A fiatal tehetségek koncertjei mellett filmvetítés, óralátogatás, előadás és kerekasztal-beszélgetés is várja az érdeklődőket február 10-én, a Zeneakadémia Tehetség napja elnevezésű családi eseményén.

MTI

A programok délelőtt tizenegy órakor kezdődnek Händel, Vivaldi és Haydn dallamaival a Liszt Ferenc Kamarazenekar tolmácsolásában. A közönség megtekintheti a Kodály mindenkié című dokumentumfilmet, amely a Kodály-módszer nemzetközi térhódításáról szól, alkalmazásának eredményeit foglalja össze. Papp Gábor Zsigmond és Kékesi Attila filmrendezők alkotásában külföldi zenepedagógusok, zeneművészek mesélnek arról, hogyan változtatta meg szemléletüket Kodály filozófiája – közölte a Zeneakadémia szerdán az MTI-vel.

A több teremben párhuzamosan zajló programok között megtalálható Molnár Fanni zenetudomány szakos hallgató Csodagyerekek című ismeretterjesztő előadása, a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium növendékeinek és az Egyházzene Tanszék kórusának, valamint a Doktori Iskola hallgatóinak műsora. A Rendkívüli Tehetségek Képzőjének koncertjén az általános vagy középiskolai tanulmányaikat folytató kiemelkedő kvalitású fiatal zenészek játszanak.

Az Áriák, duettek című eseményen népszerű művek dallamai szólalnak meg az ének tanszék diákjainak előadásaiban. Az emberi hangok mellett az ütős és akkordikus hangszerek is szerepet kapnak kamarakoncerteken.

Ezúttal is lehetőség nyílik csatlakozni egy-egy nyilvános órához: Vigh Andrea, Fassang László, Eötvös József, Dráfi Kálmán és növendékeik engednek betekintést a hangszerek megszólaltatásába, a zeneoktatás műhelytitkaiba. A kerekasztal-beszélgetésen művészek és oktatók – köztük a Zeneakadémia rektora és tanszékvezetője – vitatják meg a Zeneakadémián folyó oktatás, tehetséggondozás és a zenei pályára lépés kérdéseit. A nap zárásaként Mozart műveit hallhatják a látogatók a Zeneakadémia Kamarazenekarának tolmácsolásában, Rolla János vezetésével.

“A Tehetség napja lehetőséget nyújt, hogy a közönség egy egész napos program keretei között ismerje meg a pályakezdő muzsikusokat, a Zeneakadémián tanuló tehetséges zenészeket, akik hamarosan a magyar hangversenyélet megkerülhetetlen szereplőivé válhatnak. Betekintést nyújtunk a Zeneakadémián folyó oktatás rejtelmeibe is. Az elmúlt évek hatalmas érdeklődését látva további programokkal színesítjük a napot, ilyenek például a Szólóban és Duóban minikoncertjeink, amelyeken Vajda Marcell, Hotzi Mátyás, Matuska Flóra, Kovács Gergely, Kristina Vocetková és Jan Vojtek mutatják be tehetségüket” – idézi a közlemény Vigh Andreát, a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem rektorát.

Csonka András, a Zeneakadémia Koncertközpont igazgatója kiemelte: “családi rendezvényünkre várjuk a Zeneakadémia törzsközönségét, hogy megmutassuk a színfalak mögött zajló műhelymunkát az előkészítő képzéstől a doktori iskoláig. Programunk a zenei pályára készülő fiatalok és szüleik számára is érdekes lehet, bepillanthatnak az oktatásba, a tehetséggondozásba. A Liszt Ferenc Kamarazenekarral például a 16-18 éves korosztály tagjai jelennek meg szólistákként, akik máris megértek arra, hogy egy jó zenekar mellett bizonyítsák rátermettségüket”.

fotó: Stiller Ákos