Két bemutatót tart az Orlai Produkciós Iroda júliusban a Szentendrei Teátrum és Nyár keretében: Szép Ernő Vőlegény című vígjátékát és az Élet.történetek.hu… című előadássorozat első darabját láthatja a közönség.

MTI

A Városháza udvarán látható a Szentendrei Teátrum és Nyár nyitóelőadásaként július 7-én Szép Ernő Vőlegény című darabja Novák Eszter rendezésében. A produkció főbb szerepeit Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás, Takács Kati, Gazsó György és Tóth Ildikó játssza.

A darab ismertetője szerint “az első felvonás szédítően kavargó burleszk, a második krimiszerűen izgalmas szerelmi párbaj, mely egyszerre gyöngéd és tébolyultan erotikus, és mindennek tetejében egy fogorvosi székben játszódik”. A darabról Novák Eszter rendező korábban azt mondta, hogy a magyar színpadi irodalom csúcsán helyezkedik el, mestermunka. Szerethető, sokat lehet rajta nevetni és nagyon fájdalmas, mert a pénztelenség okozta kiszolgáltatottság és a szerelem – a mai nap is ismert – ellentmondásairól szól. Az előadás dramaturgja Kárpáti Péter, a zene Lázár Zsigmond munkája, a jelmezeket Zeke Edit, a díszletet Valcz Gábor tervezte.

Az előadás, a júliusi premiert követően, a Belvárosi Színházban látható szeptember 15-től. Szintén az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum és Nyár együttműködésében jön létre a Lengyel Nagy Anna történetei alapján készülő Élet.történetek.hu… című előadássorozat első darabja, amelynek címe: A nővérek – Levél Apámhoz. A premiert a Ferenczy Múzeum udvarán tartják július 15-én. A darabot Cseh Judit rendezi, az előadássorozat művészeti vezetője Pelsőczy Réka. Az előadás szerepeit a színész testvérpár, Egri Márta és Egri Kati játssza

Az Élet.történetek.hu… című sorozat minden darabja egy-egy igaz történeten alapul. Lengyel Nagy Anna, a szerző, egész életében mániákusan gyűjtötte kis emberek nagy történeteit. “Negyven éve beszélgetek velük. +Civilek+, névtelenek, ismeretlenek. Közülünk valók. Negyven éve nem tudok hozzászokni ahhoz a sok csodához, groteszk fintorhoz, tragikumhoz és bölcsességhez, ami egy emberi sorsba belefér” – idézik a szerzőt. Pelsőczy Réka vezetésével színész-rendező párosok mutatják be ezeket a különféle sorsokat, hétköznapi emberek egyéni, mégis különleges és igaz történeteit. A közönség negyedévente láthat majd egy-egy új estet. Az előadássorozat, a július 15-i szentendrei premier után, ősztől Budapesten látható a Mozsár Műhelyben.

Fotó: jegy.hu