Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 25
  •  
    25
    Shares

Más nemzetek filmgyártásában fontos szerepet töltenek be az identitásfilmek – mondta Kollarik Tamás, a Magyar média mecenatúra program koordinátora a Magyar Idők online hétfőn megjelent cikkében. Kollárik 2011-ben találta ki eme támogatási rendszert és azóta is koordinálja. A beszélgetésből kiderül ötven- ötven százalékban költ a mecenatúra a hazai médiaszolgáltatók, a helyi és körzeti rádiók, televíziók működésére valamint a független filmkészítésre, összesen eddig nagyjából húszmilliárd forintot.

061.HU 

“A mecenatúraprogram részeként 2500 esetben a médiaszolgáltatókat és több mint 1200 alkotást, filmet támogattunk. Ezekre 12 és fél milliárdot fordítottunk a mecenatúra hétéves létezése alatt. 43 televíziós játékfilmet, több mint ötszáz dokumentum- és természetfilmet, nyolcvan forgatókönyvet és hetven rádiójátékokat finanszíroztunk. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy 145 animációs filmet és harminc animációs sorozatot, valamint több mint száz kísérleti és kisjátékfilm létrejöttét segíthettük.”– elemezte a számokat a koordinátor, aki szerint számos siker született ezen alkotások nyomán, amely a magyar filmgyártást dicsérik.  “A Berni követ című filmet csak a televízióban 270 ezren nézték meg, de van olyan dokumentumfilmünk, amely csak múzeumi vetítéseken több mint százezer embert ért el. A több mint 1300 fesztiválszereplés és a 317 fesztiváldíj – köztük a Mindenki Oscar-díja – is önmagáért beszél.”

Kollárik szerint Magyarországon a filmszakának van mit bepótolnia a történelmi filmgyártás terén, leginkább a rendszerváltás utáni időszakot illetően. “A magyar történelem és irodalom tálcán kínálja a kiválóbbnál kiválóbb témákat. A Nemeskürty-pályázat négy éve létezik, amelyet azért javasoltam a Médiatanácsnak, mert úgy láttam, igény van nagyobb költségvetésű történelmi dokumentumfilmekre, és ebben a pályázatban akár 25 millió forintos közvetlen támogatást is lehet kapni egy-egy filmre, amely kiegészülhet a magyar állam által biztosított, a költségvetés akár 30 százalékát is elérő közvetett támogatással.”

Kollárik Tamás (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Újságírói kérdés nyomán szóba került a Nándorfehérvári csata hőseiről szóló történelmi film, amelynek gyártás-előkészítését 91 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap. “A hetekben a sajtóból értesültem, hogy közel százmillió forintot ítélt meg a filmalap döntőbizottsága a Nándorfehérvár-film előkészítésre. A hírek szerint a filmkészítők minden lehetőséget megkapnak majd a magyar államtól, de a hatalmasra tervezett költségvetésen túl a filmes szaktudás mellett a történelmi korszak ismerete, alázat és szív is kell ahhoz, hogy maradandó és az előző alkotásokhoz hasonlóan nemzetünk számára korszakos jelentőségű, közös értéket képviselő film jöjjön létre. Nemzeti önbecsülésünket és tudatunkat is megerősítő filmről álmodunk: a magyarság egyik legnagyobb győzelméről, szimbolikus ügyéről van szó. ” 

A teljes interjút a magyaridok.hu-n olvashatod. 

Vezető képen Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója gratulál Köbli Norbert forgatókönyvírónak. Köbli a 17. alkalommal megrendezett moszkvai Detektív Fesztivál játékfilm kategória fődíját nyerte el a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült, A berni követ című játékfilmmel. Mögöttük Kollarik Tamás és Szász Attila, szintén nyertes rendező. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 25
  •  
    25
    Shares