Kuka utas vésd az eszedbe – Az Übergáz című filmről

Vannak a popkultúrában olyan motívumok, amiken túllépett a történelem, ilyen például a Def Leppard Pyromania című lemezének borítója, amin egy a WTC-re emlékeztető, lángoló épületet látunk célkeresztben. Ez az 1983-as cover 2001. szeptember 11-e után már nem rock & roll. Nem pont ugyanez a fajsúlyú ügy, de az Übergáz című filmen azért léptünk túl, mert már egy ideje a honi taxis lobbi elzavarta Magyarországról az uber nemzetközi fuvarozó szolgáltatást.

PZL – 061.hu

Akik Übergáz cím miatt azt hiszik hogy a film egy klasszikus tahó vígjáték, azokat megnyugtathatjuk: Michael Dowse mozija nem egy kimondottan surmó, kóteros humorra épülő nulla történetre felhúzott viccgyűjtemény, hanem afféle szoció ízekkel, itt-ott kemény jelenetekkel is szolgáló nézhető nyári vígjáték a jobbik fajtából. Persze, vannak benne üresjáratok rendesen, de aki az Übergáz cím ellenére is beül a filmre az végül kellemesen csalódik. A történet nem túl bonyolult, egy átlagos, komplexusos bolti eladó srác, Stu (Kumail Nanjiani) uber sofőrként maszekol, és kifog egy fuvart, ami nem nagyon akar véget érni, sőt egyre durvább lesz. A pankrátorból színésszé modulált, leginkább egy vakondra emlékeztető Dave Bautista remekül hozza a félig vak zsarut, aki mindennek nekimegy, így aztán a filmnek komoly burleszk-hányadosa is van, ami nem feltétlenül válik a mozi előnyére.

De pont attól lesz különleges az Übergáz, hogy sajátos műfaji hibrid: akcióvígjáték, amely beidézi Arthur Hiller klasszikus vígjátékát, a Vaklármát, amelyben a süket Dave és a vak Wally egymásra utalva próbálnak kimászni a slamasztikából. Itt most Stu, az indiai származású uber sofőr a szem, és Vic (Dave Bautista) a nyers erő, és az ész. Stu semmi mást nem szeretne, mint jó értékeléseket az utasoktól, és hogy eljusson „élete szerelméhez” , Beccához (Betty Gilpin), aki szakított a pasijával, ezért Stut meginvitálja egy vigasztalós szexre…. Stu jelenetről jelenetre lesz egyre tökösebb fiú, hogy a film végére aztán felnőjön, és a nyuszi, lúzer bolti eladóból igazi férfivá váljon. Nos, ez nem egy nagy történet, de nyáron, a siófoki moziban pont a megfelelő film ahhoz, hogy elfelejtsük az aznapi hosszú sorban állást a hekksütöde előtt.

Vic jó zsaru, és ahogy ilyenkor lenni szokott, egyben rossz apa is, aki azt sem tudja a lányáról, Nicole-ról (Natalie Morales), hogy festő vagy szobrász (utóbbi), és csak azért megy el a kiállítására, hogy elkérje a garázs kulcsát. Egy dolog hajtja: elkapni egykori társa, Morris (Karen Gillan) gyilkosát, akit Teijo (Iko Uwais) lelőtt egy balul sikerült akcióban. A film kulisszái a kimondottan kemény, mexikói, ázsiai drogbandák között játszódó szoció akciómozik világát idézik, a kemény jelenetek is a várható brutalitást hozzák, ugyanakkor mégis legalább ennyi közük van a családi vígjátékokhoz, mint a francia Taxi-szériához. A taxisokról tudjuk, hogy ha akarnak országos sztrájkot tudnak össze CB-zni, a (Magyarországról már kitiltott) uber sofőrök pedig a simán jobb belátásra bírják a drogkartelleket, és még cukorkát is adnak az utasoknak.

Űbergáz
amerikai akcióvígjáték
rendezte: Michael Dowse

szereplők: Dave Bautista, Kumail Nanjiani, Betty Gilpin
bemutató: 2019. július 11.

2019-07-12T15:22:56+02:00 2019. július 11.|