Elhunyt Covid-19-betegségben Ty, a Mercury-díjra jelölt 47 éves brit rapper, akit a brit hiphop úttörőjeként emlegettek.

MTI

A zenész, eredeti nevén Ben Chijioke, koronavírus-fertőzöttként került kórházba, ahol mesterséges kómában tartották, hogy segítsenek szervezetének a betegség legyőzésében. Állapota javult, és április közepén már ébren volt – számolt be róla a GoFundMe adománygyűjtő honlap, amelyen támogatást gyűjtöttek számára. A honlap szervezője, Diane Laidlaw pénteken közölte, hogy miután a művész kikerült az intenzív osztályról, a múlt héten tüdőgyulladást kapott és csütörtökön elhunyt a kórházban.

A nigériai bevándorlóktól származó zenész Londonban született, első albuma, az Awkward 2001-ben jelent meg. Második lemezét, az Upwardot 2004-ben jelölték a tekintélyes brit zenei Mercury-díjra – idézte fel a The Daily Telegraph online kiadása. Ty további három lemezzel jelentkezett, és mások mellett a De La Soul együttessel és Roots Manuva brit rapperrel dolgozott együtt. A brit filmsztár, Idris Elba “az angol hiphop úttörőjeként” emlékezett meg a rapperről, akit régóta ismert. Mint Instagramján írta, megviselte a zenész halálhíre. A színész Noel Clarke (Sötétségben – Star Trek) a Twitteren írt arról, hogy Ty a barátja volt. “Ma a Covid elragadta. Maradjatok otthon. Ez nem tréfadolog” – figyelmeztetett.

Gilles Peterson brit rádiós DJ arról írt, hogy Ty nagy szerepet játszott a hiphop és a rap angliai fejlődésében. “A mai rappernemzedék sokat köszönhet neki – ő nyitott kaput” – fogalmazott.