Kétrendbeli nemi erőszak miatt két év börtönbüntetésre ítélték hétfőn Stockholmban Jean-Claude Arnault francia állampolgárságú kulturális menedzsert, az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia egyik tagjának férjét, akinek zaklatási és korrupciós ügyei a rangos testület munkájának teljes szétzilálódásához vezettek.

MTI

A 72 éves férfit a bíróság bűnösnek találta abban, hogy 2011-ben kétszer megerőszakolt egy fiatal nőt egy stockholmi lakásban. “Semmi nem indokolja, hogy két évnél kevesebb büntetést kapjon” – mondta az ítéletet kihirdető bíró. A bíróság egyhangúlag hozta meg döntését. Az ügyész három év szabadságvesztést indítványozott. A tárgyalást zárt ajtók mögött tartották, a sértett személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra.

Arnault-t 18 nő vádolta meg nemi erőszakkal, illetve a szexuális agresszió más formáival, de csak egyikük esetében került az ügy bíróság elé. A férfit megvádolták azzal is, hogy felesége pozícióját kihasználva a Svéd Akadémiával finanszíroztatta saját kulturális vállalkozását, de a korrupciós vádak ügyében kellő bizonyíték híján, illetve elévülés miatt nem emelt vádat az ügyészség. A Svéd Akadémia belső vizsgálata feltárta azt is, hogy Arnault 1996-tól hét alkalommal, még a díjazottak bejelentése előtt kiszivárogtatta a Nobel-díjasok nevét.

Amikor az Arnault elleni vádak tavaly novemberben napvilágot láttak, az akadémia tagjainak többsége úgy döntött, hogy felesége, Katarina Frostenson továbbra is a 18-fős testület tagja maradhat. Tiltakozásul a tagok számottevő része lemondott, illetve szünetelteti részvételét a munkában, ennek következtében – 70 év óta először – idén nem adják át az irodalmi Nobel-díjat. A 232 éves történetének legsúlyosabb válságát átélő akadémia azt ígéri, hogy jövőre két irodalmi Nobel-díjast nevez meg.

Svédországban a nemi erőszakot minimálisan két, maximálisan hét év börtönnel sújtják.

fotó: AFP