Több új szakot indítanak szeptembertől a Debreceni Egyetemen (DE), köztük a hazánkban egyedülálló, de a világban is ritka kortárs könnyűzenei szakot, amely iránt máris komoly a hallgatói érdeklődés – jelezte az intézmény oktatási rektorhelyettese sajtótájékoztatón csütörtökön az egyetemen.

MTI

Bartha Elek professzor azt mondta, a megváltozott felvételi szabályok megkönnyítik a diákoknak, hogy az érdeklődésüknek jobban megfelelő szakot válasszanak. A DE teljes képzési spektrumot kínál a jelentkezőknek: 69 alap- és 78 mesterszakon folyik a képzés több mint kétszáz képzési területen – sorolta a rektorhelyettes, megjegyezve, hogy 13 kart működtetnek tíz városban, köztük több határon túli településen. Hozzátette: a duális képzés keretében 38 – 29 mester- és 9 alapképzési – szakon oktatnak, és mintegy 150 partnercéggel állnak kapcsolatban.   

Bartha Elek azt is elmondta, hogy az idén is több új szakot indítanak. Ezek közül kiemelte az országosan egyedülálló, de Európában és az egész világon is ritkaságnak számító kortás könnyűzenei szakot, amely iránt máris komoly a hallgatói érdeklődés.

A szeptemberben induló képzés keretében nyolc szakirány – könnyűzenei gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek, ütőhangszerek, ének, szaxofon, trombita és harsona – közül lehet választani.

Korábban az egyetem azt közölte, hogy a szakon a DE könnyűzenei intézet oktatói tanítanak majd, többek között Wolf Kati és Erdős Fruzsi énekesek, Ferencz Péter producer, Tóth Marcell billentyűs, Gudics Marcell és Gudics Martin dob és basszusgitár-oktatók, Gyémánt Bálint jazzgitáros, Kovács János trombita tanár, Linzenbold Gábor szaxofontanár és Tóth Dániel harsonatanár, valamint Varga Antal, az Abrakazabra zenekar vezetője, aki a képzés alapját nyújtó zenekari gyakorlat tárgyat oktatja majd.

Ugyancsak új képzési területként indul szeptemberben az agrárkaron a precíziós mezőgazdasági mérnök alapképzés, három kar együttműködésével a villamosmérnök mesterképzés, illetve az informatikai karon az adattudományi mesterképzés, valamint a természettudományi és technológiai karon az anyagmérnök alapképzés – sorolta a rektorhelyettes, hozzátéve, hogy Szolnokon most első alkalommal indítanak szakvédőnő mesterszakos és szociális munkás képzési szakokat.

Molnár Dániel, a DE doktorandusz önkormányzatának elnöke azt üzente a leendő hallgatóknak, hogy az egyetemükön működik az ország egyik legnagyobb és “legpezsgőbb” hallgatói közössége, és a legrégebbi és legkomplexebb tehetséggondozó programja. Jelezte: 15 kollégiumban ötezer hellyel rendelkeznek, s a jelentkezők 90 százalékát fel is tudják venni az egy-két-három ágyas kollégiumokba.

Bejelentette: első alkalommal szeptembertől gólya-ösztöndíjjal várják a legtehetségesebb fiatalokat, akik országos középiskolai tanulmányi versenyeken elért eredményeikkel már bizonyították felkészültségüket. A kiemelt országos megmérettetéseken eredményes hallgatók egyszeri alkalommal 100 ezer, az egyéb versenyeken jól teljesítők pedig 50 ezer forintot kapnak – tette hozzá.

Bartha Elek elmondta: tavaly az általános felvételi eljárás keretében több mint hatezer elsőéves hallgatót vettek fel, a pótfelvételivel, a határon túli felvételivel és az angol nyelvű képzésekre felvettekkel együtt szeptemberre ez a szám elérte a tízezret. Az idén is hasonló számú hallgató felvételére készül a Debreceni Egyetem – fűzte hozzá.