A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult Jean-Michele Jarre francia zenész, az elektronikus zene úttörője, akit 2009-ben elhunyt apja, Maurice Jarre háromszoros Oscar-díjas zeneszerző kitagadott az örökségből.

MTI

A 69 éves francia zenész pénteken, a Le Parisien című lap hasábjain tárta a nyilvánosság elé az örökséggel kapcsolatos jogi vita részleteit.

A főleg filmzenéiről ismert Maurice Jarre egy kaliforniai törvény alapján minden örökségét utolsó, negyedik feleségére, Fong F. Khongra hagyta. A francia legfelsőbb bíróság tavaly szeptemberben érvényesnek ismerte el a kaliforniai jog szerinti végrendeletet, így Jean-Michele Jarre és féltestvére, húga, Stéfanie az örökségből kitagadottnak számít.

A testvérpár márciusban nyújtott be keresetet a strasbourgi bíróságnál azon a címen, hogy nem tartják tiszteletben családi jogaikat és túlzott sérelem érte jogbiztonságukat.

Pénteki újságcikkében Jarre hangsúlyozza, hogy az örökösödési ügy nemcsak a pénzről szól, hanem a családi kapcsolatok védelméről és – alkotókról lévén szó – a művészek erkölcsi jogáról is. “Még egy fotóhoz vagy szüleink egy személyes tárgyához sincs hozzáférésünk” – mondta.

Jean-Michele Jarre még kisgyerek volt, amikor apja elhagyta az édesanyját, Francette Pejot-t, a francia ellenállás tagját, Stéphanie a második feleségtől, Dany Saval színésznőtől született. Egy éve egy interjúban a zeneszerző elismerte, hogy “nehéz viszony” fűzte az apjához.

Maurice Jarre (1924-2009) az Arábiai Lawrence (1962), a Doktor Zsivágó (1965) és az Út Indiába (1984) című filmekhez írt zenéért kapta meg a filmvilág legrangosabb elismerését, az Oscart.