Tárlatvezetéssel, könyvbemutatókkal, műhelybeszélgetésekkel várják a kortárs művészetek iránt érdeklődő közönséget a kiállítóhelyek a Gallery Weekenden szombaton és vasárnap Budapesten.

MTI

Az idei a negyedik alkalom, hogy megrendezik a kortárs kereskedelmi galériák weekendjét, amelynek célja, hogy közelebb hozza az alkotókat és a galériákban folyó munkát a közönséghez. Ebben az évben 12 kortárs művészeti galéria összefogásával rendezik meg a fesztivált, átfogó betekintést nyújtva a hazai kortárs művészeti életbe. A műfaj nem új keletű, az első ilyen jellegű rendezvénynek Berlin adott otthont.

A Kortárs Galériák Egyesülete és a Kreatív Platform Kortárs Művészeti Alapítvány rendezésében megvalósuló fesztiválon az ingyenesen látogatható kiállítások mellett önkéntesek által vezetett csoportos túrák segítik az érdeklődőket. A kétórás, galériák között cirkáló túrák során négy-öt kiállítóhelyet érintenek az érdeklődők, ahol rövid tárlatvezetésen vehetnek részt. Azt szeretnék elérni, hogy a vizualitás iránt érdeklődő, de tájékozatlanabb, félősebb nézők is bátran belépjenek a kortárs kiállítóhelyekre.

Ismertetése szerint a kiállító művészek között a sokat tapasztalt “öreg” mellett megjelennek az új és a legújabb nemzedék alkotói is. A kereskedelmi galériák kínálatához idén is társul egy csoportos kiállítás a Budapest Projekt Galériában. A fesztiválon szereplő galériáktól kiválogatott egy-egy műtárgyat Összeférhetetlenek címmel láthatja a közönség. A tárlaton több nemzedék és stílus képviselteti magát, feLugossy Lászlótól Benczúr Emeséig, Kicsiny Balázstól Kiss Adrianig.