A Katona József Színház közleménye

061.hu

Sajnálattal értesültünk arról, hogy társulatunk színművészét kedd este kórházba szállították. Állapotáról a család kérését tiszteletben tartva információt nem tudunk adni. Az esetleges műsorváltozásokról a művész úr állapotának alakulása ismeretében döntünk, erről a későbbiekben tájékoztatást adunk.
A Katona teljes társulatával együtt minél előbbi gyógyulást kívánunk Kulka Jánosnak!

Kulka János családjának közleménye
János kedden este kórházba került, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Reggel óta folyamatosan érkeznek az aggódó, törődő megkeresések – barátoktól, ismerősöktől, ismeretlenektől –, melyek rengeteget jelentenek Jánosnak és nekünk is. Ezeket szeretnénk megköszönni. Ebben a pillanatban a legfontosabb, hogy János a gyógyulására tudjon koncentrálni, mi pedig támogatni tudjuk őt ebben. Éppen ezért arra kérünk mindenkit, segítse Jánost és minket azzal, hogy időt ad nekünk erre, mi pedig a későbbiekben tájékoztatást adunk állapotának alakulásáról.