Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Kilencven éves Budapest legpatinásabb mozija, a Puskin. Talán nem is mozinak, inkább filmszínháznak kellene hívnunk, amely mindenkit megérint, aki járt már a falai között. A díszes termekben, a nehéz függönyök és óriási csillárok között ülve megilletődötten mozizunk. A hely romantikája és eleganciája nemcsak kiemelt figyelmet, de kiadós ünneplést is megérdemel a kilencvenedik évfordulón. Kovács Gellérttel, a Budapest Film Zrt munkatársával beszélgettünk.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

A Puskin 90 tartogat egy, a mozi történetét bemutató kiállítást is. Milyen lehetett kilencven évvel ezelőtt a Puskin?
Azt mondják, hasonlított arra, amilyennek most láthatjuk a mozit.  Amikor soktermessé alakították és felújították, az eredeti terveket és szobrokat vették alapul, így a mozi megőrizhette a régi hangulatát. Tehát nem volt ennyi terem, viszont az akkori egyetlen terem nagyobb férőhellyel rendelkezett. Sokak szerint Európa legszebb filmszínháza volt a Puskin, avagy akkori nevén Fórum. Igaz, előtte még nem filmszínházként funkcionált, hiszen a mozi épületében működött a Magyar Világ kávéház, majd 1919 után egy bankház és csak később, 1926-ban nyitotta meg kapuját a Fórum filmszínház.

Kovacs Gellert mozi vetites 2016.01.27. foto:Horvath Peter Gyula

Foto: Horváth Péter Gyula

Valóban inkább színházi esemény szinten működött akkoriban egy mozi előadás?
Sokkal elegánsabb és tekintélyesebb eseménynek számított, mint manapság. Másfajta mozizási szokások voltak akkoriban: előkelő esti program volt, az emberek szépen felöltöztek, úgy mentek a filmszínházba. Kiemelt esemény volt az életükben, hogy előkelő társaságban mozgóképet nézhettek, elegáns teremben. Az eleganciát és a régi korok hangulatát a mai napig megőrizte. Aki eljön ide, még most is érezheti, milyen lehetett majd’ száz évvel ezelőtt mozizni a fővárosban.

Ma már nem tiszteljük eléggé a filmművészetet?
Inkább úgy mondanám, hogy ma inkább arra használja a legtöbb ember a mozit, amire általában a praktikus tereinket használjuk: hogy megnézzen egy filmet, és kész. Nincs meg a moziba járás szertartása. A Puskin külleme, megjelenése viszont tekintélyt parancsoló. Ha valaki meglátja, sose fogja elfelejteni.

puskin90_a3

Ha jól tudom a filmkészítők sem felejtették el.
Több filmben is szerepel a Puskin mozi, hiszen fontos épülete az V. kerületnek. Kern András A miniszter félrelép című filmjében az ablakon kinézve emlegeti, de korábban forgattak is a Puskinban, Nem ér a nevem volt a film címe. Tolnay Klári mozipénztárost alakított benne, még az is tisztán kivehető, hogy a mai büfé helyén volt akkor a pénztár. Páger Antal is vett jegyet Tolnay Kláritól a filmben, hisz ő a másik főszereplő. Egészen varázsos, izgalmas kordokumentum.

A Puskin 90 programjában igazi klasszikusok lesznek szeptember 17-én és 18-án.  Milyen tematika szerint válogattátok a filmeket?
A hétvége alatt leginkább magyar, és moziban ritkán látható, a Puskin termeinek nevéhez valamilyen módon köthető filmeket nézhet a közönség. Vetítünk majd új magyar sikerfilmeket, mint a Liza, a Rókatündért, vagy a Saul fiát, melyek a Puskin jelenét illusztrálják. Láthatnak a nézők olyan klasszikusokat, melyeket jó minőségben tudunk vetíteni, mint a Keresztapa vagy a Kék bársony. Fábri Zoltán repertoárjából is vetítünk egy igen komoly összeállítást. Főleg 35 milliméteres filmszalagról forognak majd az alkotások, valamint egyes előadásokhoz rendhagyó közönségtalálkozókat is szervezünk. A napfény ízéhez kapcsolódva például beszélgetés lesz Szabó Istvánnal és Koltai Lajossal, akiknek több közös alkotását is levetítjük két nap alatt, de bemutatjuk Kertész Mihály halhatatlan rendezését, a Casablancát is, amelynek felújított változatát az ünnepi hétvégén láthatja először a közönség, és csak a Puskinban. A jubileumi hétvége programjaira meghívást kapott a kilencven esztendős Makk Károly is.

mozi

És a meghívottak között vannak a nemzet színészei is…
Valóban, a Puskin 90 egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik a tervek szerint Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska és Haumann Péter részvételével zajló pódiumbeszélgetés. Szeretnénk majd elindítani a Puskin moziban egy „Nemzet színésze” sorozatot, ahová meghívjuk a kitüntetett művészeket egy-egy filmjük bemutatására. Úgy gondoltuk ez a jeles  évforduló remek alkalmat kínál arra, hogy ezt a szériát ünnepélyesen elindítsuk. Tényleg fantasztikus programra készülünk, Törőcsik Mari érkezik majd a Szerelem, Bodrogi Gyula a Hattyúdal, Molnár Piroska a Csinibaba és Haumann Péter a Kalandorok vetítésére.

A művészek szívesen vállalták a szereplést az ünnepen?
Igen! Amint kiejtettük a Puskin mozi nevét, örömmel mondtak igent. Ez a klasszikus filmszínház mindenkinek  a szívéhez nőtt, mint kiderült, legtöbbjük rendszeresen jár ide. Amire különösen büszkék vagyunk, hogy az art mozik éjszakáján volt egy beszélgetés a Mephisto kapcsán, ahová eljött Szabó István és Koltai Lajos is, akik közel 60 percig beszélgettek a közönséggel a film előtt. Fantasztikus élmény volt, egyrészt azért, mert úgy emlékeztek egy órán át a nyolcvanas évek végén készült közös filmjükről, mintha előző nap végeztek volna a forgatással. Másrészt, irigylésre méltó tűz lobogott a szemükben. Nagyon tanulságos volt látni a vehemenciájukat, főként annak tudatában, hogy mai fiatal rendezők közül néhányan akár már fél év után is unják a filmjükhöz kapcsolódó beszélgetéseket és interjúkat. Ezzel szemben itt van két világhírű alkotó egy 35 éves filmmel, s a mai napig friss erővel mesélnek az életművükről. Utólag el is mondták: nagyon jól érezték magukat. Most újra eljönnek közönségtalálkozóra, alig várjuk a beszélgetést.

A jegyek mindkét napra érvényesek?
Váltani lehet két napra szóló  Puskin 90 kártyát,  amellyel négy tetszőleges előadásra szóló jegy igényelhető, mindkét napra. A filmek között pedig biztosan nem unatkoznak majd, a már említett mozitörténeti kiállítás mellett plakátkiállítással és több mozis programmal is készülünk.

Fotók: Horváth Péter Gyula, puskinmozi.hu


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •