Ki is volt ő? A veszprémi Da Vincinek tartott várkapitány elfeledett alakja is megjelenik a VEB2023 nyitóünnepségén

Verancsics Faustus Európa egyik legzaklatottabb korszakában élt és tevékenykedett. A szakmáját, de még a nemzeti hovatartozását is nehéz meghatározni, ugyanis több európai ország is magáénak vallja. A filozófusnak, politikusnak, mérnöknek, írónak, katonának, de még egyházi vezetőnek is tartott Faustus életének és tevékenységének jelentős része Magyarországhoz kötődik, többek között azért, mert 1579 és 1581 közt Veszprém várkapitánya volt, nagybátyja, Verancsics Antal esztergomi érsek volt. A különleges, ám elfeledett életútra a január 21-én megrendezett Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat látványosnak ígérkező nyitóeseményén is felhívják a figyelmet, ugyanis még a városban élők is kevésbé ismerik eme polihisztor történetét.

LSZF- 061.HU

ÉLETE

A dalmáciai Sebenicóban (Šibenik) született, családja a nemességet Nagy Lajos királytól kapta. Az éles eszű fiú nevelését nagybátyjára, Verancsics Antalra bízták, aki magas rangú személyiség, a későbbi esztergomi érsek és korának egyik legnagyobb formátumú gondolkodója volt. Így került a tízéves fiúcska Pozsonyba, majd a padovai egyetemre, ahonnan 1571-ben tért vissza Magyarországra. Újabb háromévi külföldi tartózkodás (Velence, Šibenik) után Pozsonyban telepedett le, és megírta nagybátyja életrajzát. 1578-ban megnősült. Maria Zarensissel kötött házasságából két gyermeke született. 1579-ben veszprémi várkapitány és a püspökség birtokainak kormányzója lett, majd 1582-től II. Rudolf udvari titkára és udvari tanácsosa volt a király prágai udvarában. A prágai udvar meghatározó jelentőségű lehetett a gépek után szenvedélyesen érdeklődő Faustus életében, aki a századfordulón már csanádi püspök és sági prépost. E minőségeiben említi tisztelője, Pázmány Péter. Majd diplomata volt Pozsonyban, Nagyszombatban, Bécsben. Felesége halála után, 1594-ben azonban megvált tisztségeitől. 

1598-tól csanádi püspök, főpapi hivatását azonban nem tölthette be, mivel egyházmegyéjét a török megszállás alatt tartotta. Diplomataként többször járt követségben a Szentszéknél, a lengyel királynál, a párizsi, londoni, bécsi udvarban. 1606-tól Rómában élt, olasz nyelvű emlékiratokban tájékoztatta a pápát a magyarországi állapotokról. Levelezésben állt többek között Pázmány Péterrel is. Több ízben (1606, 1612) nyújtott be reformjavaslatokat a kúriához, melyben a katolikus egyház belső megújulását siettette. 1608-ban II. Mátyás megfosztotta birtokaitól. Visszavonult a világi élettől és 1609-ben Rómában belépett a paulánus (barnabita) szerzetesrendbe. Ettől kezdve csak tudományos kutatásaival foglalkozott.

Verancsics Faustus 1617. január 20-án halt meg Velencében. Végakarata szerint a Könyörülő Szűz Mária-templomban helyezték örök nyugalomra a dalmáciai szülővárosa melletti Prvić-szigeten, ahol gyermekéveit is töltötte. Emlékét Dalmáciától kezdve Veszprémen, Pozsonyon, Prágán és az olasz városokon keresztül számos helyen a mai napig őrzik. 

A mérnöki csodák szolgálatában

A Machinae novae alighanem Faustus legérdekesebb, legbecsesebb munkája. Ismereteit saját tapasztalataiból és az ekkortájt kéziratban terjesztett munkákból egyaránt meríthette, talán Leonardo da Vinci néhány hasonló találmányát is ismerhette. A kötetben az újszerű találmányok ismertetésén kívül az emberi munkaerő jobb kihasználását, a gyakorlati hasznosságot helyezte előtérbe. Bevezetőjében elmondja: „Az építészet azon részét, amely gépekkel foglalkozik, a legfontosabbnak tartották, mert úgy vélték, az emberi elme találékonysága ebben jut leginkább kifejezésre. De ha ilyen dicsőségre méltó ama gépek mesterségében jártasságra szert tenni, amelyek már ezelőtt használatban voltak, mennyivel inkább érdem, ennyi évszázad múltával és nem is kis számban újakat hozni nyilvánosságra? A legjobbaktól azt remélvén, hogy alkalmasabbá teszik a már használatban lévő gépeket, vagy az elkövetkezőkben eldöntik, hogy mi az, amit ezekből elvetünk, s melyek azok, amelyeket alkalmazunk…”

