Közösségi finanszírozásban készült el és jelent meg magyar nyelven a legendás amerikai heavy metal-együttes, a Pantera basszusgitárosának, Rex Brownnak a zenekar történetét bemutató könyve. A Pantera igaz története – belső szemmel című kötet szombati bemutatóján a budapesti Fogasházban Dudich Ákos szakfordító és zenei újságíró, valamint Horváth István “Pityesz” énekes nyújtotta át a könyveket azoknak, akik egy internetes közösségi oldalon verbuválódott csoport tagjaiként megelőlegezték a kiadáshoz szükséges összeget.

MTI

 Horváth István a munkálatokat szemléltető kisfilm levetítése után kiemelte, a könyv 162 nap alatt jött létre: “Tavaly a két ünnep között, sörözés közben merült fel az ötlet, és január elsején megalkottuk a Facebokoon a 333-an az első magyar Pantera-könyvért című csoportot. Mindenki háromezer forinttal támogatta a kötet létrejöttét, az ő nevük tiszteletből egyesével felkerült a könyv lapjainak fejlécére” – közölte a FreshFabrik és a Neck Sprain korábbi énekese.

A projekt megkoronázásaként a készítők felvették a kapcsolatot Rex Brownnal az interneten, erről Dudich Ákos mesélt: “A fordítási jogokkal foglalkozó lengyel ügynökség adta meg Rex elérhetőségét, én pedig írtam neki a kezdeményezésünkről, és meglepetésemre alig néhány óra múlva válaszolt. Felajánlotta a segítségét, és örömmel írt egy előszót a könyvünkhöz.”

A számos rockzenei könyvet író-fordító újságíró hozzátette, a társszerző Mark Eglington belépett a netes csoportjukba, és olyan exkluzív – többek között Magyarországon készült – fotókat küldött, amelyek az eredeti könyvben nincsenek benne. Az Egyesült Államokban 2013-ban kiadott Pantera-könyv Európában – Finnország után – a második országban jelent meg, Horváth István és Dudich Ákos pedig a terjesztésből is kiveszi a részét: a budapesti után a nagyobb városokban is szerveznek könyvátadó összejöveteleket, akik pedig egyik helyszínre sem tudnak eljönni, azoknak – egy országjáró turné keretében – személyesen kézbesítik a kötetet. Ami a duó további terveit illeti, Dudich Ákos a rajongói kör igényeinek felmérése alapján elárulta, hétfőn utánajár a Sepultura és Soulfly zenekart megalapító Max Cavalera önéletrajzi könyvével kapcsolatos jogoknak.