Április végéhez közeledve ismét eljött a „bringások ünnepe”. Április 23-án ismét I Bike Budapest kerékpáros felvonulás lesz a főváros legszebb részein. Az I Bike Budapest felvonulást tavaly rendezte meg először a Budapesti Kerékpáros Klub, a korábbi Critical Mass folytatásaként. A rendezvényről Halász Áront, a Kerékpáros Klub képviselőjét elnökségi tagját kérdeztük.

 LEIRER TÍMEA – 061.hu

A Critical Mass 2013-as búcsúja után miért döntöttetek úgy tavaly, hogy érdemes újra két keréken felvonulni?
Három évvel ezelőtt lezárult egy hosszú és eseménydús időszak, a 2004-ben indult Critical Mass 2013-ra elérte célját, a biciklizés elfogadott közlekedési forma lett Budapesten. A BKK 2014-es kutatása szerint 20 év alatt tizenegyszeresére nőtt a bringások száma. Vannak a városnak pontjai – például az Andrássy út környéke – ahol a városi közlekedés 10 százalékát a kerékpárosok teszik ki, írta a közlekedési cég.  Az utolsó Critical Mass után azonban nagyon hamar kiderült, hogy az emberek szeretnének újra egy efféle „kerékpáros ünnepet”. Megszerveztük tehát az I Bike Budapest felvonást azzal a céllal, hogy népszerűsítsük a biciklizést, hogy még többen megérezzék, milyen nagyszerű dolog a csodálatos Budapest máskor autóktól zsúfolt útjait üresen látni és végigtekerni rajta.

ibikebudapest_1

 Számításaitok szerint hányan jöttek el tavaly az I Bike Budapestre?
A vártnál sokkal többen, több tízezerre becsüljük a résztvevők számát, a városon végigvonuló kerékpáros sor majdnem 15 kilométeres volt. Ez sokkal nagyobb tömeg, mint ami a Critical Mass-on valaha megfordult. Ezért is döntöttünk úgy, hogy idén újra megszervezzük az I Bike Budapestet. A visszajelzések alapján nagyon úgy tűnik, idén is legalább ennyien leszünk.

Olvastam a facebook oldalatokon, hogy segítőket, szervezőket is vártok.
Igen, még egy pár önkéntes rendezőnek nagy hasznát vennénk. Nem akarjuk blokkolni a várost, ezért nagyon fontos feladatuk van, hiszen ők biztosítják a kereszteződésekben, a csomópontokban a zökkenőmentes és gyors áthaladást, illetve ők ügyelnek arra is, hogy a gyalogosforgalom a megszokott rend szerint működjön a kerékpáros felvonulás útvonalán. A főbb tömegközlekedési útvonalakon is ők segédkeznek, hogy a legfontosabb járatok haladni tudjanak. Nyilván így is lesznek időszakos torlódások, ezért is ajánljuk mindenkinek, hogy autózás helyett ezen a napon inkább pattanjon bringára és csatlakozzon hozzánk.

ibikebudapest_4

Magam is kerékpározom és úgy érzem, hogy nagyon sokat fejlődött a kerékpáros kultúra az elmúlt években.
Egyre népszerűbb a városi bringázás, sokan használják a hétköznapokban is. És ha arra gondolsz, természetesen a bringások stílusa is nagyon sokat változott, érezhetően gördülékenyebb a „csapatmunka” két és négykerekesek, mint 15 évvel ezelőtt. Talán azért volt nehéz dolgunk, mert míg máshol előbb szokták megépíteni a biciklis infrastruktúrát és azután népszerűsítik ezt a közlekedési formát, addig ez nálunk pont fordítva történt. Sok ember kezdte el más igényekkel használni a közlekedési infrastruktúrát. Az elmúlt öt évben viszont rengeteg már régóta várt nagyon fontos fejlesztés megvalósult, ami sokat segített. Az is jól látszik, hogy az évek során egyre inkább hozzászokik a város a kerékpáros közlekedéshez, kezdenek elmosódni a határok autósok és biciklisták között, az emberek megismerik egymás szempontjait, hiszen egyszer bringáznak, máskor autóba ülnek. Ma már nagyon sokan bringáznak és látványos változás, hogy a kerékpározás ma már nem egy szubkultúra. Amíg mondjuk 10 évvel ezelőtt csak az egyetemistákat, a fiatalokat, meg a futárokat láttuk kerékpárral közlekedni, addig ma már lényegében minden korosztály és minden társadalmi réteg képviselője megfordul az utakon.

A szombati I Bike Budapesten ismét az egész várost bejárhatjuk, ráadásul autómentes utakon. Változott az útvonal a tavalyihoz képest?
Részben változott, de a táv nagyjából a tavalyihoz hasonló, a hossz ezúttal is körülbelül 20 km. Az egyik legnagyobb változás, hogy ezúttal nem a Bakáts térről, hanem a Közraktár utcán gyülekezünk három órakor, utána végig megyünk Pesten, a rakparton. Azért, hogy kevésbé tartsuk fel a forgalmat, nem érintjük a Rákóczi utat, végigmegyünk viszont az Andrássy úton. Utána a Kis Körúton elmegyünk a Kálvin térig, majd az Üllői úton a Ferenc körútig és a Petőfi Hídon megyünk át Budára. Ott is megyünk kicsit a rakparton, majd Attila út, Alagút, Lánchíd és a Parlamentet megkerülve megyünk a Margit hídon át a Margit szigetre. Ott ezúttal a hídhoz közelebbi réten lesz a találkozó és hét óra tájban a kerékpáremelés.

ibikebudapest_3

Utána pedig, ha jól tudom, ezúttal plusz programmal is készültök.
Igen, nagyon szeretnénk, ha ezúttal a résztvevők nem sietnének haza, hanem maradnának még egy kicsit. A kerékpáremelés után, ahogy sötétedik mozizni fogunk Előbb magyar, majd holland kerékpáros videókat mutatunk meg, majd pedig levetítjük a Samsara című természetfilmet. Az I Bike Budapest ezúttal is egy kellemes hétvégi családi programnak ígérkezik, ahol kicsi, nagy, idős és fiatal jól érezheti magát. Tavaly rengeteg gyerek tekerte végig a távot, nagyon-nagyon jól bírták. Lassan tekerünk, kevésbé edzettek is bírják a tempót, ráadásul így jobban ki lehet élvezni máskor csak autókkal együtt használható útszakaszok birtokba vételét. Bárhol be lehet kapcsolódni a menetbe, rövidebb távot is lehet teljesíteni, sőt azokat is szeretettel várjuk, akik esetleg csak a végső ünneplésnél csatlakoznának hozzánk. 

Az I Bike Budapest 2016 útvonalát IDE kattintva találod meg. 

A képek a tavalyi felvonuláson készültek.
Fotó: Soós Bertalan/Magyar Kerékpárosklub