Magyarországon is vannak olyan zenekarok, akik valami félelmetesen jól játszák a rock and roll zenét. Ki lehet jelenteni van olyan banda is köztük, akiket muszáj megismernünk. Egyszerűen azért, mert: jók. Kőváry Zolit és az együttesét is ebbe a kategóriába kell soroljuk. Már jóval több mint egy évtizede működik a The Trousers zenekar. Amikor először meghallottam a bandát, leesett az állam. Érdemes megismerkedni velük. Exkluzív interjút készítettünk a frontemberrel és zenekarvezetővel, Kőváry Zolztánnal.
Meghallod az első rigmust és kiráz a hideg, jókedved lesz és totál be leszel indulva. Ilyen érzéseket vált ki belőled a jó, minőségi rock and roll muzsika. Persze itt már nem Chuck Berry-re kell gondolni, ha azt írjuk: rock and roll. Sokkal inkább idesorolandó akár egy Guns N Roses is, de akár az AC/DC is. A The Trousers dalaiból is kihallani, hogy imádják a stílust. Számunkra a leglényegesebb azonban, hogy jól is játszák. Szeretni való tracekek sorozata született meg Kőváry Zoli buksijából. Fantasztikus zenész, jó arc, remek frontember. Úgyhogy ki is faggattuk őt The Trousers ügyben.
Miért The Trousers?
Nem igazán tudom! Angolban is használják a „Ki viseli a nadrágot” kifejezést, de azért lett The Trousers, mert amikor alakultunk, rengeteg ilyen banda volt, The White Stripes, The Hives, stb, és mi ebből viccet akartunk csinálni, mert a trousers-nek nincs egyes száma, „a nadrág” már önmagában is olyan mintha többes szám volna, a két szár miatt, gondolom. Aztán rajtunk ragadt, és kaptunk rá miden féle visszajelzést, hogy ennél jobb nevet még nem hallottak meg olyat is hogy ennél rosszabbat sem. Szerintem nagyon jól néz ki leírva, van egy kis franciás hatása is, és a logóval együtt nagyon üt.
Tíz éve amikor először hallottam az I get around című számot, nagyon megjegyeztem magamnak ezt a zenekart. Mennyire lehet itthon angol nyelvű nótával, sőt lemezzel érvényesülni?
Nézőpont kérdése. Az, hogy a zenekar gyakorlatilag 2005-2006 óta aktív, megjelentettünk hat nagylemezt, van itthoni és nemzetközi kiadónk, játszottunk többszáz koncertet, felléptünk számos hazai fesztiválon és klubban, kísértük a Tankcsapdát, a Junkiest, a Black Stone Cherryt, az MC5-ot, az Atomic Bitchwax-et, Peter Hookot, a Peter Pan Speedrockot vagy a Konfliktot, és a mai napig járnak az emberek a bulijainkra, szerintem kimeríti az érvényesülés fogalmát. Persze ennek a fajta zenének, amit játszunk, meg az angol nyelvnek vannak korlátjai itthon, amivel teljesen tisztában vagyunk, és ezeknek a tudatában csináljuk a dolgainkat. Nyilván megkaptuk sokszor, hogy Magyarországon magyarul „kell” énekelni, de én egyrészt ezektől a „kell”-ektől világéletemben viszolyogtam, és a szabad választás híve vagyok, másrészt számos, az undergroundban működő pályatársunk csinált ennek a nyomásnak a hatására magyar nyelvű albumot, aminek véleményem szerint annyira látványos hatása nem volt. Itt most konkrétan az undergroundra gondolok, nem arra, mint amikor pl. a Fish áttért a magyar nyelvű dalokra.
Nagyon dinamikus, erőteljes és sokszor lendületesek a dalaitok. Fontos neked a dinamika?
A dinamika a rockzene egyik legfőbb jellemzője, hatótényezője. Már gyerekkoromban szerettem a Beatlest, a Stonest, meg a klasszikus brit bandákat, de amikor tizenhárom évesen néhai bátyámmal elmenünk a moziba megnézni az AC/DC koncertfilmjét, a Let there be rock-ot, az megsemmisítő élmény volt. Ennek a hatásnak az egyik összetevője az az elképesztő dinamika, amit a zenekar, Angus Young, Bon Scott és a többiek színpadi jelenléte és az együttes dalainak ősereje sugárzott. Az alatt a másfél óra alatt a megszeppent kissrác erőtől duzzadó fiatalemberré változott, és csak egy dolog lebegett a szemem előtt: Én is ilyet akarok csinálni! A dinamika a mi zenénkben is nagyon meghatározó, noha mi másfajta dalokat írunk, mint mondjuk az AC/DC.
Szinte kihallani a régi ízeket a dalaidból. Személy szerint én imádom, élvezem a The Trousers dalokat. Azonban felmerült bennem a kérdés, hogy itthon, Magyarországon van ennek a stílusnak igazi rajongótábora?
