Tényleg, van, akit érdekel a 2008-as gazdasági válság közgazdasági téziseinek filmszerű illusztrációja? Izgat valakit a hitelezési tranzakciókat modellező, leginkább közgazdasági szakközépiskolák oktatási segédanyagaként értelmezhető közel két órás videó klip? Lázba hozza a mozinézőt egy olyan film, aminek montázsait már huszonöt éve láttuk a U2 Achtung baby látványvilágában, és Oliver Stone filmjeiben?

PZL – 061.hu

Nos, ha már egyszer hagytuk, hogy lehúzzon minket a bankszektor, legalább arra figyeljünk, hogy a filmes szórakoztatóipar ne vágjon át. Mert A nagy dobás zavarba ejtően nem film. A Michael Lewis A nagy dobás – A Wall Street tartja a tétet című könyve alapján készült kísérlet annak ellenére nem film, hogy Christian Bale, Ryan Gosling és Brad Pitt a főszereplői. Ugyanis nincs története. Az pedig nem mese, hogy néhány fickó már 2005 körül megjósolja, hogy lesz majd egy hitelválság, ami aztán 2008 körül be is következik. Nekünk pedig, akik esetleg érintettek voltunk a hitelválságban, hiszen volt frank alapú hitelünk, esetleg 2009 körül a válság miatt veszítettük el a munkákat, azért kell szurkolnunk, hogy hőseinknek igaza legyen…

Steve Carell plays Mark Baum in The Big Short from Paramount Pictures and Regency Enterprises

És persze senki sem hitte el 2006 körül, hogy összedőlhet a hitelpiac… Szóval, hajrá, dőljön be a bankszektor, legyen igazuk a nyerészkedő brókereknek! Kivel azonosuljon a drága néző? Van egyetlen szimpatikus figurája ennek a filmnek? Nincs, ahogy nincsenek karakterek sem, csak fazonok, akiket persze remekül hoz Christian Bale, Steve Carell, Ryan Gosling és Brad Pitt. De még miattuk sem érdemes megnézni A nagy dobást, mert a filmben nincs mit eljátszaniuk, így maradnak a a gazdasági magazinműsor főcímét idéző klipszerű betétek.

Erről beszéltem: Michael Burry (Christian Bale), a metálőrült alapkezelő arc 2005-ben rengeteg kölcsönt vizsgál meg, (amelyek felértékelt jelzálogkötényekben vannak csoportosítva), és rájön, hogy a pénzügyi termékekben rengeteg olyan ingatlankölcsön található, amelyek törlesztése késedelemben van, ezért biztos, hogy be fognak dőlni. Azaz: időzített bombák. Persze a Wall Street bankárai és a kormány felügyeleti szervei mit sem törődnek a hanyagul kezelt termékkel. Burry kitalál egy csődbiztosítási derivatíva nevű technikát, és shortolja az akkor még szárnyaló ingatlanpiacot….

HE_BIG_SHORT_3

És még csak itt kezdődik, a pénzügyi és biztosítási szakkifejezésekkel terhelt tanmese, amely semmiből nem áll, mint hogy különböző szemléltető eszközökkel (Jenga építőelemekkel, szerencsejátékokkal) modellezze azt, hogy éppen mit csinál egy-egy pénzügyi szakember. A Mindenki iskolája fizika órái jutnak az ember eszébe, ahol kedélyesen elmagyarázták a közlekedő edények működési elvét.

Világos, hogy ha egy sztriptíztáncosnő több házat is vett hitelből nulla önrésszel, nagyobbat kockáztat, mintha óvszer nélkül vállalna szexmunkát a klienseivel. De miért is kell nekünk egy tőzsdei gyorstalpalót megnézünk két órában? Miért nem a sorsokat mutatják meg a shortolás helyett? A film ráadásul szenvtelenül, érzéketlenül mutatja meg a pénzügyi katasztrófát, amiben milliók élete ment tönkre.

the-big-short-brad 4

Amikor kijöttünk annak idején a vizsgákról, azonnal elfelejtettünk olyan tételeket, mint a szintetikus adósságjellegű kötelezettségek összeomlása nyomán előálló katasztrofális dominóeffektus. Nos, kb. így felejtük el A nagy dobást. Pedig a mozi mindezt úgy illusztrálja, hogy Selena Gomezt és dr. Richard Thaler közgazdászprofesszort beülteti egy kaszinóba. Miközben a professzor az extrapolációs torzulás elméletét ismerteti Gomez a blackjack-asztalnál ül egy hatalmas kupac zseton társaságában. És mi olyan hülyén fogunk nézni a film végén, ahogy Selena Gomez bámult a profra.

A nagy dobás
színes amerikai film
szereplők: Brad Pitt, Christian Bale, Ryan Gosling, Selena Gomez, Marisa Tomei, Steve Carell
Rendező: Adam McKay
Bemutató: 2016.február 4.