Kerék alá tesznek – Woody Allen Az óriáskerék című filmjéről

Mi különbözteti meg a Coney Island-i vurstlit a dombegyházi búcsútól? Míg Dombegyen sokszor volt késelés és a legnagyobb nyeremény a céllövődében a Gyulai emlék feliratú fémtálca, addig New York közelében a fődíj nyilván az, amikor osztrigaevés közben bámulhatod Juno Temple hullámvasút élményével felérő halmait. És 25-ös izzók helyett 60-asok világítanak az óriáskeréken, amit Coney Island-en  – és amúgy a rock and rollban is – Wonder Wheelnek neveznek. 

PZL – 061.hu

Woody Allen filmjei olyanok, mint a vidámparkokban kapható zsákbamacskák: vagy nyertél vagy nem. A mester némi túlzással vetésforgóban készíti el a rossz és a jó filmjét (illetve vannak jobb és rosszabb szériái), egy azonban biztos: elképesztően potens, és még mindig kreatív alkotóról van szó. Az óriáskerék a jobb alkotások közül való, egy jól felrakott Technicolor-látomás, az  ötvenes évek elejének igézően neonfényes és áramvonalas világát idézi meg, ugyanakkor maga a sztori éppenséggel leválik a vurstli világáról, játszódhatna bárhol a mese, sőt magát az ötvenes éveket is ledobja, maga a vidámpark csak ételszínezék, az emberi kapcsolatokon van a hangsúly.

A történet középpontjában egy klimax előtti, egykoron harmadik vonalbeli színésznőt Ginnyt (Kate Winslet) látjuk, aki a boldogtalan házassága elől egy nála kb. tizenöt évvel fiatalabb tengerparti úszómester és életmentő és amatőr drámaíró (Justin Timberlake) karjaiban köt ki, aki azzal hitegeti, hogy ír neki egy darabot, illetve, hogy visszakerülhet a színpadra. A mese azzal kezdődik, hogy  második férjének, a koszos atlétát és bárgyú vigyort viselő Humptynak (Jim Belushi) hazaérkezik a szőke szexi lánya, Carolina (Juno Temple), aki gengszter férje elől menekül. Szegény lány nem tudja, hogy Ginny nemcsak az osztriga felszolgálásában tüsténkedik a kis étteremben, hanem a házasságtörésben is, és épp a vele is kikezdő Mickey (Justin Timberlake) mostohaanyjának is csapja a szelet. 

Ennyi a történet alaphelyzete, láttunk már ilyet ezret, amitől mégis működik, az a filmes iskolákban is tanítani való elképesztően egyszerű, de professzionális vonalvezetés, és a kiszámíthatósága ellenére is kellemes atmoszféra. A mellékalakok is izgalmasak, ott van például Ginny fia, a pirózó, mindent felgyújtó kölök, aki jellegzetes Woody Allen-i karakter, valójában a rendező számtalanszor megidézett gyerekkori énje, akit pszichiáterhez kell vinni, de olyan hatástalan a terápia, hogy magát a rendelőt is felgyújtja. Az önismétlés elkerülhetetlen egy ilyen hatalmas életműben, már maga az óriáskerék is visszatérő motívum, most viszont a vurstli lett a helyszín, de az elviselhetetlen zajt nem a kerék forgása adja, hanem a céllövölde puskalövései és a szerelmes szívek dobbanásai.