Borúra derűs irodalom címmel nyílik meg csütörtökön Sajdik Ferenc Kossuth- és Hazám díjas, valamint Prima Primissima díjjal is kitüntetett grafikus, karikaturista tárlata a budapesti Örkény István Könyvesbolt Cultiris Galériájában.

MTI

pom-pom-mesei-szereplokA tárlaton megtekinthető rajzok – köztük a grafikus Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művéhez készített illusztrációja vagy az Ilyenek a lovagok című alkotás – mindent elmondanak Sajdik Ferenc világlátásáról, életszemléletéről és az élet iránti szeretetéről: nincs benne harag vagy gyűlölet és a bánatot is másként éli meg a megszokottnál.

“Senki se gondolja, hogy ez a világnézet felületes, empátia nélküli. Sőt! Sajdik nyomán vegyük tudomásul, hogy ez éppúgy művészet, mint életünk más formákban kifejezett drámái, így tragikus ábrázolása … Megmutatja, hogy a gyermekkor csodássá tehető, a felnőttek pedig többségükben mosolyogni valóan csetlő-botlók nagyképű, fontoskodó, álságos világukban” – idézi a közlemény Vámos Tibor akadémikus laudációját, amely a 2014-es Hazám Díj átadásakor hangzott el.

A 84 éves Sajdik Ferenc nevéhez olyan népszerű rajzfilmek fűződnek, mint a Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász vagy a Gombóc Artúr, emellett több száz könyvillusztrációja jelent meg, többek között rajzai születtek Csukás István, Moravia, Kipling, Tabi László, Peterdi Pál, Békés Pál és Arany János írásaihoz is. A Borúra derűs irodalom című kiállítást csütörtökön Kernács Gabriella művészettörténész nyitja meg, a tárlat szeptember 5-ig látogatható a Cultiris Galériában.

MTI Fotó: Czimbal Gyula