A díjat odaítélő zsűri a 85 éves filmrendező életművét méltatta indoklásában. Mint fogalmaztak, Mészáros Márta mintegy 60 filmet alkotott, és ezekben saját egyéni sorsát és a 20. századi emberek életét ábrázolta. Filmjeiben “az egyén ereje, az ellenállóképesség” fogalmazódik meg. “Főszereplői, elsősorban a nők pontos ismerete alakította ki esztétikáját, amely máig meggyőző és megható” – írta a zsűri.

MTI

1968-ban forgatta első játékfilmjét Eltávozott nap címmel, az állami gondozásban felnőtt, a maga sorsát határozottan irányító fiatal nő szerepét Kovács Kati énekesnőre bízta. További filmjeiben (Holdudvar; Szép lányok, ne sírjatok!) is a nők döntéshelyzetei és magatartásformái foglalkoztatták. Az 1975-ös Örökbefogadásért, amely egy intézeti kislány és egy negyvenéves nő egymásra találásáról szól, a Berlini Filmfesztivál történetében első női rendezőként kapta meg az Arany Medve-díjat. Filmes munkásságáért 1990-ben Kossuth-díjjal, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere címmel tüntették ki.

A Konrad Wolf-díjat október 18-án adják át a rendezőnek Berlinben. A rangos díjat 2011-ben Tarr Béla filmrendező is átvehette életműve elismeréseként. A díjat korábban többek között Margarethe von Trotta, Ken Loach, Volker Schlöndorff, Michael Haneke, Abbász Kiarosztami és Lars von Trier kapta meg. Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című legújabb alkotását október 19-től vetítik a magyar mozikban.

képen: Kovács Kati az eltávozott a nap című filmből