A napokban jelenik meg az idén 40 éves EAST zenekar DVD-n már korábban publikált pécsi visszatérő koncertjének CD változata. Móczán Péterrel, Magyarország vezető progresszív rock zenekarának alapítóval beszélgettünk, többek között a legjobb és a legrosszabb döntésekről, és az elveszett hanganyagokról.
POÓS ZOLTÁN LÁSZLÓ – Nullahategy
– 40 éves az EAST. Mi volt a legjobb döntés, amit hoztatok, és mi volt a legrosszabb?
– A legjobb, inkább döntések sorozata volt, mintsem egy emlékezetesen pillanat. Valamikor 1980 elején határoztuk el, hogy nagy példaképeink – Genesis, Pink Floyd, King Crimson – és „keleti elődeink” – SBB, Mahavishnu Orchestra – zenéire gondolva, visszatérünk a progresszív rock virágokkal teli, illatos mezejére. Ekkor került Zareczky Miklós énekes és Pálvölgyi Géza billentyűs a zenekarba és készítettük el az East első és második albumát, a Játékokat és a Hűséget. A legrosszabb döntés talán a Rések a falon című lemezünk felvételéhez köthető. 1983 nyarán, elkápráztatva a lemezgyár új P Stúdiójának, akkori viszonyok között világszínvonalú technikai berendezéseitől, az élő dob helyett dobgépet használtunk, az élő hangszerek helyett néhol szekvenszereket. Mindezt úgy, hogy egyáltalán nem volt módunk kipróbálni ezeket a szerkentyűket a próbák során. Naphosszat programoztuk a gépeket hangmérnökünk segítségével, ahelyett hogy a kreatív munkával töltöttük volna a drága stúdióidőnket. Visszatekintve, az nem volt jó döntés, több volt abban a lemezben, igaz így is a második legnagyobb példányszámban eladott lemezünk a Rések a falon.
– Az első két EAST lemez megjelent a nemzetközi piacon, többek között Japánban. A többi lemez külföldi kiadásáról mit kell tudnunk?
– A rendszerváltozás előtt a Hungarotonnál megjelent lemezek kisebb nagyobb példány-számban eljutottak az egykori keleti blokk országaiba is. A mi lemezeinkre leginkább Lengyelországban volt kereslet, mert több országos turnén vettünk részt, tv-felvételek készültek velünk Varsóban és Wroclawban, komoly sikereink voltak. De, hogy mennyi lemezünk kelt el t el, soha nem tudtuk meg. 1991-ben jelentette meg a svájci K-Tel lemezkiadó Taking the Wheel című angol nyelvű albumunkat. A közel két évig készülő lemezfelvételeket Robert Ponger producer irányította, aki korábban Falco felfedezője, zeneszerzője, producere volt. Nagy reményeket fűztünk a nyugat-európai megjelenéshez, azonban komoly promóció nélkül és az egykori Marillion-tag Fish-sel közös európai turné elmaradása után nagy áttörésre nem számíthattunk. Következő évben Magyarországon az MMC/Polygram kiadásában került a boltokba a Taking the Wheel.
– Az EAST-nek nagyon nagy a szakmai renoméja, máig hivatkozási alap. Hogy élted meg, hogy amikor a zenekari tagok, ahogy elhagyták a csapatot, rendre olyan produkciókban tűntek fel (Új Skorpió, Bergendy szalonzenekar, Zig-Zag Company), melyek koránt sem mutatták azt az elhivatottságot, amelyet az anyazenekarban megszokhattunk tőlük….
– Nagyon régen voltak ezek a dolgok, talán kár is róluk szót ejteni. Az bizonyos, hogy az EAST a legsikeresebb korszakaiban sem keresett nagyon jól. A zenekarunk tagjai viszont igen jó képességű zenészek voltak, akik bármelyik magyarországi formációban bármit le tudtak játszani. Egyébként, általában nem a szakmai okok, vagy az anyagiakkal való szembesülés miatt éltem meg nehezen az elválásokat, mint inkább egy barát elvesztéseként.
– Harminc éves Az áldozat Az első lemezekből is készültek balett előadások. A dramatizált megközelítés, színházi tér hatott a később megszületett EAST-zenékre, alkotásbéli megközelítésekre?
