Két legendás zenekar, a brit New Model Army és a magyar Vágtázó Halottkémek ad közös koncertet március 10-én pénteken a fővárosi Barba Negra Music Clubban. Mindkét zenekar hosszú, száz perc feletti programmal készül. A New Model Army több dalt bemutat legutóbbi, tavaly megjelent Winter című albumáról, a VHK pedig a napokban tette közzé négyszámos EP-jét A lélek mélyén címmel.

MTI

Az 1980-ban az észak-angliai Bradfordban Justin Sullivan vezetésével alakult New Model Army zenéjét a posztpunk és a folkos gothic rock gitárhangzás jellemzi, a szövegekben előszeretettel foglalkoznak politikai témákkal, számos rockhimnusz írtak a munkásosztály szemszögéből. A csapat eddig tizennégy stúdióalbumot készített, közülük kiemelkedett a Ghost of Cain (1986), amelyen a 51st State című dal a brit-amerikai viszonyt boncolgatja, de komoly sikert hozott a Thunder And Consolation is 1989-ből olyan alternatív slágerekkel, mint a Stupid Questions vagy a Vagabonds.

Az alapító tagok közül egyedül az immár 60 éves gitáros-énekes, Justin Sullivan maradt, mellette Dean White (billentyűs hangszerek, gitár), Marshall Gill (gitár), Ceri Monger (basszusgitár) és Michael Dean (dob) jön Budapestre. A New Model Army többször járt Magyarországon, fellépett a Sziget fesztiválon is, legutóbb 2013-ben adott koncertet az A38 hajón.

Az 1975-ben a frontember Grandpierre Atilla vezetésével Budapesten alakult Vágtázó Halottkémek (VHK) zenéje számos későbbi hazai és külföldi előadóra volt hatással, köztük olyan világsztárokra, mint Jello Biafra (Dead Kennedys). A VHK addig soha nem látott és hallott, ősi zeneértelmezésen nyugvó ösztönös zenét játszik, amelyet a csillagászként is ismert frontember sámánisztikus éneke kísér.

A rendszerváltásig a zenekar szinte folyamatosan be volt tiltva. 1983-ban Bódy Gábor velük készítette el kultikus filmjét, a Kutya éji dalát, 1986-ban Beatrix holland királynő személyesen járt közbe annak érdekében, hogy a VHK betiltása ellenére részt vehessen Amszterdamban a magyar kulturális heteken. 1987-től rendszeresen felléptek Nyugat-Európában, többek között a Henry Rollins Banddel is, és míg idehaza sokáig nem számíthattak lemezre, albumaikat külföldön a német Sonic Boom, az amerikai Alternative Tentacles és a Neurot Recordings adta ki.

A VHK-nak 1988 és 2012 között nyolc albuma jelent meg; a csapatból 2001-ben mások után egy időre Grandpierre is kiszállt, majd 2005-ben útjára indította Vágtázó Csodaszarvas nevű együttesét, amely továbbvitte a VHK etno- vagy sámánrock, pszichedelikus hardcore hagyományait. A VHK legutóbbi stúdióalbuma az öt évvel ezelőtt kiadott Veled haraptat csillagot volt, de a csapat a napokban új anyaggal, egy négyszámos EP-vel jelentkezett A lélek mélyén címmel, amelyen két felvétel is a tavaly elhunyt gitároshoz, Németh László Fritzhez kapcsolódik. A VHK-ban Grandpierre Atilla mellett jelenleg Soós Lajos Szónusz (basszusgitár, hegedű), Molnár Lajos Lujó (gitár), Tóth Csenge (basszusgitár), Király Zoltán (dob) és Köles Vazul (timpani, vokál) játszik.