Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Varga Bálint gondolt egyet, és írt egy kamaszoknak szóló krimit. A zsáner Nyugaton kimondottan népszerű, miközben itthon még mindig nem tudtunk kijönni a Delfin-könyvek világából, és így nem is születtek olyan könyvek, amelyek bemutatják a mai kor kamaszait. A Váltságdíj nélkül tehát hiánypótló munka, amit Lawrence Block klasszikus krimijeinek fordítója és John le Carré regényeinek szerkesztője írt. Mellesleg Varga Bálint egy magánnyomozó irodának is dolgozott analitikusként és legális hírszerzőként.

PZL – nullahategy

BoriA gyerekrablás nem éppen ifjúsági regény téma. Az a tini, aki erről a témáról akar olvasni, keményebb történeteket olvas. Szóval: létezik az a célcsoport, akinek szántad a könyvet?
Gyaníthatóan létezik, mert magam is abba tartoztam anno, és nem voltam egyedül, valamint a könyv első olvasói is azt jelezték, hogy igen, ezt szeretik, várták már, hogy ilyesmi kerüljön a kezükbe. Jelenleg sokminden megtalálható a magyar könyvpiaci kínálatban, ifjúsági regényből azonban nem sok akad, noha külföldön ez elég nagy szeletet hasít a közös tortából. Ráadásul Balázs Eszter is örült a Kolibrinél, amikor elolvasta a szinopszist, mert szerinte pont erre van ma szükség és igény. Mert az egy dolog, hogy én mit írok, az meg egy másik, hogy egy kiadó lát-e abban fantáziát, azaz van-e célcsoportja a regénynek, vannak-e jövőbeli olvasói.

„Verte a nyálát, hogy mennyire szét tudja kúrni a lúzer pecásokat.” – Mit szólt a kiadó az ilyen keményebb mondatokhoz, amikor ezt a nem éppen diáknyelven megírt kéziratot leadtad.
Semmit. Szleng tekintetében mindent rám hagytak, én meg eleve kihúzkodtam a szövegből az ennél éltesebb káromkodásokat, lévén a célcsoportba tartozók (ld. fókusz csoport) kiemelték, hogy nem kellene ennyi trágárság a könyvbe.

A szleng használata kapcsán hogy találtad meg a tinik nyelvét? Nem tartottál attól, hogy olyan leszel, mint azok a „jófej apukák”, aki azt hiszik, hogy értik a tiniket, akik viszont azt gondolják róla, hogy öreg arc…
Nem, mert eleve nem akartam sem utánozni, sem használni a kortárs diákszlenget, hiszen ez évről évre változik. Nem nagyon volt hát mitől tartanom, mert nekem ez a nyelvem. Ezen felül kifejezetten törekedtem arra, hogy egy nagyjából korsemleges stílust használjak, ami nem túlzottan cizellált (azaz könnyen olvasható), másfelől meg nem ragad meg a saját korának nyelvében. Ellenkező esetben öt-tíz év múlva elavult kordivatmajmolásnak hatna, olyat meg nem akartam írni. Nem a nyelv viszi el ezt a fajta könyvet, hanem a sztori. A nyelvet eszköznek tekintem, amit igyekszem a sztori alá rendelni.

Utalsz a 24 című sorozatra, van benne popkultúra is rendesen, Lady Gagától Kurt Cobainig minden… Nem akartál már egyben egy ifúsági cult-regényt is írni?
Isten őrizz! Nem is sikerült volna, mert ha ezzel ülök le, akkor abból egy szájszagú rettenet született volna. Nézek filmeket, sorozatokat, elég friss zenéket hallgatok (még akkor is, ha a frász tör rám közben), mert érdekel, hogy mi történik ma. A napjaimat zenei blogok olvasásával kezdem és sorozatokkal fejezem be, de ez nem jelenti azt, hogy tudnék vagy akarnék egy kultregényt írni. Isten őrizz! Azt sem tudom, hogyan kellene azt csinálni.

