“Kertész Mihály, ha ma élne, a MeToo feketelistájára került volna” – Interjú Topolánszky Tamás Yvannal és Sümeghy Claudiával, a CURTIZ című film alkotóival

A világ egyik leghíresebb és legkedveltebb filmje, a Casablanca születéséről és rendezőjéről, a Michael Curtiz néven világhírűvé vált Kertész Mihályról szól Topolánszky Tamás Yvan első nagyjátékfilmje. A tévéfilmes büdzséből tavaly elkészült alkotást elhanyagolható promóció kíséretében mindössze egyszer vetítették a televízióban, szeptemberben azonban már a mozikban landol. A készítők addig sem unatkoznak, a CURTIZ ugyanis nagyot megy a rangos nemzetközi filmfesztiválokon. A tavalyi montreali nemzetközi mustrán, a világ legjobb, A-kategóriás filmfesztiváljainak egyikén elnyerte a fődíjat, legutóbb pedig a fiatal, de annál jelentősebb Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendezésért járó díjjal jutalmazták. A CURTIZ alkotóit, Topolánszky Tamás Yvan rendezőt és feleségét, Sümeghy Claudia producert fesztiválsikerekről, a filmforgatás buktatóiról és örömeiről faggattuk, minden idők egyik leghíresebb, magyar származású rendezőjének alakján keresztül pedig Hollywood aranykora, a brandépítés és a MeToo mozgalom is szóba került.

MARKOVICS PÉTER – 061.hu

Tamás, nyilatkoztad, hogy a hosszú távú terveidet tekintve töretlenül optimista vagy, rövid távon viszont javíthatatlanul pesszimista – a díjátadókon mindenről előre lemondasz. Változott ez a montreali és olaszországi elismerések után?

Topolányszky Tamás Yvan: A Claudiával közös filmes pályánkat illetőn biztos vagyok abban, hogy rengeteg örömben lesz még részünk, és eljön az idő, amikor elmondhatjuk, hogy „megérkeztünk”, és abban is biztos vagyok, hogy ez nem máról holnapra fog megtörténni. A pesszimizmusom persze legutóbb a Riviera filmfesztiválra is elkísért, miután megtudtuk, kik ülnek a zsűriben, és hogy J. Miles Dale, A víz érintésének Oscar díjas producere elnököl. Úgy gondoltam, legalább egy kézfogás azért összejöhetne vele vagy Claire Forlani színésznővel, kamaszkori ikonommal, aki életműdíjat kapott a fesztiválon. Ehhez képest napokra összezártak minket ezekkel az ismert szakemberekkel, filmesekkel. Aztán miután megismerkedtünk velük, úgy éreztük, hogy végre megérkeztünk ebbe a közegbe, a pesszimizmusom pedig picit alábbhagyott.

Mit szerettek leginkább a szakemberek a filmben ezeken a rangos dzsemborikon? Az elismerő szavak mellett szóba került az is, mi nem tetszett nekik?

Sümeghy Claudia: Miles Dale imádta a filmet, többször is megnézte. Amikor elmondtuk, mennyi pénzből készült, elhűlt, majd viccesen megjegyezte, hogy ők ennek csak a sokszorosából tudnak rendes filmet készíteni. Nem mellékesen hatalmas jazzrajongó, így Subicz Gábor filmzenéje is bejött neki. Azt mondta, alig hitte el, hogy a CURTIZ egy elsőfilmes rendező munkája. Egyébként nekem két komolyabb aggodalmam volt a készítésekor: hogy nem lesz elég korhű, és hogy meglátszik majd, hogy kevés pénzből készült. A visszajelzések alapján úgy tűnik, ezeket sikeresen kiküszöböltük.

Topolánszky Tamás Yvan: Montrealban meglepetésünkre nem az elsőfilmes kategóriába került a film, hanem a fő versenyprogramba. Ez azon túl, hogy komoly szakmai visszajelzés, abban is segített, hogy ne érezzük magunkat kezdő „művészfilmeseknek”. Nem mintha azzal baj lenne, hiszen a CURTIZ-ben is ott van a személyes kötődésünk, de ez egy epikusabb téma, amelynél fontos, hogy a lehető legtöbb érzékenységi szinten értelmezhető legyen.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Bostonból a legjobb operatőr díját hozta el a CURTIZ és Dévényi Zoltán, de a film megjárta Washingtont is. A South by SouthWest nem kifejezetten filmes fesztivál, hogyan kerültetek oda?

