Két különleges estével zárul a zsámbéki nyári színházi sorozat: augusztus 25-én a Kedves Zsámbék felolvasószínházi esten Karinthy-kabarét hallhatunk Csákányi Eszter, Elek Ferenc, Szilágyi Tibor és Hajdú Steve előadásában Seres Tamás rendezésében. Augusztus 31-én pedig Lackfi János Békesség-hívogató zsoltáraival fejeződik be a nyári színházi sorozat, amelyhez a költő lánya, Lackfi Johanna és zenekara muzsikál majd.

061.hu

A nyári hétvégékre egyre növekvő irodalmi-színházi szigetté vált a zsámbéki Romtemplom, amelynek évszázados díszletében remekül élt Radnóti Miklósné naplója Hámori Gabi előadásában éppúgy, mint Csákányi Eszter és Trill Zsolt előadásában a Mészöly Miklós-Polcz Alain est, vagy Kamarás Iván és Fenyő Iván előadásában Petőfi és Arany levelezése. A levelek mellett versek és széppróza is visszatérő „vendég” volt Zsámbékon, amelyhez remek zenészek kapcsolódtak, így fellépett Grecsó Krisztián és Kollár-Kelemencz László, Háy János és Beck Zoltán, vendégünk volt Lovasi András és Dés László olyan partnerekkel, mint Földes Eszter, Vecsei H. Miklós, Kamarás Iván, Hajdú Steve, Ugron Zsolna, Csákányi Eszter és Nagy Ervin. Több mint 450 ember, duplateltház előtt mutatkozott be Zsámbékon a Sztalker Csoport új előadása, a Vízkereszt, de amúgy mindegy ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A Romtemplom és esetenként a Kőtár, valamint a Zárdakert mellett a Zsámbéki Műemlék Rakétabázis Passióhangárja adott otthont további előadásoknak, mint Nagyházi Márton: Nem Akárki című moralitásjáték ősbemutatójának, valamint Lackfi János: Hinták című drámájának is, mindkettőt Galgóczy Judit rendezében láthatta a zsámbéki közönség.

Humor és elcsendesedés – lehetne a következő két este alcíme. Karinthy szerint a kabaréjelenet különleges kis műfajocska, amely örök érvényűen fejezi ki az életet. Egy „cseppecske dráma” csupán, de dráma, mert bármennyire mulatságos, sőt röhögtető, komolyan kell venni. S ha komolyan vesszük, nem is kell okvetlenül kapcsolatban lennie a napi eseményekkel. Az ő jelenetei, humoreszkjei, kupléi éppen ezért mindmáig aktuálisak. Amit a szerelemről, a házastársi kapcsolatról, a dilettánsokról és a sznobokról, a nagyképűségről, a pénzről, a politikáról és a hatalom természetéről csaknem száz éve írt, ma is időszerű. Seres Tamás rendezésében Csákányi Eszter, Elek Ferenc, Szilágyi Tibor és Hajdú Steve olvasnak fel Karinthy műveiből, és ahogy a felolvasószínháztól megszokhattuk, történhet bármi: baki, összenevetés, drámai és feledhetetlen pillanatok, hiszen ennek a műfajnak sajátja a személyesség, a spontaneitás, a közelség, mint egy irodalmi szalonban, ahol éppoly közel kerülhetünk a szerzőhöz és a versekhez, mint a felolvasó, egymásra figyelő színészekhez: augusztus 25-én este 20.00-kor a Romtemplomnál.

A Zsámbéki Nyári Színház sorozata augusztus 31-én egy csodálatosan családias, szakrális és pozitív értelemben nagyon mai estével zárul a Zsámbéki Romtemplom különleges atmoszférájában. „Ezen az estén igazán emberszámba vesszük az Istent, szólongatjuk, nyaggatjuk, hadakozunk, évődünk vele. A zsoltározás mondhatni csodálatos szószaporítás, örvénylő, futamodó, szeszélyes, ősi megszólalásforma.” Lackfi János mai zsoltáraiban a mindenség sámlijára állva villanykörtét cserélő Istent mutatja be, aki játékosan belekeni a maradék színeket a papagáj tollába, és csepp emberkéket présel ki az emberből, mint tubusból a majonézt. „Nem ódon pedellusbácsi, nem házsártos nagymama, hanem szenvedélyes, leleményes, vagány Teremtő, örök játszótárs.” (Lackfi János) A Lackfi univerzumban felnőtt Johanna, a költő lánya, akihez több ismert Lackfi vers is szól, már énekesként zenei oldalon vesz részt a Békesség-hívogatóban Molnár György gitáros-zeneszerző és a dobos Kormány Bendegúz társaságában.

Fotó: Fejér Boróka