A könyv számolatlan ötletesebbnél ötletesebb, maga kitalálta vagy másokét tovább gondoló „új masinát” sorol fel, hogy félreértés ne eshessék, mindegyik gépet akkurátus illusztrációval kísérve. Többek között órákat – némelyiküket a nap, másokat a víz vagy a tűz ereje működteti. Konstruált leleményes ébresztőórát is, melynél adott hosszúságú, tehát kiszámítható idő alatt leégő gyertya gyújt lángra egy felfüggesztett kanócot. Ez is meggyullad, amikor a gyertya lángja eléri és a végére kötött kő koppanása ébreszti fel a korán kelni kívánót. Felsorol aztán malmokat, hordozhatót is, melyet kézzel kell forgatni, aztán szélvitorlákkal működőket is, de mozgó keretekkel járókat, aztán sziklafalon függőket és folyam közepén tevékenykedőket is. Járgányosakat, taposó-kerekeseket meg hajón járókat. Szőlő- meg olajprést, melyek némelyikét forrásvíz hajtja. Búzarostát meg szitát – utóbbit „három fogacska” mozgatja.

Természetesen nem kerülte el figyelmét az emberiség ősi vágya, a repülés sem. Homo volans, azaz repülő ember címszó alatt bemutat egy szerkezetet: „Négy egyforma rúdon kifeszített négyszögletes vászon sarkaihoz erősített kötelek segítségével minden baj nélkül leszállhat az ember a földre toronyból vagy más magas helyről…”

Az ejtőernyős: az egyik Verancsics Faustus-szal kapcsolatos legenda arról szól, hogy ennek az úttörőnek számító találmánynak az ötlete Veszprémben fogalmazódott meg, amikor arról elmélkedett a Vár falán állva, hogyan lehetne gyorsan kimenekíteni az embereket, ha bekerítené a török sereg a várat? Természetesen ejtőernyővel. Ennek 

Külön fejezetet érdemelnek találmányai között a hidak. Ezek jó része katonai célú. Lehet kőből való, de „kétgerendás” is – utóbbihoz pillérekre sincsen szükség. Készülhetnek még vashevederekkel összekapcsolt fából, kötélből (csigák segítségével). Némelyik még súlyos ágyúkat is elbír. Kitalált aztán Verancsics olyan masinát, mely képes megtisztítani a tenger sekély fenekét – ez utóbbit főképp a velenceiek figyelmébe ajánlja. Működését egy forgó kerék biztosítja, melyre nagyméretű kanalakat szerelnek.

Eszkábál kőfűrészt, mely a legkeményebb márványt is képes feldarabolni. Aztán kötélsodró gépet, vízemelő-masinát, nyomdászok számára gyerektől is mozgatható malomkövet. Egyetlen öszvér-húzta gyaloghintót. Mozgó konyhát – ezt szintén egyetlen jámbor öszvér vontatja. Aztán „felfüggesztett kocsit”. „Ez a szükségnek megfelelően köteleken, vasláncokon, vagy kettős bőrpántokon ringatózik, hogy megkímélje az utasokat a rázkódástól. Én meghajlított vas-szálakat is helyeznék alá, melyek saját mozgékonyságuktól tágulnak és húzódnak újra össze, miként a kézíjak szoktak engedni és megfeszülni.” Ezeket a meghajlított vas-szálakat ma úgy mondjuk, rugók, ám Faustus még nem ismerte ezt a szót. Kitalál még egy leleményes szerkezetet, melyet valamiféle ős-féknek lehetne nevezni. Feladata az, hogy a meredek úton aláereszkedő szekér egyre gyorsuló és esetleg életveszélyessé válható sebességét szabályozza.

Egyébként a polihisztor számtalanszor hangot adott ama félelmének, miszerint kortársai nem értik majd meg találmányait, egyik írásában így elmélkedett erről: „Tisztában vagyok azzal, hogy a többség, aki látta, sőt csodálatraméltónak ítélte ezeket a gépeket, később leszólja majd, és közönségesnek tartja őket.” Valahol természetesen igaza volt, ennek ékes bizonyítéka, hogy találmányai közül többet csak az 1700-as években tudtak először megvalósítani a technológia fejlődésének köszönhetően.