S.C.: A South by Southwest vagy közkeletű nevén SXSW a világ legnagyobb showcase fesztiválja, aminek van filmes, zenei és multimediás ága is, ugyanakkor a legfontosabb filmes mustra Észak-Amerikában a Sundance mellett. Ott a főcímek versenyében indult a CURTIZ, és bár díjat nem kapott, olyan artisztikus, többnyire CGI-főcímmel elkészített szuperprodukciók között szerepelt, mint a Pókember, a Maugli, az Aquaman vagy a Deadpool. Előttünk egyetlen magyar produkció, az HBO Aranyélet-sorozata jutott ki a főcímével erre a megmérettetésre. A színpadra engem is kihívtak, hogy beszéljek a produkcióról, elmondtam, hogy időtlennek, klasszikusnak, ugyanakkor modernnek és James Bondosnak képzeltük el. És hogy azért is megtisztelő most itt állni, mert azt tippelem, hogy az egész filmünk annyi pénzből készült, mint a többiek eleje főcíme. Ezen aztán nagyot nevettek.

Abban, hogy a mezei filmrajongók számára olyan mellékesnek tűnő részletekre is, mint a főcím, ennyi figyelmet és energiát szenteltek, gondolom szerepe van Tamás media design szakos végzettségének…

T.T.Y.: Igen, nagyon sokat köszönhetek a MOMÉ-nak ilyen téren. Megjegyzem, a média design nem kifejezetten egy rendező-képző, de én tudatosan választottam ezt a szakot a filmezéshez. A részvétel ezen az eseményen pedig a csúcs – számomra a legtöbb, amit el lehet érni ebben a szakmában -, ezért nagyon is fontos visszajelzés ez nekem és Emil Goodman barátunknak, aki szintén a MOMÉ-ra járt és akivel közösen készítettük az eleje főcímet.

Michael Curtiz (Lengyel Ferenc) a rendezői székben

Tévéfilm vagy mozifilm a CURTIZ? A Médiatanács Mecenatúraprogramjának támogatásával készült, de tévében csak egyszer adták le, szeptemberben pedig a mozik műsorára kerül, ami általában fordítva működik. A Filmalapnál korábban nem próbálkoztatok?

T.T.Y.: Számunkra a CURTIZ egy tévéfilmes büdzséből készült mozifilm, ami nagyvászonra kívánkozik – ezt megerősítette, hogy a Mecenatúraprogram tévéfilmjei közül ez az első, ami A-listás filmfesztiválról fődíjat hozott el. Miután a forgatókönyv-fejlesztésre megkaptuk a támogatást a Mecenatúraprogramtól, tudtuk, hogy a gyártásra is náluk szeretnénk pályázni. Több korábbi filmötletünket támogatták, jó kapcsolatot ápolunk az intézménnyel, a téma tökéletesen megfelel a program célkitűzéseinek és úgy láttuk, hogy 120-160 milliós büdzséből össze tudjuk hozni a filmet az elképzeléseink szerint. Igaz, némi saját forrás, rengeteg lelkesedés, szívesség, kedvezmény és egy  koproduceri együttműködés is kellett hozzá a Sparks-szal.

S.C.: Pályázhattunk volna a Filmalap pályakezdők támogatására indított Inkubátor-programjába is, de az ott előirányzott kb. 60 millió forintból ez a film nem valósulhatott volna meg. A programon kívül első filmmel 300-400 millió támogatásra lehet számítani, ami szerintem nagyon jó start, de nem hinném, hogy mi ekkora összeget kaphattunk volna. Történelmi dráma? Fekete-fehérben? Ráadásul feliratos? Túl sok a fekete pont.

A CURTIZ Kertész Mihály életének egy nyúlfarknyi, ám annál fontosabb periódusában, azaz a Casablanca forgatásán, és szinte kizárólag a Warner fivérek filmstúdiójának falai között játszódik. A szűkös büdzsé miatt eleve kamaradrámában gondolkodtatok vagy felmerült, hogy egy nagyobb merítésű, külső helyszíneket is felvillantó életrajzi filmet forgattok?