vargabalint_MG_7314cMagánnyomozó irodában voltál analitikus. Pontosan mit csináltál, és tudtál-e hasznosítani valamit a regényhez?Legális hírszerző is voltál az egész pontosan mit jelent? Milyen titkok után nyomoztál?
Analitikusként és legális hírszerzőként főként gazdasági jellegű ügyekben működtem közre. Mint a leírás is mutatja, legális adatbázisokat használva állítottam össze anyagokat a célszemélyekről (melyek egyébként lehettek éppúgy magánszemélyek, mint cégek), majd ezeket az adatokat értékeltem és analizáltam. Több nemzetközi ügyben vettem részt, és ha apró eredményekkel, de sikerült hozzájárulnom nemzetközi csalók és sikkasztók megtalálásához és leleplezéséhez, különböző cégkapcsolatok feltérképezéséhez és eltűnt személyek előkerítéséhez. S hogy ezt mennyire tudtam hasznosítani? Rengeteget tanultam a nyomozás folyamatáról úgy elméletben, mint gyakorlatban. (Amiért mindig hálás leszek egykori főnökömnek és jelenlegi barátomnak.) Nyilván nem kell nyomozói gyakorlattal rendelkeznie az embernek ahhoz, hogy jó krimit tudjon írni, de példának okáért Don Winslow regényei elképesztő hangulatában nagy szerepet játszott, hogy sokáig volt magánkopó. Lawrence Block mindig is tagadta, hogy bárhová betört volna, de én kinézem belőle – azt legalábbis biztosan, hogy valamilyen formában az életből vette a Betörő-sorozatban bemutatott technikákat. (Jó, azt kétlem, hogy bérgyilkos lett volna, de azok a regények is vannak annyira életszagúak, hogy nem a levegőből kapkodta őket.) Rengeteget tanultam arról, hogy milyen a megbízó, hogyan kell a megbízóval kapcsolatot tartani (lévén ez is a munkám volt: néha több kontinensre kiterjedő nyomozásokban dolgoztam kapcsolattartóként), milyen igényeket lehet és szabad kiszolgálni. A regény szempontjából pedig az ott szereplő magánnyomozók mindegyike valós figurára épül.

Könyvkiadónál is dolgoztál korábban. A Kolibris kiadvány coverét elég krimisnek találod? Az inkább tényleg ifjúsági könyv, míg a beltartalom sokkal coolabb…
Hú, ez nehéz kérdés. Az első borítóterv sokkal vagányabb, ijesztőbb volt, és nem véletlenül vetették el. Bernát Barbara borítója szélesebb közönséget ragad meg, hiszen a szereplők menekülnek rajta, ráadásul többen vannak a járművön a kelleténél, ehhez jön a cím – közösen, ha nem is feltétlenül krimit sugallnak, de valami izgalmas dolgot. (Azért nehéz erről beszélni, mert a magyar terminológia eléggé szegényes. Ez a regény valójában suspense, vagy esetleg mystery, mert nem vegytisztán krimi, de jobb híján ennek hívjuk, vagy talán még kalandregénynek.)

Krimiket is fordítasz. Van a nemzetközi piacon ennek az „ifjúsági kriminek” tradíciója?
Hogyne lenne! Nagyon erős és nagyon markáns hagyománya van az ifjúsági kriminek, elég ha Nancy Drew-ra gondolunk vagy a Hardy Boysra. Ezek az ősök, az előképek, amelyek éppen annyira hatottak Enid Blytonra a brit, vagy Thomas Brezinára a német szerzők közül. Pokolian erős zsáner ez, nem véletlenül, hiszen az sem véletlen, hogy a krimi olyan népszerű. A bűn mindenkit érdekek, miért pont a gyerekeket ne érdekelné?

Fordító vagy, aki megszokta, hogy penzumokat ír naponta. Ezt az ifjúsági regényt úgymond megírtad a fordítós krimiben tudós rutinnal, vagy volt hogy elakadtál? Mennyi idő alatt írtad meg?
Meglepően hamar megírtam, nagyjából két hónap alatt. Sokat segített, hogy fordítóként megszoktam: van egy penzum, azt minden nap teljesíteni kell, különben nem lesz meg a határidő. Itt is ezt motivált, ugyanakkor piszkosul érdekelt, hogy mi történik a srácokkal a könyvben. Persze tudtam előre, mivel szinopszis alapján dolgoztam, de akkor is. El nem akadtam, csak egy kicsit elbizonytalanodtam az első harmad végén, aztán a megfelelő segítséggel gyorsan irányba álltam, és hamar végeztem.

Jórészt minőségi ponyvákat fordítottál. Nem hiányzott a magas irodalom fordítása, hogy új impulzusokat kapj?
Te, az a helyzet, hogy az nekem nem megy. Én nem szeretek és nem is tudok magas irodalmat fordítani, az nem az én világom. Inkább máshonnan szerzek új impulzusokat. Most éppen a képregényekben találom meg azt, amit a könyvekből hiányolok: kreativitást, ötletet, új látásmódot. De ezeket is azonnal kiejtem a kezemből, ha egy új Kanon vagy Littell vagy le Carré kerül elém. Nekem ők jelentik a magas irodalmat, olyan hatással vannak rám, mint semmi, és senki más.

Fotó: Kolibri Kiadó/ Németh Dániel

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •