Június 3-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyar hősök, csaták és szerelmek című produkciójával nyitja meg az idei szabadtéri színházi szezont a Margitszigeti Színház – közölték a szervezők.

MTI

A teátrum klasszikus zenei sorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar indítja el június 5-én Mozart kétzongorás versenyművével, Lucas & Arthur Jussen holland zongoraművészek közreműködésével. Az est második részében Carl Orff Carmina Burana című műve hangzik el a Nemzeti Énekkar és a Magyar Állami Operaház Gyermekkara közreműködésével. A koncertet Kesselyák Gergely vezényli.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyar hősök, csaták és szerelmek című előadásában Keresztes Ildikó, Varga Miklós és Vadkerti Imre lép színpadra. A színház a táncegyüttes és neves előadók összefogásával együtt kíván emlékezni és emlékeztetni a megbonthatatlan nemzeti egységre. A produkció megidézi a magyarság nagy történelmi eseményeit, kiemelkedő személyiségeit, dicső küzdelmeit – írják a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett emlékestről a közleményben.

Mint Zsuráfszky Zoltán, a produkció rendező-koreográfusa rámutat, az előadásban az ősmagyar sámán koreográfiától, sámán táncoktól kezdve haladnak végig a magyar történelem viharos évszázadain, látványos táncképekben, tablókban megjelenítve többek között István király és Hunyadi János alakját, az 1848-49-es szabadságharc, az 1956-os forradalom, a világháborúk meghatározó eseményeit, sorsfordító pillanatait. Az előadáson a Bartók Táncegyüttes tagjai is csatlakoznak a csapathoz – teszi hozzá.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy a nyári színház szabadtéri és ültetett nézőterének köszönhetően az egyik legbiztonságosabb közösségi helyszínnek számít. A Margitszigeti Színház részletes programja a https://margitszigetiszinhaz.hu/programok/ oldalon érhető el.