Július 5-én este 19 órától lesz a nyilvános főpróbája a Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című könyvéből készült előadásnak a 6színben. A darabot Thuróczy Szabolcs előadásában és Keresztes Tamás rendezésében láthatják a nézők.

061.hu

A szerző többször is nyilatkozta, hogy “Thuróczy Szabolcs hangján szól a fejében Oszkár”. “Lassan két évtizede figyelem Thuróczy Szabolcs a (magyar) néplélek ismeretéről tanúskodó alakításait Pintér Béla zseniális darabjaiban: organikus, természetes, bio! Az évek során barátságába is fogadott. Mikor először levittem a bucsuszentlászlói kocsmába, húsz perc kellett neki, hogy autentikus szereplőjévé váljon a “kolorlokálnak”. Helyi kőművesekkel biliárdozott hosszan, akik észre sem vették, hogy idegen. Aztán írtam egy kocsmaregény félét és ebből készül most egy monodráma Szabolcs főszereplésével. Keresztes Tamás, kiváló színművészünk,  nem mellesleg Gogol: Egy őrült naplójának káprázatos előadója lesz a darab rendezője. A dramaturgia vas törvényeit pedig a nagyszerű Enyedi Éva érvényesíti majd magas színvonalon” – fogalmazott Bödőcs Tibor.