– Az EAST minden zenészére hatottak azok a hetek, a tettyei romoknál felépített színpadon folyó próbák, és az a tíz nagyon sikeres előadás, amelyben élőben játszhattunk. Számomra meghatározó élmény és tanulás volt Eck Imrével és a Pécsi Balettel való együttdolgozás. És, ha az EAST-zenékben nem is lehet nyomon követni az akkor átélteket, nekem a későbbi filmes életemben és a néhány évvel ezelőtti visszatérésünk óta játszott koncertek szerkesztésében, rendezésében nagyon sokat segítettek.
– Felkérést kaptatok Eck Imrétől, a Pécsi Balett vezetőjétől, hogy írjátok meg Kosztolányi Dezső Lótuszevők című színművéből készülő balettelőadás zenéjét. A pécsi szabadtéri színházban mutatták be, de ennek nem igen maradt nyoma, se hang, se kép. Miért?
– Nem sikerült úgy ez az előadás, mint az előző évi. Talán a zene sem volt annyira kiforrott, az irodalmi mű balettre fordítása is nehezebben volt befogadható, mint Az áldozat, amelyben próza is segítette a mű megértését, átélését. (Kitűnő pécsi és kaposvári színészek is játszottak Az áldozatban.) Talán a csillagok állása sem volt kedvező. De ebből a munkából is sokat lehetett tanulni. Lehet, hogy valahol még megvannak a demófelvételek, amit a balett próbáihoz készítettünk, az azonban tényleg különös, hogy sem hang, sem mozgóképfelvétel nem készült a helyszínen. És nem csak erről az előadásról, hanem az igen sikeres Az áldozatról sem, legalábbis eddig nem került elő.
– Kevesen tudják, de a Bonanza Banzai első lemezének, és a Neurotic legendás demófelvételének is te vagy a hangmérnöke. Milyen volt a drogos-alkohista neurotikos zenészekkel együtt dolgozni egy professzionális stúdióban? Nem féltettétek a berendezést?
– Már korábban hallottam a Neuroticról és ismertem egy koncertfelvételüket is, ami ugyan nagyon rosszul szólt, de azért ki lehetett hallani belőle valamit, és az érdekes volt. Szóval elvállaltam, azt gondoltam, hogy stúdiókörülmények között lehet egy jó produkciót csinálni. Nagyon zaklatott felvétel volt. Sajnáltam, mert jó, vagy jobb is lehetett volna, de úgy emlékszem, hogy nem tudtam igazán befolyásolni az eseményeket. A technikára egyáltalán nem voltak veszélyesek, azonban nagyon sokat veszekedtek egymással. Előfordult, hogy gitárfelvétel közben egy idegen berontott a stúdiótérbe és nagy ordítások közepette elvette Pajor Tamástól a gitárt azzal, hogy már régen vissza kellet volna vinnie a kölcsönhangszert valakinek. Nagy nehezen jutottunk el addig, hogy 6-8 számot felvettünk és valamennyire már össze lehetett keverni. Aztán nem jöttek többet. Pár hónap múlva hallottam, hogy Rocktérítő címmel film készül Pajor Tamásról, melyben majd használni fogják a viszontagságos körülmények között készült hangfelvételeket. A napokban meghallgattam a youtube-on néhány akkor készült, időközben legendává vált Neurotic felvételt. Már szinte semmi érdekeset nem találtam benne.
– Korábban számos filmes produkciódról hallhattunk, ilyen volt az ipari műemlékekről készített sorozat, vagy a szakmai díjakat is kapott A kékszakállú herceg vára filmes változata. Mostanában milyen projekteket készített az EPS stúdió?
– Nemrég fejeztük be az Egy döntő pillanat című dokumentumfilmünket, amelyben az 1954. július 4-én Bernben elvesztett foci világbajnoki döntőt követő budapesti tüntetések történetét dolgoztuk fel. Hamarosan előkészítünk egy új filmet az 1848-49-es szabadságharc idején zajló véres „polgárháborúról”.
– Most, hogy megjelenik a pécsi visszatérő koncertetek hanganyaga CD-n, felmerül a kérdés, hogy a lemezt promótálandó lesznek-e még koncertek?
– Remélem, dolgozunk rajta, de a jó zenét pártoló szponzort is szívesen fogadnánk.
Fotó:Elekes Attila, Mernyó Ferenc és EAST archiv