Több mint száz programmal, zenei, színházi produkciókkal és gyerekelőadásokkal várja a közönséget a Budapesti Nyári Fesztivál június 3. és augusztus 30. között a Margitszigeten és a Városmajorban.

MTI

Az idei nyár kínálatában hangsúlyosabban jelenik meg a zene, mint a színház. Kiemelte azonban a Városmajori Színházi Szemle programját, amelyben hat előadás: vidéki és határon túli színházak produkciói, zenés előadások és komédiák is szerepelnek. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a szezont június 9-én Hilary Hahn amerikai hegedűvirtuóz fellépésével, Hamar Zsolt vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje nyitja meg a reformáció 500. évfordulója jegyében. Az ünnepi Mendelssohn-estet a Nemzeti Filharmonikusok tavaly elhunyt alapító-igazgatója, Kocsis Zoltán emlékének ajánlják.

A fesztiválon a Porgy és Bess című művet operakoncert formájában mutatják be amerikai énekesek közreműködésével. Az Evita és a Doktor Zsivágó című musicalt is műsorra tűzik, és folytatódik az Operagála világsztárokkal című sorozat, amelyben idén Ailyn Pérez amerikai szopránt, Gabriele Viviani olasz baritont és Ramé Lahaj albán tenort hallhatja a közönség. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon fellép a Béjart Ballet Lausanne is Balett az életért című produkciójával. Verdi A trubadúr című művét pedig Dinara Alieva, Riccardo Massi, Komlósi Ildikó és Kálmándy Mihály szereplésével tűzik műsorra. A Kultúrák és kontinensek találkozója mottóval megvalósuló összművészeti fesztivál, amely a művészet nemzeteket egyesítő szerepére kívánja felhívni a figyelmet, az idén minden eddiginél több nemzetközi művész közreműködésével kínál programokat.

A Margitszigeten olyan neves előadók is fellépnek, mint a német-ghánai származású soul énekesnő, Y’akoto, az amerikai The Hot Sardines jazz-swing zenekar, a kanadai Cirque Éloize cirkusz-színház, vagy a dél-afrikai Soweto Gospel Choir. A Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Szabad Tér Színház különleges táncjátékot mutat be a kiegyezés évfordulóján A Monarchia bálja címmel. A szimfonikus filmzenekoncert-sorozat keretében Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, Homonnay Zsolt, Radics Gigi, Szabó Ádám és Serbán Attila közreműködésével lesznek hallhatók különböző filmslágerek. Augusztus 20-án a Virtuózok új tehetségei és sztárvendégeik köszöntik a nemzeti ünnepet. A Margitszigeti Víztorony műemlék épületében a vizes világbajnoksághoz kapcsolódva helytörténeti kiállítást mutatnak be, a Víztorony udvara pedig négy alkalommal Jazzy Tower koncerthelyszínné változik.

A Városmajori Szabadtéri Színpadon június 22. és július 11. között bemutatkozik a nyíregyházi, a miskolci, a szombathelyi, a kecskeméti, a csíkszeredai és a szabadkai társulat. Az előadásokat Tasnádi Csaba, Szőcs Artur, Mohácsi János, Rusznyák Gábor, Lendvai Zoltán és Béres Attila rendezte. Látható lesz a Sztárcsinálók című musical és a Group’n’Swing Holdfény Mulató című produkciója. Gyulai Júlia a Coincidance Társulatával a Fairplay – Sportóriások legendája című táncelőadást mutatja be. Újra műsorra tűzik az Így szerettek ők című koncertszínházi előadást Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Gryllus Dorka, Simon Kornél, valamint a szerzők, Nyáry Krisztián és a Kaláka együttes közreműködésével.

Minden vasárnap délelőtt gyerekszínházi előadásokat tartanak, emellett augusztus végéig csaknem 20 világzenei, klasszikus- és könnyűzenei koncertet kínálnak a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A fesztiválról bővebb információ a www.szabadter.hu oldalon található.