Két jegyet kell venniük július elejétől azoknak a turistáknak, akik egy egész napot a Machu Picchun akarnak tölteni.

MTI

A perui turisztikai bizottság, a Promperú tájékoztatása szerint július elsejétől két turnusban engedik fel az inka fellegvárba a látogatókat. Az intézkedéstől azt remélik, hogy könnyebben lesz kezelhető a turisták áradata a világörökségi helyszínen, amely a legnépszerűbb nevezetesség Peruban. A délelőtti turnus reggel 6 órától délig, a délutáni pedig déltől 17.30-ig tart majd. Amennyiben a turisták egész nap fenn akarnak lenni a Machu Picchun, mindkét turnusra meg kell váltaniuk a jegyet.

Emellett a turistáknak kötelező lesz idegenvezetőt alkalmazniuk. Egy-egy ilyen csoport legfeljebb 16 fős lehet. Az inka citadella látogatottsága robbanásszerűen nőt az elmúlt években, 2016-ban rekordszámú, 1,6 millió látogató kereste fel. A legtöbben a hajnali, kora reggeli órákban akarnak feljutni, hogy lássák a napfelkeltét. A Promperú kedden közölte, a júliustól decemberig szóló időszakra május 2-ig előre megváltott jegyeket nem érintik a szigorítások.

Kép: Telegraph