Különleges tárlatvezetések, rendhagyó programok, jubileumi ajándékok és kedvezmények is várják decemberben az érdeklődőket a budapesti Műcsarnokban, ahol többek között a kibernetikus képzőművészet atyjának tartott magyar származású Nicolas Schöffer művészetét bemutató kiállítást tekinthetik meg a látogatók.  

MTI

Szegő György művészeti igazgató a keddi budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: még több látogatóval szeretnék megismertetni a Magyarországon kevéssé ismert, de kalocsai születésű Nicolas Schöffer (Schöffer Miklós) művészetét bemutató tárlatot, amely Rockanbauer Zoltán társkurátor közreműködésével két év munkájának köszönhetően jött létre.

Mint mondta, a decemberi programok kínálatát úgy állították össze, hogy a lehető legszélesebb kör számára érdekes és elérhető legyen. Felhívta a figyelmet a múzeum Művészeti Alap című új kiadványára, amelyben a múzeum elmúlt egy évéről tájékozódhatnak az érdeklődők.

Réz Ágnes kommunikációs vezető hangsúlyozta: a decemberi programok a Schöffer-kiállítás köré szerveződtek. Mint mondta, alig több mint egy hónap alatt sok ezer látogatott vonzott a kiállítás. Decemberben várható a tízezredik látogató, aki egy ajándékcsomaggal lesz gazdagabb.

 December 1-től minden századik látogató ingyen tekintheti meg a tárlatot, amelyre keddenként ötven százalékos belépőjegyet válthatnak az érdeklődők a Kedden ketten elnevezésű akció keretében. A kedvezmény érvényes Vörösváry Ákos, Malgot István és Csertő Lajos tárlataira is.

Nicolas Schöffer kiállítására a vidéki látogatók ötven százalék kedvezménnyel utazhatnak az ország egész területéről a MÁV belföldi vonalain. December 8-án mutatják be a Schöffer művészetéről szóló albumot az Alexandra kávézóban Rockenbauer Zoltán társkurátor, Szegő György művészeti igazgató és Bán András vezető kurátor részvételével.

A két ünnep között két rendhagyó tárlatvezetést is tartanak. December 28-án A szobrász Malgot című kiállításon Jordán Tamás Kossuth díjas színész kíséri végig a látogatókat, közreműködik Koltay Gergely fuvolaművész és Papadimitriu Athina színésznő. December 29-én pedig Schäffer Erzsébet újságíró Vörösváry Ákos A létra című tárlatát mutatja be.

Vezető képen: Nicolas Schöffer (Forrás: franciaintezet.hu)