T.T.Y.: A legelején felmerült persze, hogy megmutassuk a 40-es évek Hollywoodját, a Sunset Boulevardot pálmafákkal, éttermekkel, hiszen bármilyen film, egy kvázi életrajzi film ötletcsírájánál sem a büdzsé az elsődleges gondolat. A kutatómunka alatt, ami nálunk a forgatókönyvírást megelőzően az olvasást és jegyzetelést magába foglaló intenzív munkafolyamat, rengeteg olyan sztori jött szembe velünk, amelyek révén izgalmas és gyönyörű képsorokban bemutathattuk volna a kor társadalmát, szokásait, az akkor még ikonnak hívott celebeket. Csakhogy mindez külső helyszíni forgatásokat igényel, a büdzsé ismeretében pedig jön az agyalás, hogyan lehetne gyártástechnikailag minél hatékonyabban kivitelezni az elképzeléseidet. Így jutottunk el a belső helyszínes koncepcióhoz. A vacsorajelenetet így nem egy fenszi étteremben, hanem a Warner üres stúdiójában képzeltük el, Curtiz pedig nem a telkén, hanem a filmstúdió udvarán gyakorolja az agyaggalamb lövészetet, háttérben a híres Hollywoodland felirattal.

Agyaggalamb lövészet a filmstúdióban

A látvány, a beállítások Hollywood aranykorát idézik, mint afféle Kertész-hommage, de a kreatív kamerakezelés, a fekete-fehérben időnként felvillanó vörös és kék fény arra utal, hogy nem féltetek kísérletezni.

T.T.Y.: Ha a helyzet éppen úgy hozta… Sajnos nagyon kevés időnk, csak 19 napunk volt a forgatásra, így az időhiány és a technikai nehézségek miatt néhány jelenetet máshogyan kellett megoldanunk, egyébként mindent alaposan megterveztünk az operatőrrel, Dévényi „Kutyus” Zoltánnal. Szép vastag photoboard készült, amihez a helyszínen három hónapon át az összes kameramozgást és gyakorlatilag mindent lefotóztunk.

Kertész Mihályt a valaha élt legnagyobb rendezők között tartják számon, ám időnként szemére vetették, hogy nem igazán volt egyéni stílusa. Nem inkább arról van szó, hogy bár számos műfajban rendezett kiváló filmeket, a Bécsben magába szívott német expresszionizmust, ami vizuálisan például Fritz Lang egész életművét áthatja, csak a film noirban és drámákban tett kirándulásain érvényesíthette?

T.T.Y.: Ez szerintem lényegtelen, mert épphogy az Kertész legnagyobb erénye, hogy soha nem akarta ráerőszakolni az egóját egy történetre, hanem alkalmazkodott. Hitchcock, Kubrick is ilyen rendező volt, a ma élők közül Spielberget és Nolant emelném ki, de a fiatalabbak között is akadnak jó néhányan. Kertészről most művészként beszélünk, pedig egy fantasztikus iparos volt, aki tudta, hogyan kell szólni több tízmillió emberhez úgy, hogy megértsék. Amikor valaki a saját stílusát próbálja ráerőszakolni tömegekre, az jórészt pusztába kiáltott szó, persze ebben is akadnak kivételek, például Tarantino. Ő a stílusával szerzett sokmilliónyi rajongót, köztük engem, miközben a filmjeinek alig van tartalmi mélysége. Egyik sem változtatja meg az életünket, egyszerűen csak iszonyúan jó időtöltés nézni őket. Tarantino feltehetően nem tudna mit kezdeni egy olyan irodalmi alapanyaggal, mint A nagy Gatsby. Spielbergnek viszont éppen azért Curtiz az egyik nagy példaképe, mert bármelyik műfajban képes volt helytállni.

A valóságalapú filmek esetében nem ördögtől való, hogy a dramaturgia miatt fikcióval vegyül a valóság. A CURTIZ-ben hogyan alakultak ezek az arányok?

