Juhász Anna: “A New York a kedvencem, mert itt nőttem fel, de a Hadik az otthonom”

Juhász Anna 2010-ben megalapította a Hadik Irodalmi Szalont a Hadik Kávéházban, 2014 őszétől a Centrál kávéház művészeti vezetője, 2013 óta a New York Művész Páholy vezetője, de a Kieselbach Galériába is szervez kulturális rendezvényeket. Annak apropóján beszélgettünk a “világ legszebb kávéházában”, hogy három éves lett a New York Művész Páholy. 

PZL – 061.hu

Az irodalmi közeget inkább a “kardigános attitűd” jellemzi. Mik a reakciók, amikor eléjük lép egy olaszos díva? Azaz: jobban meg kell dolgoznod a szakmai elismerésért, mint a tanáros küllemű kollégáknak?
Mindig is egy kicsit kívülálló voltam, és kerestem a helyem, ugyanakkor a kulturális közeg számomra természetes volt, a családdal irodalmi estekre és kiállítás megnyitókra jártuk. Akárhol megjelentünk, el voltunk úgy könyvelve, hogy itt van Juhász Feri két lánya, az Anna, aki szép, és az Eszter, aki okos. Ez mindkettőnk számára nagyon nyomasztó volt. Amikor elindultam az utamon, két irány érdekelt: a történelem és az irodalom világai, illetve a külső adottságokkal való foglalkozás, a szépség, a divat, a ruhák. Már nyolc éves koromban a balatonöszödi üdülőben a szempillámat festettem és anyukám magas sarkú cipőit próbálgattam vacsora előtt. Amikor gimnazista lettem, a külsőségek izgattak jobban, mert akkoriban olyan „hangos” lett az irodalom, hogy nem tudtam hirtelen mit kezdeni vele. Apám megvette nekünk az olasz divatlapokat, amikből kivágtam a modellek képét, és egy füzetbe ragasztottam. Maria Grazia Cucinotta és Monica Bellucci, a két híres olasz modell nagyon erősen meghatározták a nőképemet. Amikor felvettek az ELTE magyar szakára, akkor már éreztem, hogy nem tudnak velem mit kezdeni az emberek. Nem hitték el, hogy szeretnék irodalmat és nyelvészetet tanulni. Folyamatos volt a zrikálás. Nem értettem, hogy miért gondolják sokan azt, hogy a női divat és az irodalom egymást kizáró dolgok. Engem pedig az foglalkoztatott, hogy a mindennapjainkhoz mit tud hozzátenni az irodalom, miközben imádtam bemenni az olasz divatüzletekbe. Szeretem igazi nőként élni az életemet, ez egyfajta szabadságot jelent. Volt, amikor többször kellett bizonyos dolgokat elmondanom, mert nem hitték el… Amikor elkezdtem esteket szervezni, sokszor láttam az írók, a résztvevők arcán a meglepetést…. Jó pár éve szervezek irodalmi programokat Budapesten, ezek a  rendezvények nem irodalmároknak, hanem a széles közönségnek szólnak.  A saját életemen alapulva: az irodalom, a művészet világát párosítom más területekkel, tudománnyal, színművészettel, s akár divattal. Az olvasás szeretetét otthonról hozom: nagyon büszke vagyok az apámra, életem egyik legnagyobb szerencséjének tartom, hogy egy olyan különleges ember mellett élhettem, mint Juhász Ferenc. De emellett mint a legtöbb nő, én is szeretem például a szép táskákat, bár biztos, hogy az enyémben mindig van egy  vastag könyv. Olaszország és az ottani tanulmányi időszak sokat segített abban, hogy az irodalmi közegben nőként is megtaláljam magam. Egy kedves író barátom mondta, hogy kifejezetten használjam ki a műsoraimban, hogy nőként tudok egy aurát létrehozni. Minden estembe beleteszem magam, mindig van a vendégeimmel egy közös történet.

Juhász Anna Fotó:Horváth Péter Gyula 2016.03.14.

