A Vándormadarak alkotóinak új filmjét április 14-étől láthatja a hazai közönség. Az Évszakok már a premierje előtt többszázezer forintot gyűjtött öt magyar természetvédelmi programnak, ráadásul természetszerető amatőrfilmes gyerekek és felnőttek rövidfilmjeit is láthatjuk csütörtöktől a több éven át forgatott, 40 millió dolláros költségvetésű francia természetfilm vetítései előtt a mozikban. A rendezőpáros, Jacques Perrin és Jacques Cluzaud a Frankofón Filmnapokon adott interjút Budapesten.
CSETE BORBÁLA – 061.hu
Az erdőről mesélve milyen ideális néző járt a fejükben?
Nem egyszerűen esztétikai kihívásnak tekintjük a film létrejöttét, hanem meg szeretnénk valamit értetni az emberekkel. A környezet, természet ábrázolása ugyanúgy, mint az üzenetünk filmbe ágyazása, diszkrét szeretne maradni. Nincs a filmben dialógus (megj. a magyar narrátor Kulka János), természetes tekintetek, az állatok vezetik a nézőt. Mindez tíz nézőnek lehet, hogy tíz többé-kevésbé eltérő dolgot jelent.
A Vándormadarak után hogy következett az erdő világa?
Az erdő egy természetes katedrális, ahol minden fal fákból, kövekből, sziklákból épült. Ennek a fontosságáról, és jelen pillanatban még megragadhatóságáról, bejárhatóságáról szeretnénk beszélni. Az állatok, növények nevében is kell szólnunk: tolmácsolni az együttélés szükségességét és ennek örömeit, nehézségeit.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Hogyan fogadták szerte a világban a filmjüket?
A Vándormadarakéhoz nagyon hasonló volt világszerte a fogadtatása, és reméljük, hozzájárul a tengerek, a vad természet, állatok egyfajta újrafelfedezéséhez. Nálunk az állatok a film színészei, az érzelmek közvetítői.
Technikailag milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük?
Komoly bújtatott kamerákkal dolgoztunk, melyek a vad életet rögzítették: amikor a kismadarakat eteti az anyjuk, vagy a szarvasok harcakor, a vadlovak jeleneteiben. Itt persze fontos, hogy az operatőrcsapat számoljon a széliránnyal is. Olyan érzést kerestünk, mint ha egy lennénk az állatcsoportban. Élő attól lesz, hogy a kamerával velük mozgunk: közeledünk, egy delfinné leszünk a rajban. A kamerát a madarak a csapattagnak tekintették, elé repültek a pelikánok, hogy pihenhessen kicsit a kamerát vivő kis repülő. Kis koruk óta együtt repülnek ezekkel a gépekkel, természetesen tekintenek rájuk, ránk. A digitális technika fejlődésével elértük, hogy amilyen felbontás már embereken zavaró is lenne, hősünkön, a kismadáron, sok kis részletet megmutatva újszerű felfedezés-számba menő finomság.
Mennyi idejük telt a film elkészítésével?
Négy és fél, öt év az előkészítéssel. másfél, két év volt a forgatás maga, de több csapat párhuzamosan dolgozott. Az idillibb állapotú erdő Lengyelország Belorusziával határos vidékén található, Romániában a medvékkel forgattunk, Skóciából vannak jeleneteink, a jégkorszakunk pedig Norvégia északi részén játszódik
Fotó: Horváth Péter Gyula
Miként látják az európai erdők jelenlegi helyzetét?
Szerencsére elkezdtük ismét értékként kezelni az érintetlen természetet. Franciaországban állami és helyi érdek is ennek megbecsülése – legyen viszonyunk az erdő belső világával, Az élő természet feltölt. Ez az igazi munka: az embernek nincs ott keresnivalója, se fáért, se gombáért ne menjen, hagyja magára évtizedekig. Különböző szervezetek, magánemberek nekifogtak azért erdőket vásárolni, hogy aztán magukra hagyják: a fát se termeljék ki, és egyszerűen az állatok rendelkezésére bocsájtják. Persze a szemlélődő embernek mindig lesz hely az erdőben.
Milyen filmterveik vannak a bemutató után?
Több is van, de nem szeretjük elárulni, mert aztán csak idő előtt számon kérik rajtunk. Az új film forgatásának nem kezdtünk neki, az érintetlen erdők Magyarországon is, továbbra is érdekesek, vonzóak maradtak számunkra.