Hogyan lehet egy fontos globális problémát művészi eszközökkel hatásosan úgy megragadni, hogy arra a gyerekek és fiatalok is felkapják a fejüket? Februárban nyílt meg a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria és az NDK (Neue Debreczenische Kunst) művészcsoport Last Words című közös időszaki kiállítása, amelynek keretében az érdeklődők a biológiai sokféleség aggasztó csökkenésére, az állatfajok tömeges kihalásának témájára reagáló alkotásokat ismerhetnek meg.

061.hu

Február második hetétől a kiállítást már online tárlat formájában is megtekinthetik az érdeklődők, így mind a felvetett témáiban, mind az eszköztárában sokszínű kiállításban akár otthon, a fotelben ülve is elmerülhetünk. A Galéria honlapján keresztül virtuálisan bejárhatjuk a kiállítóteret, és egy kattintással akár közelebbről is szemügyre vehetjük a műalkotásokat.

A Galéria missziójának megfelelően fontos cél a Last Words kiállítás esetében is, hogy a gyerekekhez is közelebb hozzák a bemutatott, komplex kérdéskört. A honlapról ingyenes elérhető Kihalni esélyes című online foglalkozás a 8-12 éves korosztályt szólítja meg. Az önálló foglalkozás során nemcsak a kiállított művekkel ismerkedhetnek meg a fiatalok, hanem azokkal az állatokkal, problémákkal is, amelyekkel ezek az alkotások foglalkoznak. Ha például valaki tudni szeretné, hány vad teve él ma, milyen szerepe van a fényszennyezésnek, vagy éppen az állatkerteknek a fajok életében, barangolja be az interaktív térképet, amelyet szöveges tartalmak mellett, játékos feladatok, rejtvények, kreatív foglakozások és egyéb érdekességek is színesítenek.

A kiállító művészek részvételével február 26-án, pénteken online tárlatvezetésre is sor kerül. Az eseményre mindenkit szeretettel várnak a Deák17 Galéria Facebook-oldalán. Ha valaki nem érne rá a megadott időpontban, a vezetésről készült felvételt később a YouTube-on is elérhetővé teszik majd.