Fotó: Horváth Péter Gyula 

A reklámipar azt szereti, hogy egy termék egy archoz kötődik. Te nemcsak a New York Kávéházba, hanem a Hadikba és a Centrálba is szervezel /szerveztél eseteket…. Sikerült ezt a különféle intézményekkel egyeztetni?
A Hadikban sok a személyes motívum, az esteken a beszélgetés hangszínében, de a közösségi oldalunkon, az egyes szám első személyben írott posztok formájában is. Utána jött a New York kávéházas sorozat, ami épp most három éves. Azért nem lett feszültség a két legendás kávéház, a New York és a Hadik között, mert a kettő teljesen más világot idéz meg. Annyiban hasonlítanak, hogy a helyszínek történelmi kávéházak, a magyar kultúra fontos helyszínei voltak, ahol maguk a művészek is alkottak. Karinthy Frigyes például a New Yorkban, a Hadikban és a Centrálban is otthon volt. Mégis: mindhárom helynek más a hangulata, mások az atmoszférák. A Centrálban jelenleg éppen nem dolgozom, ott most szünet van. A New York a kedvencem, mert itt nőttem fel, de a Hadik az otthonom. A Hadik mellett lakom, a pincérek, a vezetőség a barátaim, ott az estek lazábbak, olyanok, mintha minden a nappalimban történne. A New York Kávéházban emelkedettebb a légkör, a helyszín ugye csodaszép, évek óta a világ legszebb kávéháza cím tulajdonosa, így nem csoda, hogy a közönség nagyon szeret ide felöltözni, ünnepként érkeznek egy-egy programra. A kettő tehát teljesen más.

Juhász Anna Fotó:Horváth Péter Gyula 2016.03.14.

Fotó:Horváth Péter Gyula 

Sokféle művésszel dolgozol, lehet bizonyos általánosításokat levonni róluk? A magyar költő hiú, primadonna, vagy éppen nagyon is civil
Ami biztos: minden alkotó érzékeny. Sok művész tűnik nagyon határozottnak, de valójában kiderül: az alkotásukkal kapcsolatos, alapvető kérdéseket  tesznek fel maguknak. Mondok egy példát: Édesapám a rengeteg magas állami díja, Nobel-díj jelölés, számtalan kötet és elismerés után, nyolcvan évesen is megkérdezte, hogy leírt-e egyetlen olyan sort, aminek volt értelme… Művész közegben nőttem fel, és nagyon emberinek tartom a szerzők érzékenységét. Egy írónak nem feltétlenül természetes, hogy felüljön egy dobogóra. A New York Kávéházban, a Mélyvízben – ez a kisebb helyszínünk – 200 néző előtt tartjuk a rendezvényeket, míg a nagyobban eseményeken több, mint 500 fő előtt. Egy átlagos irodalmi rendezvényen ennél sokkal kevesebben jelennek meg, tehát a mi estjeink hatalmas tömeget mozgatnak meg. Nem biztos, hogy a keveset szereplő írók számára ez természetes közeg. Én nem irodalomelméleti kérdéseket vitatok meg, de 200 emberrel nem is lehet ezt megtenni. Azért jönnek el, mert sok zenészt, írót és képzőművészt „szikráztatok össze”, ahol is egyik húzza a másikat. A nézők elsősorban arra kíváncsiak, ami az adott produktum mögött van.

Csak sztárokkal dolgozol, vagy kockáztatsz is? 
Érzem azt, hogy mikor kell többet tennem a teltházért, és mikor kevesebbet. Volt már, hogy „csak” százan ültek egy esten, de annak a művésznek óriási siker volt az a száz ember… Én persze monomániás vagyok, de bevállalok kevésbé ismert, de igen is fontos szerzőket. Czeizel Endre és Csányi Vilmos esetén egyértelmű volt, hogy 5-600 fővel számolhatunk. Ami nagy elismerés, hogy például a Hadikban úgy regisztrálnak sokan, hogy nem is tudják, hogy mi lesz a következő program.

Juhász Anna Fotó:Horváth Péter Gyula 2016.03.14.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Küldetésednek érzed-e azt hogy egy asztalhoz ültess olyan művészeket, akik egyébként az eltérő szocializációjuk miatt nem biztos, hogy leülnének egymás mellé?
Fontosnak tartom, hogy hidat képezzünk egymás között. Fontos az, amit az írók teremtenek alkotással, tűzzel, és ezt a platformot meg kell mutatnom azoknak az embereknek is, akiknek nincs ideje arra, hogy minden héten elolvasson egy könyvet.

