Az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) vezetője elrendelte, hogy a mérkőzések előtt felcsendülő himnusz alatt minden játékos köteles felállni. 

MTI

Roger Goodell főbiztos a szövetség 32 csapatának küldött szerdai körlevélben tudatta a kötelező érvényű szabályt. Goodell leszögezte: reméli, hogy ezzel sikerül véget vetni a hetek óta tartó viszálynak, és a játékosok és a szurkolók a sportra összpontosíthatnak majd. A főbiztos hangsúlyozta azt is: “tiszteletben akarjuk tartani nemzeti lobogónkat, országunkat, s a szurkolók ezt el is várják tőlünk”. A sportvezető hangsúlyozta, hogy a himnusz körüli vita akadálya a tisztességes párbeszédnek. “Túl kell lépnünk ezen az ellentmondásos helyzeten, és ezt a játékosainkkal együtt akarjuk megtenni” – fogalmazott a körlevélben Goodell. Az egyes focicsapatok tulajdonosai a jövő héten New Yorkban tartanak találkozót a főbiztossal, hogy megvitassák a helyzet rendezésének részleteit. Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált Goodell állásfoglalására. Szerdán az elnök, nagybetűkkel leszögezte: “ideje volt, hogy Roger Goodell az NFL-től végre felszólítsa valamennyi játékost, hogy álljon fel a mi nagyszerű nemzeti himnuszunk alatt – tiszteljék az országot”. 

Az NFL csapatai azonban közös közleményben válaszolva azt hangoztatták, hogy a főbiztosnak “a himnusz kapcsán kialakított álláspontja nem pontos”. Az NFL szóvivője a Sports Illustrated című sportlapnak leszögezte: a labdarúgó-mérkőzések szabályzatát tartalmazó kézikönyv már amúgy is előírja, hogy a nemzeti himnusz alatt a pályán és a kispadon lévő játékosoknak kötelező állniuk. Az Egyesült Államokban hetek óta tart az egyes elemzők szerint immár kultúrharccá szélesedő vita arról, hogy a focimeccseken felálljanak-e a játékosok, amikor felcsendül az amerikai himnusz. A vita még tavaly kezdődött, amikor Colin Kaepernick, a San Francisco 49ers akkori irányítója féltérdre ereszkedett a himnusz alatt, arra hivatkozva, hogy addig nem hajlandó vigyázzban állni a himnusz és a zászló tiszteletére, amíg az országban “elnyomják a feketéket és a színes bőrűeket”. 

Az ügyet Trump maga helyezte reflektorfénybe pár héttel ezelőtt, azzal, hogy támadni kezdte a térdelve tiltakozó amerikaifocistákat. Trump szeptemberben azt javasolta, hogy rúgják ki az NFL-ből a szerinte tiszteletlenséget tanúsítókat, sőt, felvetette azt is, hogy a nézőknek bojkottálniuk kellene az NFL-mérkőzéseket. A hétvégén Indianapolisban tartott mérkőzésen Mike Pence alelnök meghallgatta a mérkőzés elején a himnuszt, aztán, mivel több sportoló letérdelt, távozott a stadionból. Donald Trump megjegyzései megosztották a csapatok tulajdonosait is, de egyre többen kezdték támogatni őt. A bojkott-felhívás sem maradt eredménytelen. Sajtójelentések szerint alaposan megcsappant az NFL-meccsek nézőinek száma, egyes stadionokban fél házzal játszották a meccseket.

Kép: Wikipedia