December 20-án vesznek végső búcsút Dévényi Ádámtól. A zenész-szövegíró-grafikust kedden 9 óra 45 perckor a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra – közölte barátja, Trunkos András zenész, dalszerző pénteken.

MTI

 Dévényi Ádámot, aki az elmúlt több mint három évtizedben szólóban, a Rolls Frakcióval, a Bikinivel és az Átmeneti Kabáttal is dolgozott, december 4-én vasárnap hajnalban súlyos betegség után, 60. életévében érte a halál. A zenész tizennégy évesen már saját szerzeményeit gitározta-énekelte, a folk-rock mozgalom progresszív ágának művelőjeként olyan zenekarokban játszott, mint a Vízöntő, a Tabula vagy a Vasmalom. Dalait legtöbben a Rolls- és a Bikini-átdolgozásai révén ismerik, ő írta a Bikini egyik legsikeresebb lemeze, az 1989-ben kiadott Közeli helyeken dalszövegeit, de ő szerezte például az Adj helyet; az Izzik a tavaszi délután; a Lakótelep; a Megadtam magam a mának, a Ne ébressz fel!; a Ne legyek áruló! szövegét is.

Több kitérőt tett, említésre méltó a Postássy Julival kiadott közös lemeze (Nincs kegyelem, 1986), de szerepelt Makám-albumon, a Vasmalom szamizdatos kazettáján, vagy a Tilos Rádió válogatásán is. Éveken át önállóan (vendégzenészekkel) lépett fel a Fiatal Művészek Klubjában, apró stúdiószínházakban (Kamra, Stúdió K) vagy kávézókban. Saját szerzeményeit csak 1990-ben jelentette meg először: az Adj helyet című kazettán Soós Balázs mellett Börcsök Enikő színésznő működött közre.

Az 1994-es Mindennapi éjek CD-n is megjelent, de utána csak két saját kiadású kazetta készült (Szabadság miatt zárva – 1996, Abszint – 1999). 1998-ban a szakmai szavazáson Az év szövegírója díjat nyerte. Számos budapesti és vidéki színházban dolgozott színházi zeneszerzőként, évekig a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. Előadóestjein együtt játszott mások mellett Jordán Adél színművésszel és Mohai Tamás gitárossal, ő szerezte Szőke András Európa kemping és Citromdisznó című filmjének zenéjét. Festményeiből, grafikáiból több kiállítás volt. 

Fotó: 24.hu