T.T.Y.: Nagyjából kilencven százalék a valóság javára. Minden sztorimorzsa igaz, legfeljebb nem minden akkor, vagy nem éppen abban a sorrendben történt. Curtiz alakja, a gesztusai, a habitusa csorbítatlanok, persze a lányával való találkozása a valóságban kevésbé drámai módon zajlott, de ez fikciós produkció, nem dokumentumfilm. A legizgalmasabb életű ember is elég unalmas filmen, ha minden ízében ragaszkodunk a valósághoz, nekünk pedig muszáj görbíteni a tényeket, ha azt akarjuk, hogy a dráma hasson.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Húsvéti tojásként vagy Woody Allen legviccesebb szövegeit idéző párbeszédbe csomagolva helyenként popkulturális, történelmi, politikai kikacsintások zökkentenek ki a filmben. Curtiz nevelt fiának például valóban volt köze a jóval később indult Star Trek-sorozathoz, aminek a karaktereit rajzolgatja az egyik jelenetben? És Curtiz tényleg Ronald Reagent akarta volna a főszerepre a „tacskóképű alkesz” Bogart helyett?

T.T.Y.: Erről eszembe jut, hogy a második olaszországi vetítésünkön a Star Trek rajzok felbukkanásakor egy néző őrülten guglizni kezdett, aztán eldicsekedett, hogy megtalálta az összefüggést. Elárulom: John Meredyth Lucas, Curtiz nevelt fia a 60-as években az egyik kreátora volt a sorozatnak, néhány epizódot rendezett is. Reagan neve pedig azért hangzik el a filmben, mert Ann Sheridannel az oldalán eredetileg őket hirdették be főszereplőként. Valójában nem volt ilyen szándék, csak hirtelen őket rángatták elő a sajtómegjelenéshez, mivel Reagen több olyan westernben is játszott, amit Curtiz rendezett. Ezek mind olyan jelenetek, amiben a valóságot picit elgörbítjük, mégsem állítunk valótlanságot.

Kertész ellenállt a nyers politikai üzenetek kivastagításának, és úgy csinált romantikus filmet a háborús propagandafilmnek szánt Casablancából, hogy meggyőzte az amerikaiakat, erkölcsi kötelességük részt venni az európai hadszíntéren zajló harcokban. De mi lehet a Casablanca titka valójában?

T.T.Y.: Sokat gondolkodunk ezen, de négy év kutatást követően is azt kell mondanom, nincs egyértelmű válasz. Ami biztos, hogy a Casablanca elsőként állította, hogy a főhőst nem feltétlenül kell nyertesként beállítani, sőt, el is veszíthet mindent, mert a morális győzelem fontosabb. Ezt az egész országra kivetülő, példamutató attitűdöt Kertész jelenítette meg elsőként filmen, ráadásul háborús időszakban. Fontos volt az ellenlábas alakjában, hogy nem eredendően gonosz, csak a motivációi ellentétesek Curtiz céljaival. Szerintem azok az igazán jó filmek, amikben nem erkölcsi állások, hanem érdekek ütköznek.

Fényömlés

Lengyel Ferenc, a Katona József Színház színművésze döbbenetes alakítást nyújt a címszerepben, de nem csodálkoznék, ha elsősorban a hasonlóság miatt került volna képbe.

S.C.: Van egy közös játékunk: gyakran azzal szórakoztatjuk magunkat, hogy az utcán civil embereket hasonlítgatunk hírességekhez. Az a mottónk, hogy aki hátulról Karda Beáta, elölről még lehet Kóbor János. Ebben egész jó vagyok, de Tamás feketeöves. Lengyel Feri arca már a kezdetekben beugrott neki Kertész fotóit nézegetve.

T.T.Y.: Ferit az Üvegtigris 3 forgatásáról ismertem, ahol afféle lóti-futiként sofőrködtem többek között neki is. Láttam színpadon a Katonában, filmfőszerepben pedig Miklauzic Bence Parkolójában, legtöbbször azonban mellékszerepekben, epizódszerepekben foglalkoztatták. Tudtam, hogy eszméletlenül jó színész, és még sok komoly szerepre hivatott. Miután elbeszélgettünk, mutattunk neki egy fotót Kertész Mihályról, ő meg azt hitte, hogy egy róla készült, photoshoppal manipulált képről van szó. Az átalakulása még döbbenetesebb volt, a forgatáson teljesen átadta magát a szerepnek. Csak Curtizként tudtam vele kommunikálni, ami nekem nem okozott nehézséget, viszont volt olyan asszisztens, aki rendesen megszenvedte a metamorfózisát, mert a szünetekben sem lépett ki a karakterből. Érthetetlen számomra, hogy miért nem kapott még itthon elismerést ezért az egészen páratlan alakításért, úgyhogy bízom benne, hogy valamikor a Curtizként nyújtott teljesítményét egy komoly szakmai díj formájában itthon is elismerik majd.

