Május 19. és 21. között ismét megrendezik a Komolyzenei Napokat a belvárosi Aranytíz Kultúrházban. A Klassz a Belvárosban! egy háromnapos rendezvény a komolyzene szerelmeseinek és azoknak, akik szeretnék jobban megismerni, megérteni és megszeretni a klasszikus zenét. Budapest szívében várnak mindenkit az itthon és a nemzetközi zenei életben sikeres, elismert művészek koncertjeire.

061.hu

Május 19-én pénteken Vigh Andrea és Duka Elemér&Gipsy Chamber Orchestra koncertjén vehetnek részt az érdeklődők.

Vigh Andrea Liszt- és Prima Díjas hárfaművésznő, Érdemes Művész. 1996 óta tanít a Zeneakadémián, 2013 óta a Zeneakadémia rektora. Tíz szólólemeze jelent meg. Pódiumra lépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon és a Solti György által vezetett turnén is New Yorkban (Carnegie Hall). 1997-ben Kocsis Zoltán dirigálásával, a Budapesti Fesztiválzenekar kíséretével adott hangversenyt. 2003-ban zenekari szólóestje volt a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, szintén Kocsis Zoltán dirigálása mellett. Részt vett japán turnén, tartott mesterkurzust a Brüsszeli Zeneakadémián. Az elmúlt években koncertezett például a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal, Balázs Jánossal, Rost Andreával és Kelemen Barnabással. 

Vigh Andrea (Fotó: Felvégi Andrea)

Duka Elemér 2015 óta tölt be szólamvezető csellista szerepet a világhírű hegedűművész, Mága Zoltán alapította Primarius Szimfonikus Zenekarban. 2016-ban alapította meg saját zenekarát, mellyel hazánkban egyedülálló formációban mint „prímás” csellóval játszik. 2018-ban kapott szólamvezetői felkérést a 100 Tagú Cigányzenekartól. A Gipsy Chamber Orchestra repertoárja a klasszikus művektől kezdve az izgalmas filmzene-feldolgozásokon és népdalátiratokon át a tradicionális cigány muzsika megkomponált változatáig terjed.

A vezető képen Duka Elemér (forrás: V. kerület)