Élő búcsú címmel a tavaly elhunyt Juhász Ferenc előtt tisztelgő kiállítás látható keddtől a Kieselbach Galériában, ahol mintegy 50, nagyobbrészt eddig sosem kiállított Hantai Simon-alkotás idézi fel a 20. század második felének egyik legjelentősebb magyar költője és a világhírű magyar származású festő barátságát.

MTI

A tárlat sajátos formában próbál bemutatni egy költői világot, annak minden képiségével és gazdagságával – hangsúlyozta a kiállítás keddi sajtótájékoztatóján Juhász Anna irodalmár, Juhász Ferenc lánya, aki beszélt arról is: Hantai Simon volt az, aki először buzdította írásra édesapját és vezette be a korabeli művészeti életbe. A viszony nem szakadt meg Hantai Simon emigrálásával sem, Juhász Ferenc és családja gyakori vendég volt Párizsban, valamint a két művész minden vasárnap beszélt egymással telefonon. A kapcsolat élő lenyomatai a költő barátjáról írott, a látogatók által is olvasható, megható sorai.

Molnos Péter művészettörténész az eseményen úgy fogalmazott: a tárlat érzelmileg átélhető és képzőművészetileg is értő módon szólaltatja meg Juhász Ferenc irodalmi életművét, hangsúlyt fektetve a költő személyes kapcsolataira, a képzőművészethez fűződő viszonyára, valamint személyes tárgyakkal – egyebek mellett íróasztalával, székével – megidézve a környezetet, amelyben alkotásai születtek. Kieselbach Tamás galériavezető a Hantai Simon és Juhász Ferenc közötti halálig tartó intenzív és inspiráló barátságról beszélt, kiemelve, hogy a ma a világ legkeresettebb képzőművészei közé tartozó magyar származású festő egész pályafutása felelevenedik a kiállított alkotásokon. A fővárosi galériába magán- és közgyűjteményekből érkező Hantai-alkotások mintegy háromnegyedét sosem láthatta még a nagyközönség.

Mint fogalmazott, Juhász Ferenc – hasonlóan például El Kazovszkijhoz – tudatosan készült a halálra, megteremtve ezzel a lehetőséget arra, hogy viszonylag korán nyílhasson emlékező tárlat tiszteletére. Juhász Anna az eseményen felhívta a figyelmet arra is, hogy Juhász Ferenc korszakos eposzai a Szépirodalmi Könyvkiadónál mind Hantai Simon borítóképeivel jelentek meg. E kötetek mellett látható a kiállításon Csernus Tibor első, Juhász Ferencről készített 1954-es ikonikus portréja, de a közönség megismerheti Ferenczy Béni, Melocco Miklós vagy éppen Nagy László Juhász-arcképeit is.

A kiállítást az érdeklődők Juhász Ferenc családtagjai által vezetett tárlatvezetéseken is megtekinthetik, emellett minden csütörtökön irodalmi programokkal várják a látogatókat, akik az e célra kikészített felületen saját szavaikkal is búcsút vehetnek a költőtől. A július 21-ig látható kiállítást kedden kora este Spiró György író és Fehér László festőművész nyitja meg.