Mi mindig is a klasszikus 60-as 70-es évekbeli rock and rollt – ami magában foglal mindent a Stonestól a Motörheadig – próbáltuk vegyíteni a későbbi, bár ugyanebből táplálkozó irányzatokkal, legyen az a Metallica, a Hellacopters, a Wolfmother vagy a Queens of the Stone Age. De emellett egy csomó más inspiráció jelen van, a régi soul zenétől egészen a thrash metalig. Szerintem azokat a zenéket, amiből mi merítkezünk, nagyon sokan szeretik, hiszen ezen a nyáron is sokan elmentek megnézni a Mötley Crüe-t, a Guns n Rosest, a Cultot, az Airbournet, vagy Iggy Popot Veszprémben. Akkor miért ne szeretnének egy itt működő bandát, ami ezekből a hatásokból keverte ki a saját változatát? A kérdés az, hogy mennyire sikerül ezt tudatosítani a zenerajongókban. Amikor tíz éve a rádió még sugárzott magunkfajta csapatokat is, akkor könnyebb volt mondjuk egy vidéki, önálló bulit megszervezni, mert az emberek a rádiós lejátszás miatt vágták, hogy kik vagyunk. Most az interneten keresztül próbálunk eljutni a hallgatókhoz, meg, miként az ősidőkben, közvetlenül a koncertek által. És ne feledjük a tartalmas interjúkat sem!
Mennyire foglalkozol komolyan a nemzetközi megjelenésekkel és koncertekkel?
Nekünk ez mindig fontos szempont volt, mert mindig is a nemzetközi underground kontextusában gondolkodtunk magunkról. Gyakorlatilag 2010 óta folyamatosan járjuk Közép-Európát: Ausztriát, Németországot, Csehországot és Szlovákiát, és nagyon jó kapcsolataink alakultak ki, ami biztosít ennek a törekvésnek egyfajta folytonosságot. A 2013-as Freakbeat-től kezdve, amin játszott a Hellacopters főnöke, Nicke Andersson, mindig jelennek meg nemzetközi kritikák a lemezekről, a tavaly kaidott Animal gun-ról már a nyomtatott sajtóban is, Dániában, Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban. Kapcsolatban állunk egy amerikai promoter céggel, akiknek köszönhetően a dalaink folyamatosan jelen vannak Nyugat-Európa underground rockrádiói mellett Észak és Dél Amerikában és Ausztráliában is. Ennek most egy újabb löketet adott, hogy leszerződtünk a Sliptrick Records-hoz, akiknek Rigában van a székhelyük, de a világ minden táján értékesítenek. Szóval mi egy magyar és nemzetközi rockbanda vagyunk.
Te írod a dalokat és a szövegeket vagy ebben azért vannak társaid?
A dalokat általában egyedül szoktam megírni otthon, leginkább akusztikus gitáron, és a stúdióba ennek nyomán már 10-12 kész szerkezetű dallal szoktunk érkezni. Az Animal gun esetén a számokat már átgyúrtuk a próbateremben, így a zenei kidolgozás egyes részleteihez a többiek, Locke Peti gitáros, Lázár Bandi basszusgitáros és Gulyás Samu dobos is hozzátették a maguk ötleteit. A dalok véglegessé formálásához természetesen hozzá járul állandó hangmérnökünk, Csészi, azaz Cs. Szabó Zoltán, aki tizenegy évig volt a The Trousers dobosa, de gitározni és énekelni is jól tud. És ne felejtsük el állandó vendégzenészeinket, Csányi Rita vokalistát és Derecskei Zsolt billentyűst, akik időnként fel is lépnek velünk. Az Animal gun-on volt egy szerzőtársam, Peti bátyám, aki sajnos tavaly itt hagyott minket: két dalban szerepelnek ugyanis olyan részletek, melyeket annak idején a közös zenekarunkban együtt írtuk. Egyébként én ide tartozónak vélem, hogy engem nagyon inspirál néhány kimagasló dalszerző, akik szerintem messze kilógnak az átlagból: ezek Phil Lynott a Thin Lizzyből, Rick Nielsen a Cheap Trickből vagy Nicke a Hellacoptersből, de ebben az évben zárkózott fel hozzájuk bennem az Alice in Chains-es Jerry Cantrell is. Rájuk mind jellemző, hogy a kemény rockot, amit képviselnek, dalszerzés szempontjából nagyon ki tudják tágítani abba az irányba, amit jobb híján „hard pop”-nak nevezhetünk, persze szigorúan a 60-as és 70-es évek értelmében. Mi is valami ilyesmire törekszünk, és az az érzésem, írás közben ezek a mesterek „fogják a kezemet”.
Egy zenész mindig készül valamire, Te mire készülsz most?
Novemberben Ljubljanában lép fel a zenekar, ahol korábban még sohasem jártunk, és mivel az egyik kedvenc városom, nagy várakozással tekintek erre a bulira. Az évet szokás szerint a Robotban zárjuk, ami mindig nagyon jól szokott sikerülni. Vannak folyamatban levő videoklip-projektjeink amiket folyamatosan fogunk kiadni az elkövetkezendő hónapokban. Ebből az egyik már a jövő év első felében megjelenő meglepetés-anyagunkból lesz, amiről részleteket még nem szeretnék elárulni. Van egy olyan terv, hogy amennyiben a Sliptrick elégedett lesz az Animal gun fogadatásával, csinálunk egy válogatást a 2010-es éveken megjelent négy albumból, hogy azok, akik mostanában szerették meg a bandát, képbe kerüljenek a korábbi, semmiképp nem elhanyagolható munkásságunkkal is. Az Animal gun-t jövőre egyébként mindenképp szeretnénk vinyl formátumban is kihozni. Már alakulnak a koncertek is, van két cseh időpontunk tavaszra a szlovák punk-legendával, a Konflikttal, terveben van egy osztrák miniturné is. Volt őszre egy lettországi miniturnénk is lefixálva, de az most technikai okok miatt nem valósult meg, és abban maradtunk az ottani booking ügynökkel, hogy ezt jövőre mindenképp megcsináljuk. Szóval izgalmas 2024-nek nézünk elébe!
Szöveg: P.J.
Fotók: Pandur Balog Norbi