Lengyelország történelmét bemutató tárlattal nyitották meg Veszprémben a vasárnapig tartó magyar-lengyel barátság hetét. A kiállítás a lengyel nemzet helytállása, kitartása előtt tiszteleg.

MTI

Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban tartott hétfői rendezvényen példa nélkülinek nevezte a magyar és a lengyel nemzet 11. század óta fennálló barátságát, amelyről idén 11. alkalommal emlékeznek meg. A nagykövet kiemelte: a nagy sorsfordulók idején éppúgy számíthattunk egymásra, mint a hétköznapokban.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (FIDESZ-KDNP) elmondta, hogy bár a magyar-lengyel barátság emléknapját 2007 tavasza óta március 23-án ünnepli a két ország, Veszprémben egy egész hetet szentelnek az ünnepségeknek, amelyeknek fénypontja a két nemzet köztársasági elnökeinek találkozója lesz. Kiemelte: a rendezvény célja, hogy a veszprémiek minél szélesebb körben megismerkedjenek a lengyelek kultúrájával és a következő generációkra is átöröklődjön a két nemzet jó kapcsolata. 

Rotár Krisztina, a Lengyel Köztársaság szegedi konzulátusának főmunkatársa elmondta, hogy az Újra szárnyal a fehér sas című kiállítás az 1795 és 1918 közötti időszakot mutatja be. A látogatók a történelem nagy alakjait bemutató táblaképeken, digitális- és tárgyi eszközök segítségével követhetik nyomon a múlt eseményeit.     A kiállítás augusztus 5-ig látható a Laczkó Dezső Múzeumban.     A magyar-lengyel barátság hete programjai vasárnapig látogathatók Veszprémben.