Kínában lép fel a Vígszínház társulata: pénteken, szombaton és vasárnap este egy nemzetközi színházi fesztiválon Nádas Péter Találkozás című darabját adják elő Kuangcsouban.
MTI
A november 4. és 27. között zajló színházi fesztiválnak a kuangcsoui 13. Színház ad otthont. A Nemzetközi Színházi Évad elnevezésű szemlén a Vígszínház mellett többek között dél-koreai, tajvani, japán és orosz társulat is látható – olvasható a Vígszínház MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben kiemelik, hogy a Vígszínház az első magyar prózai társulat, amely fellép a dél-kínai metropoliszban.
Mint felidézik, a színház előző, 120. évadának bemutatója volt a Találkozás, amelyet Nádas Péter 1979-ben írt, és amelynek ősbemutatója 1985-ben volt a Pesti Színházban. A Találkozás katartikus, múlttal szembesítő mű, egy fiatalember és egy asszony szenvedéstörténete, amelyben a két főszereplő az emberi lélek legmélyebb rétegeibe ás le. A történet szerint a fiatalember azért keresi fel Máriát, apja egykori nagy szerelmét, mert meg akarja tudni, hogy apja miért lett öngyilkos az 1950-es években. Mint írják, a két főszereplő találkozásának célja nemcsak a múlt önkínzó felidézése, a tragédia újraélése, hanem a feloldozás és a megbékélés gesztusa is.
A különleges látványvilágú és formanyelvű előadást Eszenyi Enikő rendezte, a darab két főszerepét Börcsök Enikő és Király Dániel játssza. A díszletet Antal Csaba, a jelmezeket Bianca Imelda Jeremias tervezte. Az előadás operatőre Táborosi András.
Fotó: szinhazkolonia.hu