Kemény Zsófi még csak húsz éves, de már megjelent Én még sosem címmel a regénye, és idén, a költészet napjára verseskönyve is Nyílt láng használata címmel. A fiatal művésznő nemcsak verseket és regényeket ír, de tagja a Kisszínes Duónak, és a magyarországi slam poetry színtér egyik aktív szereplője is.
PZL – Nullahategy
Amikor „írós bulik” voltak a szüleidnél, te szinte soha nem ültél ki a konyhába az írók közé. Úgy indult a dolog, hogy nem is akartál író lenni?
Amikor még rendszeresen voltak „írós bulik”, még elég kicsi voltam, és a szüleim barátaihoz ugyanúgy álltam hozzá, mint a többi gyerek: megkülönböztetni se tudtam őket (kivéve a Karafiáth Orsit), nem értettem, miről beszélnek, és nem is érdekelt. De mindig is író akartam lenni, vagyis igazából tudtam, hogy író leszek és kész.
Az a szokásos képlet, hogy valaki előbb költő, utána prózaíró. Nálad ez fordítva történt. Miért alakult így? Milyen régi a legrégebbi vers a könyvben? Hány éves voltál, amikor írtad?
Amióta beszélni tudok, azóta mondogatok saját rigmusokat, dalocskákat, ez nevezhető költészetnek? Tizenhat évesen voltam először Sárváron a Diákírók Országos Találkozóján, ahol kétszer kaptam aranyat, egyszer ezüstöt, egyszer megnyertem a miskolci Deákpoézist is, vagyis először verseket írtam. Tizenhét évesen álltam először slam-színpadra, azóta ez gyakorlatilag az életformám. Az Én még sosem írásakor 19 éves voltam, szóval ez klasszikus pályaív, csak úgy alakult, hogy először a regényt publikáltam, és csak másodjára a verseimet. A kötetbe bekerült néhány olyan vers is, ami már az első sárvári pályázatom anyagában benne volt, vagyis tizenötévesen írtam. De a nővérem szerint azok a kötetben a legjobbak.
A slam esteken politikus hangvételt ütsz meg, a verseid viszont apolitikusak. Semmi slam-szöveg. Miért?
A slam az itt és most költészete. Arról szól, amit a slammer (vagyis az az ember, aki három percre kiáll a színpadra egy mikrofonnal) érez és gondol, ami abban a pillanatban a leginkább foglalkoztatja. A slam tehát egy nagyon személyes műfaj, elsősorban érzelmekből és indulatokból táplálkozik, a minket közvetlenül körülvevő világra reflektál. Vagyis gyakran egyenesen a közéletre. A vers viszont nem egyszeri (fel)olvasásra készül, a közélet aktualitásainak pedig a jövőben már nem lenne értelme, és nem is érdekelne senkit.
Miben különbözik a verseidtől a két évvel idősebb nővéred versvilága?
Lili kifinomult, művelt és nagyon fantáziadús. Aprólékos és analitikus, mindig ilyen volt. Én ösztönösebben élek és gondolkodom, és a személyiségünk különbségei megmutatkoznak a verseinkben is.
Nem volt otthon tévétek. Hogy tudtál mondjuk tévé nélkül képben lenni, amikor mondjuk a kortárs világra refrektáló slam szövegeket írtál. Oké, hogy van net, de gyerek korod óta kiesett nektek a tévé. Néha rácsodálkozol, hogy volt olyan mesesorozat, hogy Magyar népmesék, vagy Vízipók?
Szerencsénkre a nagymamánknak van tévéje, úgyhogy még a Tini nindzsa teknőcök létéről is értesültünk, csak nem töltöttünk naponta órákat a Minimax előtt. Ha kell, a nővéremmel ma is el tudjuk mondani Mézga Aladár különös kalandjainak komplett epizódjait. És igen, a hírportálokról tájékozódom, meg a facebookról. Mivel az ismerőseim túlnyomórészt nagyon művelt és tájékozott emberek, a facebook-falam egy sajtószemle: minden fontos hírt vagy szellemes cikket előbb-utóbb kitesz valaki. És inkább előbb.
Megmutattad a költő édesapádnak, a költő testvérednek, és a kritikusnak készült anyukádnak a köteteid kéziratait? Volt úgy, hogy a javaslatukra kivettél, vagy átírtál valamit?
Mindig mindent. És nemcsak én. Apámnak a fél magyar irodalom megmutatja a verseit (és a prózáját), sokakat magára is haragított már azzal, hogy tisztességesen és aprólékosan megírja róluk a véleményét. Velünk sincs ez másképp. Megmutatjuk, elolvassa, kijegyzeteli, elmondja, mi haragszunk, aztán megfogadjuk a tanácsait. És ugyanezt megtesszük anyukámmal és Lilivel is.
Pszichológus hallgató vagy, mégsem jellemzőek rád a tudományos zsargonra vagy szituációkra utaló versek…Szándékosan kerülöd a „szakmázást”?
Még csak másodéves vagyok, még meg sem tanultam az igazi „szakmázást”, úgyhogy nem nehéz elkerülni sem. De egyelőre nem látom, hogy a jövőben hogy tudnám használni a szakzsargont, bár nem kizárt, hogy egyszer rá fogok jönni.
Még létezik a Kisszínes? Ha igen, hogyan viszonyul a slam dinamikusabb világához? Lehet, hogy a Kisszínes hangszerelése is megváltozik a slam hatására?
A Kisszínes alvó fázisban van. Nagyon régóta nem írtunk új dalokat, és nagyon ritkán lépünk fel. Mindkettőnket túlságosan leköt a többi munkánk: mindketten folyamatosan írunk, emellett Lili filmrendező, én pedig az egyetem mellett főleg a slammel vagyok elfoglalva. Sajnos nincs időnk gyakorolni, de legalább havonta egyszer megbeszéljük, hogy ez nem lesz mindig így, és keríteni fogunk újra időt a zenélésre is.
Tinédzserként sorra nyerted az irodalmi – és a slam versenyeket, és még alig múltál húsz éves. Nem tartod úgymond veszélyesnek, hogy túl korán szakadt a nyakadba a túl sok siker…
Mivel egyelőre csak szakad ez a siker, még felhőtlenül örülök neki. Azt meg, éppen mivel egy művész gyereke vagyok, tudom, hogy ez nem lesz mindig így. A siker jön-megy, az embert egy pálya során hol előtérbe nyomják, hol elejtik. Fel vagyok rá készülve, hogy az egész életem egy hullámzás lesz, és remélem, hogy a völgyeket is jól fogom viselni. Az a dolgom, hogy tanuljak és dolgozzak, hogy majd egyre jobb és erősebb műveket adjak ki a kezemből.
Nyitó kép: Németh Dániel