Több mint száz 20. századi felújított katonai jármű érkezik Európa több országából a jövő hétvégén Kisújszálláson megrendezendő Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztiválra.

MTI

Közleményük szerint a három napos rendezvényen lesznek tankok, tüzérségi járművek, páncélozott és kétéltű járművek, autók, terepjárók, kerékpárok és motorkerékpárok, híradós és haszongépjárművek, köztük “páratlan, korábban nem látott kuriózumok” is.

Azt írták, az idei, ötödik Hadikultúra és Military Fesztiválon Military gyermeknappal egybekötött látványos hagyományőrző katonai parádét szervez a HMFEST Military Hagyományőrző és Szabadidő Egyesület. Ezen felül az I. világháború befejezésének 100. évfordulójára, valamint a Magyar Honvédség 170 éves évfordulója előtt is tisztelegnek.

Az ország közepén, csaknem 20 hektáros helyszínen, a Kunszállási Somogyi Lovas Szabadidőközpontban a látogatók nem csak különböző történelmi korok masírozó katonáit fogják majd látni, hanem több előre megkomponált, pirotechnikával teletűzdelt interaktív csatajelenet részesei is lehetnek a napóleoni koroktól a II. világháborúig. Első alkalommal lesz látható egy német-amerikai csata is, korabeli járművekkel, öltözékekkel.

A kivilágított csatahelyszín mellett az alakuló tér körül kapnak helyet az idén a különböző történelmi korokat bemutató egyesületi és egyéni csoportok, diorámák, hagyományőrzők, akik ezer év hadi történeteiből tartanak bemutatót, és megismertetik, milyen volt az élet a laktanyákban, a frontvonalakon és a csatatereken.

Az ország különböző tájairól érkező úgynevezett RC modellezők felső kategóriás modelljeikkel tartanak látványos bemutatókat. A külön erre az eseményre felépülő airsoft bázis élethű fegyverekkel, szituációs lőgyakorlatokkal várja majd az érdeklődőket.

A fesztivál színpadán az Ismerős Arcok ad nagykoncertet, ezt követően pedig a tábortűznél szájharmonika és tangóharmonika kísérettel közösen lehet énekelni a katonadalokat.

A csatajelenetek, diorámák, military szabadidősport bemutatók, és katonai gyermeknap vidám játékai három napon keresztül kápráztatják majd el az V. Hadikultúra és Military Fesztiválra kilátogatókat.

fotó: hmfest.hu