Egyedülállú, 125 tételből álló hun kori leletegyüttessel gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) gyűjteménye. A nyáron feltárt, restaurálás alatt álló műtárgyakból egy-két éven belül kiállítás nyílik.

MTI

Varga Benedek, az MNM főigazgatója a leletegyüttes csütörtöki sajtóbemutatóján elmondta: a hun kori tárgyakról egy túrázó értesítette a múzeumot. Ehmann Gábor egy észak-dunántúli túraútvonal mellett, falevelek mellett pillantott meg egy nemesfém veretet, majd a lelőhely bolygatása nélkül felvette a kapcsolatot az MNM szakembereivel. Szenthe Gergely ásatásvezető régész elárulta, június elején zajlott le a terepi kutatás jelentős része, majd műszeres kutatást is végeztek talajradarral és magnetométerrel.

Ezután került sor az ásatásra, amelyen kiderült, hogy egy északi tájolású platón patkó alakban földelték el a tárgyakat, nyolc-tíz csoportban. A “patkó” nyugati szárát egy nyereg és szügy- vagy farhám, keleti oldalát egy zabla és fejhám veretei alkotják, középen egy férfiviselethez tartozó együttes darabjait és egy nyílcsúcsot tártak fel. Szenthe Gergely elmondása szerint sírok, embercsontok a leletek környezetében nem kerültek elő, ami arra utal, hogy a tárgyak egy áldozati rítus során kerülhettek a földbe, Attila uralkodása idején.

Ezt az áldozati rítust a sztyeppei népek hagyományához kötik, amely alapján bizonyos idővel a halál után tárgyakat ástak el a sír szűkebb vagy tágabb környezetében – közölte az ásatásvezető. Mint mondta, ebben az együttesben kimondottan a rítus számára készült tárgyak kerültek elő, használatra utaló nyomok ezért nincsenek, de a tudatos roncsolás nyomai jól megfigyelhetők. Hasonló leletegyüttest eddig még soha nem tártak fel – hangsúlyozta Szenthe Gergely. A múzeum munkatársai elmondták: a leletek restaurálása, tisztítása folyamatban van, a hun kori tárgyakat ezt követően mutatja be az MNM.

Fotó: Szigetváry Zsolt /MTI