A lányát alakító Dobos Evelin is szép találat volt. Ő a Napszálltából lehet ismerős közönségnek.

T.T.Y.: Evelin a legérdekesebb találatunk. Már volt három szóba jöhető színésznőnk Kitty szerepére, amikor interjút adtunk az m5 csatornának, ahol Evelin volt a műsorvezető. Beszélgettünk vele a szünetben is, aztán a taxiban Claudia mondja, hogy megtaláltuk Kitty-t, hívjuk be castingra. Tiltakoztam, de otthon ráguglizva kiderült, hogy már szerepelt sorozatokban, így hát komoly prekoncepciókkal, de behívtuk egy meghallgatásra, ő pedig felmosta velünk a padlót, annyira jó volt. Csak utána tudtuk meg, hogy a Napszálltában is játszani fog.

Kitty (Doboz Evelin) és a hamvadó cigarettavég

Kertész elviselhetetlen zsebzsarnokként vonult be a filmtörténetbe, aki sosem kért, csak parancsolt, és aki „biodíszletként” kezelte a színészeket. A film nem sumákolja el a legsötétebb dolgait sem, de árnyaltan mutatja be a személyiségét, magyarázatot kínál a motivációra és a viselkedésére, végső soron pedig egy kemény, de érző emberként tünteti fel. Láttok arra esélyt, hogy ez a film újrarajzolja Curtiz kissé megkopott portréját?

S.C.: A kezdőfilmes naivitás eredményeképpen sokáig nem szembesültünk azzal, hogy a film voltaképpen egy brand újjáépítése. Elővettük Michael Curtizt, akiről valamit tudunk vagy nem tudunk semmit, újraírjuk a történetét és világszerte népszerűsítjük, új korszakba, új kontextusba helyezzük, amelyben reményeink szerint egészen más megítélést nyer. A rengeteg elutasítás és kudarc után lépésről lépésre eljutottunk a nyugalom állapotáig, és most már hiszek abban, hogy Curtiz szelleme gondját viseli ennek a filmnek, mert boldog attól, hogy brandként is útjára indulhat, miután a filmtörténeti emlékezetben egy alkalmazott iparos emlékképeként akadt meg. A neten organikusan terjed a hír, hogy készült egy film Kertész Mihályról, aki ha minden jól megy, végre megkaphatja azt a hírnevet, amit eddig leginkább csak a filmszakmai rajongók dedikáltak neki.

T.T.Y.: Én ugyan nem vagyok ennyire nyitott a spirituális dolgokra, de sokszor azon találtam magam, hogy Curtiz szellemével konzultálok arról, hogy vajon mi lehet a jó irány ezzel a filmmel kapcsolatban. Ha éveket töltesz valaki életének a megismerésével és feldolgozásával, komoly felelősséggel is tartozol azzal kapcsolatban, hogy miként mutatod be őt a közönségnek. A nagyképhez pedig hozzátartozik Curtiz fényesebb és sötétebb oldalának bemutatása, ezért nagyon fontos volt nekünk, hogy nemcsak a filmes zsenit vagy a családjáért iránt érzett felelősséget furán kimutató bárdolatlan seggfejet, hanem a szexuális ragadózót is bemutassuk, aki polipként csavarodik rá az éppen kiszemelt áldozatára. Ehhez tartalmi előkép volt számunkra Milos Forman Amadeusa, ami idiótaként mutatja be minden idők legnagyobb zeneszerzőjét. Bőven akad túlzás abban a filmben, miközben gyönyörűen rávilágít arra, hogy a sikeres zseni az élet más területein, például az emberi kapcsolataiban vagy erkölcsi értelemben simán elvérezhet. Nagyon fontosnak éreztük, hogy rámutassunk: ez a két véglet sokszor kéz a kézben együtt jár. 

A rendező és a producer kislányukkal az egyik jelenetben

Miközben belevágtatok a CURTIZ készítésébe, a szexuális zaklatások botránykorszakába csöppentünk. Nem tartottatok attól, hogy ezen az érzékenységi szinten Kertész alakjának leplezetlen bemutatása esetleg gátolhatja a film sikerét? 

