A magyar szellemi, tárgyi és kulturális örökséget vonultatja fel idén is a Magyar Értékek Napja elnevezésű rendezvény, amelynek keretében a budapesti Szent István-bazilika előtt 19 megye és hat határon túli régió képviselői, fellépői várják a közönséget szeptember 9-én.

MTI

“Az értéket értékesíteni kell”, de nemcsak eladni, hanem megfelelően hasznosítani is, át kell tudni örökíteni a következő generációk számára – emelte ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, az esemény egyik fővédnöke a programról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

Pesti Imre, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének elnöke, a rendezvény társszervezője felidézte, hogy 2012-ben született meg az a törvény, amely a magyar értékek összegyűjtését kezdeményezte, és ezeket 2013-ban mutatták be először. Azóta kétévente rendezik meg a seregszemlét a bazilika előtt.

A színpadon a kiemelkedő eredményt elért magyar és határon túli amatőr művészeti csoportok mutatkoznak be és tartanak táncházat, valamint lesznek magyarországi és külhoni értéktár-kiállítások, viseletbemutatók is. A téren 30 kiállítói pavilonban 26 kézműves foglalkozást és interaktív mesterségbemutatót tartanak, amelyeken ki lehet próbálni például a bútorfestést, a csipkeverést, vagy lehet bajnai kontyot kötni, herendi porcelánt festeni, meg lehet tanulni a parádi hímzést, a lószőrszerszám-készítést, a mézeskalács-díszítést és a nemezelést is. A gyerekeket a foglalkozások mellett egy hungarikum játszóház is várja, ahol a magyar értékeket lehet óriáskirakósok és egy kincskereső tízpróba segítségével jobban megismerni.

A rendezvényt az esti ünnepi szentmisét követően kórus- és orgonahangverseny zárja a Magyar Rádió Gyermekkórusa és Virágh András liszt Ferenc-díjas orgonaművész közreműködésével.

fotó:MTI