Különleges új kiadvány tiszteleg Orszáczky Jackie (Orszáczky Miklós) életműve előtt. A legendás Syrius együttes egykori tagjának munkásságát egy tizenkét CD-t, a zenész visszaemlékezéseit és számos eddig nem publikált fotót felvonultató album mutatja be.

MTI

A Jackie Orszaczky című kiadvány 300 számozott példányban jelent meg Novák Emil filmrendező, operatőr, fotós szerkesztésében.

“Syrius-rajongó voltam a hetvenes évek elején, de barátságunk és munkakapcsolatunk azután kezdődött, hogy 1987-ben én is Ausztráliába emigráltam és csaknem másfél évtizedig ott éltem. Lejártam azokra a helyekre, ahol Jackie játszott, aztán miután bekerültem az Ausztrál Filmiskolába, többször dolgoztam vele, felvételeket csináltunk a zenekarával, készítettem róla dokumentumfilmet, fotókat bizonyos kiadványaihoz és ő volt a zeneszerzője a diplomafilmemnek” – idézte fel Novák Emil.

Orszáczky Jackie basszusgitáros, énekes és zeneszerző a Syrius együttes vezéregyénisége volt. A progresszív, dzsesszrockot játszó formáció egy meghívásnak köszönhetően 1970-ben eljutott Ausztráliába, ott komoly sikereket aratott, lemezt készített, ám hazatérve a hivatalos kultúrpolitika ellehetetlenítette a Syriust. Orszáczky 1974-ben (legálisan, munkaszerződéssel) újra Ausztráliába ment, de mivel egy idő után itthonról nem engedték további kint tartózkodását, 1977-ben a jobb fellépési lehetőségek miatt végleg a távoli kontinensen telepedett le. Később különböző formációival többször járt Magyarországon.

“Idén lett volna 70 éves és tíz éve hunyt el. A kötet megjelentetését előkészítő munka több éve kezdődött, a munkát az is indokolta, hogy Jackie hagyatékából rengeteg anyag tűnt el az évek során. Emlékszem, amikor egy ideig nála laktam Ausztráliában, a szobájában egy kisszekrényben sűrűn rakva álltak a különböző magnókazetták, amelyekre próbáit, koncertjeit rögzítette, de ma már ezek sincsenek meg” – hangsúlyozta a szerkesztő.

Az album összeállításánál Novák Emil Orszáczky korábbi menedzserével, Frankie Lee-vel nézte át a hagyatékot. A könyvbe számos, korábban nem publikált fotó került a zenész ausztráliai mindennapjaiból, koncertekről, próbákról, baráti estékről, ezekből a fényképekből Novák Emil kollázsokat is készített. A kötetbe bekerültek Orszáczky visszaemlékezései, összeállítások különböző interjúkból és írásokból, amelyeket pályafutásáról adott. Egy helyen felidézi például, mi lett volna, ha itthon marad és Török Ádámmal, Tátrai Tiborral hármasban a Bem rakparton zenél, esténként 400 forintért.

Olvasható egy izgalmas hajónapló, amely nemrég került elő a hagyatékból és a Syrius hazatérését Ausztráliából, a több hetes hajóút során történteket dokumentálja.

“Sajnos a Syrius 1971-es ausztráliai turnéjáról gyakorlatilag nem maradtak képek, bár a zenekar tagjai fotóztak. Jackie leírta, hány városban jártak, mennyi kilométert tettek meg a kilenc hónap alatt, hány koncertet adtak. Felléptek több jelentős fesztiválon, köztük egy ausztrál Woodstocknak számító eseményen, így bizonyos, hogy valahol, egy kinti könyvtárban vagy magángyűjteményben vannak képek róluk, de ezeket összeszedni innen Európából szinte lehetetlen. Háromnegyed év alatt 266 fellépésük volt, ami hatalmas szám, de Charles Fisher eredetileg vendéglátós zenekarnak szerződtette őket: egy kínai vendéglőben egy Elvis-imitátort kísértek. Olyan világba csöppentek, amely Magyarországon teljesen ismeretlen volt, mégis alig maradt nyoma az egésznek” – mondta Novák Emil.

A kiadványhoz 12 CD tartozik. Az első a Syrius Ausztráliában megjelent lemeze négy kint készült televíziós bónuszfelvétellel, a többi 11 gyakorlatilag lefedi Orszáczky teljes szólópályafutását, különböző formációkkal rögzített anyagait, szintén bónusz számokkal, közülük több még soha nem szerepelt lemezen.

“Jackie hosszú éveken keresztül hevesen tiltakozott mindenféle nosztalgikus dolog felvetésére, a Syrius felmelegítésére tett kísérletekre is nemet mondott. Abba végül belement, hogy egy kazettás magnószalagján található régi Syrius-felvételeket restaurálja és digitalizálja, ebből készült el a Most, múlt, lesz című CD, amelynek 1994-ben én voltam a producere, akkor jelent meg itthon Jackie 100% című szólóanyaga is. Abban az időben készítettem a Syriusról Széttört álmok címmel dokumentumfilmet” – idézte fel Novák Emil.

A Syrius (benne Orszáczky mellett Pataki Lászlóval, Ráduly Mihállyal, Veszelinov Andrással és Tátrai Tiborral; az alapító Baronits Zsolt akkor már nem élt) végül még egyszer színpadra lépett, 2001-ben egy paksi és egy margitszigeti koncerten búcsúzott el végleg a közönségtől.

Az Ausztráliában rögzített lemezek (köztük az 1975-ös Beremiada, az 1986-os Industrial Accident, az 1994-es Family Lore vagy a 2004-es Shacked Up in Paradise) jól mutatják Orszáczky blues-os, hiphopos, másrészt dzsesszes, instrumentális kompozíciókra épülő zenei világát, amelybe időnként bejött egy kis Frank Zappás, polgárpukkasztó íz. “Magyarországon nem igazán tudják, hogy nemcsak kiváló basszusgitáros és szerző, de nagyszerű énekes is volt” – hangsúlyozta Novák Emil.

Mint megjegyezte, Orszáczky Jackie és életműve ma sem kapja meg azt a megbecsülést Magyarországon, amelyet megérdemelne. “A kiadvánnyal az volt a szándékom, hogy akik a magyar blues, dzsessz és rock történetével foglalkoznak, azok a könyvtárban megtalálják ezt az anyagot és fel tudják használni kutatásaikhoz, illetve egy tiszta, becsületes, rendkívül tehetséges ember emlékét méltó módon őrizzük meg” – mondta Novák Emil.

A Jackie Orszaczky című kiadványt a Magyar Operatőrök iskolája, HSC Stábiskola Kft. készítette, a megjelenést az NKA támogatta.

Fotó: muzikum.hu