mindig nem fogtam fel igazán. Mérhetetlenül sok, szép gratulációt kaptam, nagyon jólesik. Volt egy fogadás is a Kossuth-díjasok részére, ahol a miniszterelnök úr is ott volt, szóval tényleg nagyon megtisztelve érzem magam. Természetesen a tavalyi Fonó-díjnak is nagyon örülök.

A Kossuth-díjjal (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Óvatosan szokott fogalmazni, mikor arról van szó, hogy magyar jazzt játszik, mégis ez a leginkább helytálló műfajmegjelölés. Mi a magyar jazz az Ön olvasatában?
Nem tudom, valóban sikerült-e létrehoznom ezt a zenei stílust, talán igen, talán nem, ezt majd később eldöntik. Azt hiszem, a jazz muzsikának eleve van egy olyan nyitottsága, hogy képes integrálódni más kultúrákkal is. Erre számtalan példa van. Sok ága-boga van, hiszen ez a műfaj minden országban egy kicsit más – más a lengyel jazz, más a német, más a szerb, más a magyar.

Én mindig arra törekedtem, hogy ne jazz sztenderdek, hanem a saját elképzeléseim határozzák meg a zenélésemet, illetve a témákat, amelyek köré épül a zeném. Mindig próbáltam saját zenét létrehozni, tehát nem egy szerelmes Frank Sinatra számot gyártottam a fejemben, hanem mondjuk egy szép népdalszöveg, vagy egy magyar vers köré alakítottam a zenei gondolkodásom. 

Egyszer úgy fogalmazott, hogy nem gondolja műfajteremtőnek a zenéjét, inkább egyfajta identitáskeresésnek.
Igen, ezt most is így gondolom. De régebben sokkal vehemensebb és szabadabb voltam, ma már szelídebb vagyok, és próbálok empatikusabb lenni a sok zenei irányzattal szemben. Próbálom megérteni, ki mit miért csinál. Régebben az elefántcsonttornyban ültem, és azt gondoltam, hogy az, amit én művelek, egy csoda. Ma már nem egészen így gondolom…

Népzenei alapokon nyugvó jazzt játszik. Ön szerint mi a módja annak, hogy a hagyománytisztelet és a progresszív gondolkodás a zenében jól megférjen egymás mellett?
Szerintem nyitottság kell hozzá, és tisztelet minden irányban. Igaz, én a jazz zenét tanultam anno, jártam jazz iskolába, aztán a saját iskolámba, ha lehet így mondani. Nagyon tisztelem a jazz nagy művészeit, szerintem az is egy tradicionális dolog valahol, és egy hatalmas emberi minőség is. Tiszteletre méltó sok nagy mester zenéje, ugyanígy a népi hagyományt átadó mestereké is.

Szabó Varga György erdélyi parasztember éneklésében ott volt ősi hagyomány, ugyanígy Csete Árpád furulyás-énekest is elképesztően nagyra tartom. Ezek tehát nagyon magas minőségek számomra, és nem különülnek el: John Coltrane szaxofonozása vagy Csete Árpád furulyajátéka – nekem a kettő ugyanolyan szép.

Maga a népzene tud progresszív lenni társműfajok nélkül?
A népzene a táncházmozgalommal ma is él. Ott vannak a gyűjtések, de ez mégiscsak egy lezárult folyamat, mivel megváltozott az életformánk. A népzene egy életforma része volt, amely mára eltűnt. A táncházmozgalom csodát művelt, újraéledt egy csomó minden, főleg a táncok, a népi tánczene, amelyeket most a táncházban tanulnak. És ott van a műfaj népes hallgatótábora is, igaz, ez nem közösségi, hanem sokkal személyesebb dolog. Szóval ez egy lezárt műfaj, amelyet a mai életforma át fog alakítani. De nagyon fontosnak tartom, mert sok-sok ütközési pont van benne, máshogy gondolkozó emberek számára is. Van, aki azt mondja, hogy a hagyományt teljesen tisztán kell őrizni, úgy, ahogy azt felvették. Megőrizni pontosan, stilárisan, és erre vannak is együttesek, akár a táncban, akár a zenében. Végtelenül tisztelem őket, ugyanakkor azt sem vetem meg, ha valaki újragondol dolgokat. Persze, ez nehéz, mert azt is észrevehetjük, hogy

sokszor a média kiszolgálása, népszerűségi indexek szerzése miatt nyúlnak ehhez a műfajhoz. Szerintem ez nem üzlet, művészetnek gondolom. A népzene szellemi táplálék, ugyanúgy, mint egy vers.

“Az igazi jó zenék nem fogyaszthatók könnyen, van mélységük”, mondta egy korábbi beszélgetésünk alkalmával. De nem az volna a lényeg, hogy könnyen befogadva jussunk valami igazán mélyhez?
De, igaza van. Viszont sokan nem szeretik például a jazzt, és sokan nem szeretik a népzenét sem. Hallanak mondjuk egy gyimesi zenét, és unalmasnak találják. Nekem nem unalmas, én jártam ott, érzem, éreztem a lelkét.

Szerintem egy kultúrát meg kell ismerni. Ami könnyen fogyasztható, azt nem kell megismerni, mert az úgy van megcsinálva, hogy rögtön hat, és nem kell rajta sokat filozofálni, vagy újrahallgatni. Persze halljuk újra, mert a rádiók lejátsszák naponta nyolcvanötször, és slágert csinálnak belőle. Egy kultúra közelebb engedéséhez idő kell. És úgy tudja az ember egyre jobban befogadni, ahogyan a hagymáról bontja le szép fokozatosan a rétegeket.

Az előadásai közül az egyik legmélyebbre ható, mikor magyarszováti furulyamuzsikát játszik. Önhöz melyik tájegység zenéje áll a legközelebb és miért?
Magyarszováti ember volt Csete Árpád is, akit fentebb említettem. Az erdélyi zenét nagyon szeretem, a székit különösképpen, egy kicsit még táncolni is tudok széki rendet. De közel áll hozzám a mezőségi és a székelyföldi zene is. Szeretem a gyimesit is, hál’Isten van miből válogatni.

A tavaszi-nyári időszakra miket tervez, mennyire van tele a naptár?
Tavaly két lemezt is kihoztunk a két zenekarommal, a Dresch Quartettel és a Vonós Quartettel is, úgyhogy ez most nem időszerű. Nincs tele a naptár, de lesz elég koncertem. Május 8-án egy budapesti jazz fesztiválon lépek fel a zenekarommal, vendégünk lesz Theodossy Spasov kiváló kavalos, ősszel pedig a Müpában lesz lesz egy önálló estem, ahol föllép a Dresch Quartet és a Vonós Quartet is.