Közös dallal jelentkezik december 4-én Eric Clapton és Van Morrison. A brit könnyűzene két legendája az élőzene megmentéséért készítette el a Stand and Deliver című felvételt.

MTI

A bluesdalt Van Morrison írta és Eric Clapton adja elő. A szám Morrison Save Live Music kampánya keretében született, a dalból befolyó bevételek a karantén következményeinek enyhítését célzó pénzügyi támogatási alapba kerülnek, amely a nehéz helyzetbe került zenészeket segíti – írta a variety.com.

Az északír Van Morrison, aki az elmúlt évtizedekben olyan slágereket szerzett, mint a Brown Eyed Girl, a Domino vagy a Wild Night, idén ősszel három dalt (Born to Be Free, As I Walked Out, No More Lockdown) közzétett már a karanténnal kapcsolatban.

Clapton a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet, a koncertek elmaradását mélyen elkeserítőnek nevezte. “Sokan támogatjuk Vant és erőfeszítéseit, hogy sikerüljön megmenteni az élő zenét. Ki kell állnunk ezért az ügyért, mert kiutat kell találnunk ebből a nehéz helyzetből. Nincs más út előttünk, máskülönben az élő zene soha nem lesz képes felépülni” – hangsúlyozta Clapton. Morrison szerint szívszorító látni, hogy a brit kormány nem nyújtott számottevő támogatást a tehetséges zenészek sokaságának. “Meg akarjuk nyugtatni őket, hogy keményen dolgozunk az élő zene visszatéréséért, a zeneipar megmentéséért” – hangsúlyozta. Az új koronavírus okozta betegség következtében eddig több mint 58 ezren vesztették életüket az Egyesült Királyságban.

Az egyaránt 75 éves Clapton és Morrison márciusban, még a járványügyi korlátozások bevezetése előtt együtt lépett fel a londoni O2 Arenában egy rákbetegeket támogató jótékonysági alapítvány rendezvényén.