Jövő héten kerül a mozikba Szász Attila Apró mesék című filmje

Március 14-től vetítik a mozik országszerte Szász Attila első mozifilmjét, a fővárosi közönség azonban pénteken az Uránia Nemzeti Filmszínházban közönségtalálkozóval egybekötött premier előtti vetítésen láthatja az Apró meséket.

MTI

Szász Attilának, A berni követ, a Félvilág és az Örök tél rendezőjének ez az első kifejezetten mozivászonra készült filmje. “Megnyugtató volt az a tudat, hogy ez a film biztosan moziban fog debütálni, de ennek ellenére a többi filmünket is mozifilmes szemlélettel és igényességgel készítettük” – mondta a rendező az MTI-nek adott interjújában.

Az Apró mesék története hónapokkal a II. világháború után játszódik, amikor zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben a férfi saját háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról.

A Magyar Nemzeti Filmalap 494 millió forintos gyártási támogatásával készült film főhősét Szabó Kimmel Tamás alakítja, a női főhőst Kerekes Vica,  férjét Molnár Levente játssza. A forgatókönyvet – ahogy a rendező korábbi filmjeinél is – Köbli Norbert jegyzi.

Szász Attila elmondta, hogy a történet alapötlete most is Köbli Norberttől származik, aki a filmekhez folytatott kutatómunkái során sok inspiráló történettel találkozik. Ezek mind sorsfordító történelmi korszakokban játszódnak, leginkább a világháborúk előtt, közben vagy után, olyan időben, amikor valami változás állt be a társadalomban – fejtette ki a rendező, hozzátéve, hogy ezekben a korszakokban történnek a legizgalmasabb események.

Felidézte, hogy Köbli Norbert egy korábbi gyűjtőmunkája során akadt rá az Apró mesék történetének alapjául szolgáló világháború utáni apróhirdetésekre is, amelyekben hozzátartozók érdeklődnek a háborúban eltűnt fiaikról, férjeikről, rokonaikról.

A szereplőválogatásról elmondta, hogy általában nagy castingokat szoktak tartani és nyitottak mindenkire, akit behívnak. “Egyedül Szabó Kimmel Tamás volt az, aki már az írás pillanatában a fejünkben motoszkált, hogy ideális lenne a főszerepre, de arra a karakterre is megnéztünk sok színészt” – tette hozzá. “Keményen megdolgoznak a színészek azért, hogy megkapják ezeket a szerepeket és ha meggyőznek, elindul egy együttgondolkodás, sőt nagyon sokat hozzátesznek a karakterhez, ami minket is inspirál” – árulta el a rendező.

Az Apró mesékben a főszereplők mellett feltűnik Gyabronka József, Tóth Bercel, Egyed Attila, Tamási Zoltán, Dékány Barnabás, Kiss Diána Magdolna és Bakos Éva is. Az operatőr Nagy András, a zeneszerző Pacsay Attila és Parádi Gergely. A film vágója Hargittai László, látványtervezője Valcz Gábor, jelmeztervezője Sinkovics Judit, hangmérnöke Major Csaba volt.

Mint Szász Attila megjegyezte, “bízunk benne, hogy a közönség szeretni fogja az Apró meséket, hiszen nekik készült. Igazi klasszikus, szórakoztató moziélményt szeretnénk nyújtani ezzel a filmmel”.

A rendező jelenleg több új filmterven is dolgozik, köztük egy számára új műfajt jelentő alkotáson, egy lélektani horrorfilmen.

fotó: MTI/Kovács Tamás

2019-03-07T14:17:31+02:00 2019. március 7.|