Egy kis túlzással kijelenthetjük, hogy az ökológiai gondolkozók, anarchisták és ludditák hazai recepciója egészen egyszerűen elmaradt. Csak ritka nyomait találjuk annak, hogy Magyarországon olvassák és kiadják a kapcsolódó szövegeket. A civilizációkritikus, ne adj’ Isten modernizációkritikus irodalom hozzáférhetősége olyannyira nem stabil, hogy néhány évvel ezelőtt egyáltalán nem lehetett például Spenglert (1) kapni. Lewis Mumfordtól jelenleg is egyetlen kötet szerezhető csak be (2) . De még az is bajba kerül, aki Paul Virilio egyáltalán nem mellőzhető munkásságában szeretne elmélyedni. Tudomásunk szerint Hakim Bey (3) kizárólag online férhető hozzá (de legalább olvasható!). A befogadói oldalra pillantva pedig felmerül a kérdés, hogyan olvassuk Gandhit, Tolsztojt, Thoreaut és Goethet? (4)
KOVÁCS NAGY ÁDÁM – NULLAHATEGY
Nem éppen annak a regnálni készülő, vagy már épp regnáló generációnak a felelősségét boncolgatjuk-e a fenti szerzők nevének puszta említésével, akik a Miért éppen Alaszka? című kiváló sorozaton nőttek fel, és így lehetőségük lett volna koruk és elődeik minden szellemi áramlatához kapcsolódni valamilyen módon? Hajlandóak-e a kisujjukat mozdítani valamiért, ami akár a sajátjuk is lehetne? Vajon mi történt a “80as generációval” az 1994 és 2011 között tomboló kínos csendben, A Nyugat alkonyának két magyarországi kiadása között? Info&tech rovatok születnek és halnak el (aztán sokfejű hidraként inkarnálódnak újra), komplett háborúk dermednek diplomáciai tilitolivá, miközben Viriliot rendre félmondatokra méltatják csak a kurrensnek tartott gondolkodók. Tényleg egy magányos olvasókból álló ezoterikus közönség érdeklődne csak a fentiek iránt?
Ahogy figyeljük a dolgokat, Magyarországon kizárólag a (szélső) baloldali anarchizmusok és baloldalhoz köthető aktivistamozgalmak válnak ismertté vagy szereznek szélesebb támogatottságot. (A szélsőjobb pedig eszmeileg rendkívül távol helyezkedik el mindattól, amiről most szó van, ezért ennek ügyét nem is tárgyaljuk részletesebben.) Az ezektől független radikalizmusok és mérsékeltebb áramlatok a kiadásig éppen csak eljutnak, hogy aztán az antikváriumok polcain rúgjanak néhányat a csöndes, összeszorított fogú kimúlásuk végóráiban. Nem azt látjuk-e, hogy Magyarországon még az egyébként jó értelemben véve puritán ökológiai gondolkodást is körüllengi valami kizárólag a városi ember nézőpontjából érvényes, szociális felhangoktól terhelt pátosz?
A fentiek nyomasztó árnyékában megdöbbenhetünk a fiatal (1983) történész-politológus Békés Márton munkásságán, ami (jelenleg legalábbis) Az utolsó felkelés című kötetében kulminál. Már az első oldalakon olvasható kiáltványból világossá válik, hogy Békés nem csak olvassa a legfontosabb forrásokat, de számos tekintetben egyet is ért velük. A szerző a tudományos kutató pontosságával követi végig az egyáltalán nem homogén, és jobbhíján általunk most csak civilizációkritikus mozgalomnak nevezett individuumok sokaságának gondolatmenetét. Lábjegyzetek és hivatkozások tömkelege mutat kifelé a könyvből, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen: elég volna csak bemeríteni a hálót ahhoz, hogy sok halat fogjon itt az ember.