Tudsz-e közvetíteni vendég igényeket a tulajdonosok felé? Például azt, hogy egy presszó kávé ne legyen 1200 Ft… Mert így nehéz visszahozni a hőn áhított kávéházi kultúrát a New Yorkba…
A világ legszebb kávéházában vagyunk, itt szinte mindig teltház van. Amikor jó pár éve a kávéház vezetősége elhatározta, hogy legyen kultúra ismét a New Yorkban, az vezérelte őket, hogy ez a kávéház több, mint egy helyszín. A New York fogalom a magyar közönségnek. Én három és fél éve csöppentem bele ebbe a miliőbe. Inspirált a tudás, kik ültek egykoron ezeknél az asztaloknál, s miképp lehet ma művészettel megtölteni a termeket. Havonta több száz olyan ember jön be, akik ünneplik a kultúrát és megengednek maguknak egy minimális fogyasztást is, és azt gondolom, hogy ez siker. Fontos szerzők kapnak asztalokat, és ehhez Törzskártya is jár. Vásáry Tamás is Törzskártya tulajdonos, és úgy tudom, hogy havonta többször is visszajár. Persze, ez most csak az alkotókról szól… Nem hiszem, hogy ki tudnám járni, hogy olcsóbb legyen a kávé, de azt talán igen, hogy az írók kapjanak törzskártyát. 

Juhász Anna Fotó:Horváth Péter Gyula 2016.03.14.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Volt olyan, hogy valaki „nem működött” a New Yorkban, de a Hadikban igen?
Előfordult ilyen, de az is, hogy valaki a Hadikban is és a New Yorkban is nagyon jól érezte magát. Ilyen volt Korniss Péter. Egészen más jött ki az intimebb Hadikban, mint a New Yorkban, ahol a Csík zenekar is közreműködött, és több, mint 500 látogató előtt léptek színpadra. Voltak írók, akik kifejezetten a New Yorkhoz ragaszkodnak, mások szerényebbek, és ők a kisebb teret, a Hadikot kérik.

Egyeztettek a szerzőkkel, minden esetben takkra ki van dolgozva az est?
Én szeretek improvizálni, de ehhez nagyon fel is készülök. Szeretek leülni a vendégeimmel előtte, hogy átbeszéljük az estet, hogy ismerkedjünk. Küldök a fellépőknek forgatókönyvet, amiben felosztom nagy vonalakban azt a másfél órát, amit együtt fogunk tölteni. Milyen zenével kezdünk, milyen zenével fejezzük be, mikor legyenek a felolvasós blokkok. Sokan mondják, főleg a sportolók, hogy nekik ne is küldjek forgatókönyvet, mert azt szeretnék, ha nagyon természetes és laza lenne az egész.

Juhász Anna Fotó:Horváth Péter Gyula 2016.03.14.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mik az elmúlt 3 év legfontosabb tanulságai?
Óriási hévvel és szenvedéllyel kezdtük el megszerkeszteni ezeket az esteket és a hozzá kapcsolódó marketinget. Talán az a legfőbb tanulság, hogy azért tudott ilyen népszerű lenni a sorozat, mert látják a nézők, hogy mi szívvel-lélekkel csináljuk.

Közismerten vannak skalpvadász írók. Van technikád, hogyan tartsd meg velük a két lépés távolságot?
Hogy nőként hatással lehetünk a férfiakra, az óriási hatalom. Sokan azt mondják, hogy én hideg és távolságtartó vagyok, miközben azt gondolom, hogy főleg a közvetlenség jellemez. Engem valóban érdekel a vendégeim életműve, világa, élete, mégis megtanultam felhúzni egy falat a magánéletem és a nyilvános szerepléseim közé, és van egy védelmi rendszerem. De az a happy end, hogy a szerelmet is a New York kávéháznak köszönhetem…

 

2018-10-18T21:11:38+00:00 2016. március 21.|