T.T.Y.: Minden kornak megvan a maga társadalmi felelőssége. Curtiz viselt dolgai csak részben képzik az ő felelősségét, hiszen nem mindegy, hogy milyen mintákat hozott magával, milyen környezetből került elő, és hogy aztán hova került. Nem túl szerencsés analógia, hogy Michael Jacksont hozom elő példaként, de úgy gondolom, nagy hiba, hogy a sötét oldalát „leleplező” dokumentumfilm, a Leaving Neverland visszhangja miatt a rádiók megtagadták a számai lejátszását, és persze említhetünk zseniális filmeseket is, akiknek a lelepleződés után leértékelték vagy egyszerűn karantén alá helyezik az addig milliókra hatást tett életművét. Ehelyett a prevención kellene elgondolkodni, olyan társadalmi környezet kialakításán, amiben fel sem merül, hogy valaki ehhez hasonló ocsmányságokat megtehet az embertársaival. 

S.C.: Kertész Mihály, ha ma élne, a MeToo feketelistájára került volna. Az amerikai filmfesztiválokon a MeToo óta számítani kell arra, hogy egy olyan filmet, mint a CURTIZ, provokatívnak tekintsenek. Ugyanakkor fontos észben tartani, hogy egy sok tekintetben meghaladott korszak emberéről szól a film, ráadásul a filmhez végzett kutatásaink rávilágítottak, hogy a filmiparban akkoriban fontos pozícióban lévő nők is gyakran visszaéltek a hatalmukkal, sokan dzsigolóként is foglalkoztatták a fiatal feltörekvő férfiakat. Nekem néha már kicsit sok a píszíből. Olyan, mintha egyre erősödne az a feltételezés, hogy az embernek nincs szabad akarata, mindig valamilyen élethelyzetnek az áldozata lenne. Értem, hogy nem indul mindenki egyenlő esélyekkel, de napról-napra egyre több civil szervezet és alapítvány segít tompítani ezeket az egyenlőtlenségeket. A szabad akarat a legszebb ajándék az emberiségnek, teljesen mindegy miben hiszel, a döntéseinknek következményei vannak. Szeretnék olyan világban élni, ahol nem adódnak ilyen helyzetek, de addig is mindent meg kell tennünk azért, hogy a fiaink és lányaink a a lehető legjobb döntéseket hozzák.

Claudia kísérte el a filmet Tel-Avivba, ahol a CURTIZ vetítése nyitotta a magyar filmhetet. Hogyan fogadta az izraeli szakma és közönség?

S.C.: Lengyel Ferivel voltunk Tel-Avivban, ez volt az első személyes élményünk arról, hogyan látja a zsidó közönség a filmet. A torontói zsidó fesztivál és Tel Aviv után azt érezzük, hogy miközben mi világpolitikai és történelmi témájú filmként tekintünk a CURTIZ-re, a zsidó közösségek nagyon erősen zsidó témájú filmnek látják. USA, Olaszország és Izrael után most már érezhető az is, hogy az egyes nemzetek is mennyire máshogy néznek filmet. Az olaszországi feszült figyelemhez képes Tel Avivban lezajlott az első vetítésünk, ahol felálltak emberek és kimentek a moziteremből, érdekes mód óra nulla nullakor. Furcsa volt, de aztán a magyar külképviselet kollégái elmagyarázták, hogy nagyon is imádták, csak ott ez a szokás: Izraelben jellemzően végigmobilozzák, végigeszik a vetítéseket, ha későre jár, kimennek és mások a reakciók is. Amerikában akkor is gratulálnak, ha nem tetszett a film, Izraelben viszont ez csak akkor történik meg, ha komolyan gondolják, és valóban megérintik őket a látottak.

T.T.Y.: Fura érzés, amikor a vetítés után odajönnek az emberek és úgy gratulálnak, hogy „köszönöm ezt a filmet!”. Szeretnénk minél több embernek örömet okozni és reméljük, hogy a szeptemberi magyarországi mozibemutató után is lesznek olyanok, akiknek hasonló élmény lesz a CURTIZ.

Vezető Fotó: Horváth Péter Gyula

2019-06-07T15:01:52+02:00 2019. június 6.|