A hazai olvasó jobban teszi, ha lemond a nyugati (különösen az USA-beli) könyvkiadáshoz húzó esztétikai igényeiről, ám Az utolsó felkelés magyar szemmel kimondottan szépre sikerült. A forma ezúttal tényleg a tartalom szolgálatában áll, ám mégsem tudom megállni a méltatlankodást: valóban csak a Star Wars 5 könyvek új kiadásai érdemlik meg a minimalizmust? Miért kell egy borítónak valamilyen direkt üzenetet közvetítenie? Miért? Hát hogy néz már ki a Századvég logója? Nézzenek már meg egy amerikai vagy német könyvespolcot! Nem mindegy persze, kiét. Elfog bennünket a rettegés, ha arra gondolunk, ezt a kötetet a mi könyvespolcainkhoz szabták. Baj van itt is, ott is, az ember hová nézzen?
Nehéz kibogarászni, mit is ad hozzá Békés a tárgyhoz azon túl, hogy könyvet ír róla. A szerző néhol már bosszantóan autisztikus 6 légkört teremtő rókamániáján túl érdemes lett volna feldobni egy tézist, vagy hipotézisek laza láncolatát bevezetni. Kérdéses, hogy az ortodox civilizációkritikusok számára vane értelme végigolvasni egy könyvet mindarról, amit már amúgy is tudnak. Egyébként meg ki a fene olvasna arról, hogy az erdő heroikusan visszahódítja a város által elrabolt területeket? (Nagyon röviden összefoglalva erről szól a könyv.) Időnként olyan érzésünk lehet, mintha egy kicsit hosszabb lére eresztett bibliográfiát tartanánk a kezünkben.
Egy ponton túl már kiéhezett információ-junkieként kutatunk a sorok között az újdonságért, hátha. Mindezek mellett nem elvitatható annak az összegző munkának az értéke, amit Békés elvégzett az elviekben rendelkezésre álló (az antikváriumokból pedig fájóan hiányzó) anyag összehordásával és olvasmányos szöveggé komponálásával. Ahogy abban is biztosak lehetünk, hogy Az utolsó felkelés egyfajta stabil alapot ad ahhoz, hogy a hazai civilizációkritikus közönség elkezdje kialakítani a saját hangját. Hozzáfűzzük: ez a könyv sokkal jobb és értékesebb annál, hogy szó nélkül menjünk el mellette. Sokkal.
A könyvet bárki elolvashatja, ezért a tartalmi ismertetéstől egészében eltekintünk. Az eszmenyaláb általános hiánya annyira fájó, hogy Békés Márton gyakorlatilag bármit letehetett volna az asztalra, ami egy kicsit is súrolja a fentiekben halványan körülírt tárgyat. Az már Békés szorgalmának és igényességének köszönhető, hogy kimaxolta egy ilyen kötet lehetőségeit. Bízhatunk benne, hogy a szerző továbbra is ilyen lendülettel folytatja azt a szellemi és gyakorlati munkát, aminek nyomán több elismert könyve is megjelent már. Visszatérve írásunk elejéhez, fel kell tennünk a kérdést: mi lesz addig? Talán néhány év múlva kiadják Ernst Jünger Waldgangját? Ebben nem bízhatunk. Az viszont sokat segít, hogy Az utolsó felkelés által lehetőséget kaptunk arra, hogy egy nyelvet beszéljünk. Hogy legyen valami összefüggés személyek, esszék és filmek között. Hogy az erdei tábortűz mellett ne maradjunk fogalmak nélkül.
Békés Márton: Az utolsó felkelés Századvég Kiadó (Budapest, 2014) 2500 Ft
1. A Nyugat alkonya első kötete 1918ban, a második 1922-ben jelent meg eredeti nyelven.
2. A gép mítosza. Az Európa Könyvkiadó (Budapest) Mérleg sorozatában jelent meg 2000ben.
3. Bátran guglizzunk rá, ettől még nem dől össze a világ.
4. Thoreaut leginkább félreértve olvassák, holott ő maga is tisztázza kísérletének célját a Waldenben. Goetheről és Tolsztojról viszonylag ritka a közbeszédben elhangzó értelmes megszólalás.
5. Még egyszer ránézve azért nem annyira jók. http://konyves.blog.hu/2014/11/03/george_lucas_bekerte_nagyban_a_magyar_star_w arskonyv_boritojat_794
6. Természetesen nem gondoljuk, hogy Békés autisztikus vagy autista volna.
