Kampány indult Georges Bizet egykori házának megmentésére, ahol a francia zeneszerző 1874-ben legendás operáját, a Carment is szerezte.

MTI

A ház a Párizs közelében lévő Bougivalban található, a község közössége több zenei intézménnyel összefogva finanszírozási kampányt indított. A projekt képviselőinek hétfői közlései szerint a cél hárommillió euró (922 millió forint) összegyűjtése. Az első szakaszban 900 ezer euróra van szükség a ház megvásárlásához és 560 ezer euróra a restaurálásához. Ezután a házzal szemben egy Carmen-terem kialakítását tervezik, amelyben kiállítótér, zenei stúdió és egy koncertek, mesterkurzusok és konferenciák megrendezésére alkalmas terem is helyet kap. A bougivali Európai Zenei Központ (CEM) megnyitása 2022-re várható.

Az adománygyűjtő kampány június 21-én kezdődik az interneten és októberig tart. A projektben részt vesz többek között a Teresa Berganza operaénekesnő vezette Georges Bizet Barátai Egyesület és a Plácido Domingo vezette Europa Nostra egyesület is. Georges Bizet 1838-ban született Párizsban, ahol a helyi konzervatóriumban tanult. 1857-ben egyik kantátájával hároméves tanulmányutat nyert Rómába. Hazatérve komponált és később szerzett operái sem keltettek különösebb visszhangot. A komponista utolsó évei keserűségben teltek. A súlyos beteg zeneszerző még megélte a verista operák ősének is nevezett Carmen bemutatását, holott nem kis ellenállást kellett leküzdenie: a Prosper Mérimée novelláján alapuló nyers szövegkönyv, a szexuális vágy, a laza erkölcsök és a brutális gyilkosság kendőzetlen ábrázolása ellen még az énekesek is tiltakoztak. A sevillai cigánylány tragikus szerelmi története volt az első, való életből merített opera.

A Carmen az 1875. március 3-i bemutatón majdhogynem megbukott: a közönség “nagyon igaznak és nagyon visszataszítónak” találta. A komponistával három hónappal később, 1875. június 3-án, 36 évesen végzett ízületi bántalmakból eredő szívbaja. Az opera Párizsban egy év után lekerült a műsorról, de a német nyelvű bécsi bemutató még abban az évben hatalmas sikert aratott. Budapesten már 1876-ban színre vitték, de Párizsban újra csak 1883-ban – már világsikerként – csendült fel a torreádordal. A Carmen az idők során számtalan feldolgozást élt meg a filmvásznon is. Bizet azonban abban a hitben hunyt el, hogy operája, a Carmen csúfosan megbukott.

Képek: wikimedia