Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál címmel készült filmje a Kristály Glóbuszért indul, míg Till Attila Tiszta szívvel című mozija az East of the West versenyprogramot nyitja meg július 2-án a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon.

MTI

Immáron 51. alkalommal rendezik meg július 1. és 9. között Európa egyik legnépszerűbb és Közép-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválját a cseh fürdővárosban, Karlovy Varyban, ahol mintegy 150 filmalkotás szerepel az idei programban.

Az első és második filmeket felvonultató East of the West versenyszekciót július 2-án Till Attila Tiszta szívvel című alkotása nyitja meg a rendező, Thuróczy Szabolcs, Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám főszereplők, valamint Stalter Judit producer jelenlétében. Till Attila akcióvígjátéka két fiatal mozgássérültről szól, akik közeli barátságot kötnek egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal és a maffia szolgálatába állnak.  A Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában készült alkotást április végén mutatták be a hazai mozik, azóta több mint 22 ezren nézték meg – áll a közleményben, amely kitér arra is: a Tiszta szívvelt a nemzetközi közönség Karlovy Varyban láthatja először.